Oroszország visszatérését sürgette hétfőn a NATO főtitkára a szárazföldi telepítésű, közepes- és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződéshez (INF), miután Moszkva felfüggesztette az egyezmény előírásainak végrehajtását.
Jens Stoltenberg hangsúlyozta: évtizedek óta Európa biztonságának sarokköve a szerződés, amelynek előírásait Oroszország „nyilvánvalóan és kirívóan megsértette” a 9M729 (amerikai besorolás szerint SSC-8) elnevezésű új rendszer kiépítésével.
„Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a NATO-szövetségesek egységesek maradnak az európai közepes- és rövid hatótávolságú rakéták ügyében, nem utolsósorban azért, mert az elmúlt évtizedekben is ez volt a helyzet” – jelentette ki.
Végezetül egységes, koordinált, arányos válaszintézkedéseket helyezett kilátásba az észak-atlanti szervezet részéről, miközben leszögezte, nem áll szándékukban újabb szárazföldi indítású atomfegyvereket telepíteni Európába.
Vlagyimir Putyin a napokban rendelte el az INF-szerződés végrehajtásának felfüggesztését, nem sokkal a hasonló amerikai lépés után.
Az 1987-ben aláírt egyezmény – amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában – megtiltja az 500-5500 kilométeres hatótávolságú eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
Az Egyesült Államok már 2014 óta a szerződés megsértésével vádolja az orosz kormányt. Donald Trump február elején közölte, hogy megkezdik a kivonulást a megállapodásból, felfüggesztik az abból eredő kötelezettségvállalások végrehajtását, és fél évet adnak Moszkvának az amerikai követelések teljesítésére.