Franciaország elítélte a német orvosok álláspontja szerint feltételezhetően megmérgezett Alekszej Navalnij sérelmére elkövetett „bűncselekményt”, valamint „gyors és átlátható vizsgálatot” sürgetett az illetékes orosz hatóságoktól – tudatta a francia külügyminisztérium.
„Franciaország mély aggodalmát fejezi ki az orosz politikai élet egyik jelentős szereplője sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt” – olvasható a tárca közleményében, amely „elengedhetetlennek tartja, hogy az illetékes orosz hatóságok olyan gyors és átlátható vizsgálatot indítsanak, amely lehetővé teszi azok körülmények megállapítását, amelyek között ezt a cselekményt elkövették”.
Párizs szerint „ennek a tettnek a felelőseit azonosítani kell, és bíróság elé kell kerülniük”. A francia diplomácia megerősítette, hogy „ezen nehéz körülmények között” támogatásáról kívánja biztosítani Navalnijt és hozzátartozóit.
Nem sokkal a francia álláspont közzététele előtt a Kreml jelezte, hogy egyelőre nem látja indokát annak, hogy bűnügyi nyomozás induljon Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén. Moszkva szerint nyomozásra akkor lesz indok, ha beazonosítják a Navalnij szervezetébe került anyagot, és ha megerősítést nyer, hogy a politikust megmérgezték. Mindaddig viszont elhamarkodott dolognak tartja Oroszország mérgezésről beszélni.
Mike Pompeo: Washington támogatja az EU által javasolt átfogó vizsgálatot
Washington támogatja az Európai Unió által javasolt átfogó vizsgálatot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében, amennyiben a megmérgezéséről szóló jelentések megalapozottak – jelentette ki Washingtonban kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta: az amerikai kormányzatot „mélyen aggasztja” a német orvosok előzetes megállapítása, miszerint Navalnijt megmérgezték. „Amennyiben e jelentések igazaknak bizonyulnak, az Egyesült Államok támogatja az Európai Unió felhívását az átfogó vizsgálatra és készen áll ezt az erőfeszítést segíteni” – szögezte le Pompeo.