Negyven éve, 1981. december 13-án hirdette ki Lengyelországban Wojciech Jaruzelski tábornok a hadiállapotot, amelynek időszaka a sztálini idők után a legkegyetlenebb, több tucat ember halálával és több mint ezer ember internálásával is járó megtorlást hozott az akkori Lengyel Népköztársaság lakosainak.
Az 1948-tól hatalmon lévő Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) vezetése már 1980 nyarán, az akkor zajló lengyelországi sztrájkokra reagálva fontolgatta a hadiállapot bevezetését. Az elmélyülő gazdasági és társadalmi válság azonban erősen mozgósította a társadalmat, melyet erkölcsileg a lengyel pápa, Szent II. János Pál 1978-as megválasztása és 1979-es első lengyelországi zarándoklata is megerősített a totalitárius rendszerrel szembeni ellenállásban.
A LEMP Központi Bizottsága a feszültség növekedésétől, általános sztrájk megszervezésétől tartva nem vállalt nyílt szembeszegülést. A hatalom képviselői – taktikai lépésként – 1980. augusztus 31-én aláírták Gdanskban a munkásokkal a Szolidaritás független szakszervezet megalapítását jóváhagyó gdanski megállapodásokat. Ezzel párhuzamosan hozzáláttak a rezsimet megerősítő hatalmi megoldás, a hadiállapot terveinek kidolgozásához.
1981 februárjában Wojciech Jaruzelski tábornok – 1968-tól nemzetvédelmi miniszter – lett a kormányfő. Jaruzelski már 1980 őszén elkészítette a hadiállapot bevezetését célzó jogszabályokat, 1980 decemberében pedig Moszkvában, a Varsói Szerződés csúcstalálkozóján bemutatta a Szolidaritás megsemmisítését célzó tervét.
Az életszínvonal akkoriban tovább süllyedt, a vezetés 1981 nyarán a jegyrendszer bevezetésére kényszerült. A Szolidaritás közben csaknem 10 millió tagú szervezetté, jelentős társadalmi mozgalommá erősödött.
A LEMP Központi Bizottsága 1981. december 5-én hagyta jóvá a hadiállapot bevezetését. Ezt gondosan felépített, a nehézségekért a Szolidaritást felelőssé tevő propagandakampány előzte meg. Az előkészületeket Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka felügyelte, a hadiállapotot meghirdető százezer röplapot is a Szovjetunióban nyomtatták.
A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) által 2009-ben közzétett korabeli jegyzék szerint Jaruzelski december 8-ról 9-re virradó éjjel a Varsóban tartózkodó Kulikovval találkozott, és hangsúlyozottan kérte a Varsói Szerződés katonai támogatását a hadiállapot bevezetéséhez. Kulikov nem zárta ki a beavatkozást, de aláhúzta: „először a saját lehetőségekből kell meríteni”.
A hadiállapotot – a Szolidaritást és a közvéleményt is sokkolva – 1981. december 13-ára, vasárnapra virradó éjjel vezették be. A kormányzást a Jaruzelski által irányított, 22 magas rangú tisztből álló, az akkori lengyel alkotmány fényében is törvényellenesen felállított testület, a Nemzet Megmentésének Katonai Tanácsa (WRON) vette át.
Katonai parancsnokság alá helyezték az államigazgatást, a közlekedést, a távközlést, az energiaipart, a bányászatot, a kikötőket, a stratégiai fontosságú üzemeket. Lezárták a határokat, cenzúrázták a leveleket, felfüggesztették a sajtó tevékenységét, az intézményeket katonai komisszárok lepték el. A műveletekben hetvenezer katona és harmincezer belügyi funkcionárius vett részt. Kikapcsolták a telefonokat, este 22 órától reggel 6-ig kijárási tilalmat vezettek be. Egy héten belül több mint ötezer, 1982 végéig több mint tízezer embert internáltak.
A hadiállapot bevezetésére december 14-től mintegy kétszáz vállalat dolgozói ülősztrájkokkal válaszoltak. Negyven helyen az ilyen tiltakozásokat a hadsereg és különleges rendőri alakulatok (ZOMO) kegyetlenül leverték, a katowicei Wujek bányában kilenc bányász életét követelő sortűz dördült el.
A Szolidaritás – noha hivatalosan csak 1982. október 8-án helyezték törvényen kívül – illegalitásba kényszerült. A kibontakozó földalatti ellenállás támaszát a katolikus egyház jelentette.
A hadiállapot bevezetésére az Egyesült Államok a kommunista Lengyelországgal szembeni, később a Szovjetunióra is kiterjesztett gazdasági szankciók meghirdetésével reagált. A Szolidaritás üldözött tagjainak támogatására több európai városban is tömegek tüntettek, adományokat gyűjtöttek. A francia és a német szövetségi kormány azonban visszafogott volt a varsói vezetés elítélésében.
A hadiállapotot 1982. december 31-én függesztették fel, majd 1983. július 22-én – II. János Pál második lengyelországi zarándoklata után – feloldották, bár a korlátozások egy részét egészen 1989-ig megőrizték. Ezen időszak halálos áldozatainak számát máig nem sikerült pontosan megállapítani, az IPN több tucatra becsüli őket. A legfiatalabb áldozat Emil Barchanski 17 éves gimnazista volt. A hadiállapot áldozatának tartják a Szolidaritást támogató, 1984 októberében a kommunista vezetés parancsára meggyilkolt, azóta boldoggá avatott Jerzy Popieluszko katolikus papot is.
A hadiállapot üldöztetései, az internálások mellett a katonai és a rögtönítélő bíróságok által hozott ítéletek, a munkahelyi és iskolai elbocsátások, a kényszerű emigráció több százezer embert is érinthettek az IPN szerint.
A hadiállapot során elkövetett kommunista bűntettek miatt az IPN ügyészi osztálya tavaly decemberig 170 személy ellen indított eljárást, ezek alapján a bíróságok 41 embert ítéltek el, többségüket felfüggesztett szabadságvesztésre.
Az ügyek többségét a bíróságok elévülés, amnesztia vagy a vádlott halála miatt megszüntették – így történt ez a hadiállapot két fő felelőse, Jaruzelski, valamint Czeslaw Kiszczak tábornok, egykori belügyminiszter esetében is. Jaruzelskit, aki az 1989-es lengyelországi kerekasztal-tárgyalásokon kötött kompromisszum értelmében 1989-1990-ben lengyel elnök volt, 2014-ben katonai tiszteletadással temették el a varsói Powazki nemzeti sírkertben.
