Tudta Ön, hogy évről évre egy teológus kezében van több százezer fesztiválozó biztonságának kulcsa? Kókai Nagy Viktor persze nem égi eszközökkel látja el a biztonsági főnöki feladatokat, hanem mintegy negyedszázados tapasztalatára támaszkodva, egy jól szervezett és technikailag jól felszerelt, több száz fős biztonsági stáb élén felügyeli a Sziget, a VOLT, a Balaton Sound és még számos egyéb rendezvény rendjét. A Sziget Produkció fesztiváljainak biztonsági főnöke, aki „civilben” a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa, kétféle munkájának hátteréről, a biztonsági őrök valódi feladatáról és annak veszélyeiről is beszélt a Biztonságpiac.hu-nak adott interjúban.
– Eredetileg is teológusnak készültél?
– Tízéves korom óta.
– Honnan jött ez az elhatározás?
– Az ember hite szilárd dolog, még, ha meg is inog néha. Tízéves koromban kijelentettem, hogy lelkész szeretnék lenni, úgy éreztem, hogy ez az életcélom. Ez végül annyiban módosult, hogy bár Németországban egy évig segédlelkész voltam, most a teológia tudományos részével foglalkozom, és szeptembertől – ha minden jól megy – már docensként dolgozom tovább Debrecenben.
– Mikor csöppentél bele a zeneiparba?
– Először, még gimnazistaként, a Monsters of Rock koncerten dolgoztam 1992-ben. Az itt szerzett kapcsolatok révén, később az egyetem alatt újra jelentkeztem a csapatba és az MTK-pályán, a Metallica-koncerten „tértem vissza”.
– Mi volt a feladatod? Színpadépítés?
– Lényegében minden, a vasakat is mi pakoltuk, persze. Akkor még nem voltak komoly biztonsági előírások, nem kellett különböző vizsgákkal rendelkezni ahhoz, hogy felmássz az állványra. A Jean-Michel Jarre koncerten 32 méter magas volt a toronyház-díszlet, amit beülő nélkül építettünk fel.
– Hogyan keveredtél a biztonsági területre?
– Ezek a területek sokszor összekeveredtek, mert hol a biztonságiak voltak kevesen, hol a road-ok. Egyetem mellett tehát színpadot építettem, majd egy zuhany után átbújtam a secu-s egyenruhába, lenyomtuk a koncertet, visszaöltöztem a road-os ruhába, lebontottuk a színpadot és mentünk a következő koncertre. Akkoriban a csapatban, és ez igaz a security-re is, mindenki egyetemre járt, nem volt kérdés, hogy az emberek beszélnek-e valamilyen idegen nyelvet. Volt, hogy a fellépők öltözői előtt egy olyan srác állt, aki például később modern amerikai irodalomból doktorált. De voltak orvosok, műegyetemisták, közgazdászok – nagyon jól lehetett velük dolgozni. Ma már nem annyira vonzó ez a pálya, hogy a fiatalok tömegével jönnének, és lehetne közülük válogatni. Döbbenetes dolog kinyitni az indexeket az egyetemen, és látni, hogy később születtek a diákjaim, mint ahogy én elkezdtem csinálni a Sziget Fesztivált.
– Más volt akkoriban, a ’90-es években a biztonsági szakma megítélése is…
– Persze, de ez a fizetésekben is meglátszott. Akkor egy-egy ilyen koncerten az egyhavi ösztöndíjamat megkerestem. Ez ma már nem így van, ráadásul ez a szakma embert próbáló, fizikailag és szellemileg is bírni kell a tempót. Sokan „kipontozódnak” emiatt.
– A Szigettel már a fesztivál kezdetekor kapcsolatba kerültél?
– Igen, először a rohambrigádnak a tagja, majd a vezetője voltam, később helyettes technikai vezető, később a rendezvények biztonsági vezetője lettem. Ez természetesen azzal járt, hogy szoros együttműködés alakult ki az In-Kallal, aminek az lett a következménye, hogy egy időre átszerződtem az In-Kalhoz. Miért a Sziget fizessen egy biztonsági vezetőt, ha amúgy is az In-Kal biztosítja a rendezvényeit?
– Már egyetemi tanárként, hogyan tudtad, tudod mindezt összeegyeztetni az egyetemi munkáddal?
– Egy ideig főállásban voltam az In-Kalnál, de aztán abban egyeztünk meg, hogy – mivel inkább tanítani szeretek – nyaranta a fesztiválokra jövök vissza hozzájuk. Szeptembertől májusig csak a tanítással foglalkozom. Nyilván nem a fesztiválok előtt egy nappal esek be, hiszen az előkészítő munkák már május elején megkezdődnek. Ilyenkor már zajlanak a bejárások, de emellett a rendezvények papírmunkáját is én csinálom: a biztonsági őrök felállításától kezdve a technikai eszközök leszervezéséig, mire az In-Kal kivonul a helyszínre, már kész a terv, ami alapján a rendezvényen felállunk.
– Hány rendezvényt, fesztivált csinálsz egy évben?
– Nagyjából tízet. Külföldre már nem nagyon járok dolgozni, de főleg azért, mert a „táncrendembe” nem fér bele. Roskildéből van hat pólóm úgy, hogy gyakorlatilag egyszer nem voltam magán a fesztiválon – azt ugyanis egy időben tartják a VOLT-tal.
– Eljött-e már az a pont egy fesztiválon, amikor „kibukott” belőled a teológus?
– A kétféle munkám nem üti annyira egymást, mint ahogy azt mások gondolják. Egy fesztiválon az emberek gyakran rosszul ítélik meg a biztonsági őrök munkáját: mi nem azért vagyunk itt, hogy verekedjünk, és nem is kapunk érte több pénzt. Én inkább elkerülni szeretem az ilyen helyzeteket, nem azért, mert gyáva vagyok, hanem azt gondolom, máshogy is meg lehet oldani az ilyen problémákat. Emellett a biztonsági őrök feladata is sokkal több annál, hogy akár testi kényszert alkalmazva megakadályozzanak egy verekedést, lopást. Ennél sokkal komplexebb a feladatunk – a tömegirányítástól kezdve a katasztrófahelyzetek kezelésén vagy a csomagátvizsgáláson át a rosszul lévő emberek kiemeléséig. Ennek a munkának az igazi szépsége abban rejlik, amikor sikerül kihúzni egy ájult lányt a tömegből egy koncerten, időben bevinni a mentőbe és két nap múlva viszontlátni a Sziget főutcáján, ahogy mosolyogva jön veled szembe. Akkor azt mondod, „megéri, hogy itt vagyunk”. Ez sokkal fontosabb, mint hogy erőt képviselnek ezek emberek, így már nincs annyira ellentétben a teológiával, a felebarátaink szeretetével az, hogy segítsünk a másiknak, ha az rá van szorulva.
– Az elmúlt évtizedben minden esztendőben meghaladta a 350 ezret a Sziget látogatószáma. Idén hány fős stábbal készültök a fesztiválra?
– A végleges létszám 800-950 fő között lesz (interjúnk a fesztivál végleges biztonsági tervének elfogadása előtt készült – a szerk.). Persze ebből nem mindenki biztonsági őrként dolgozik majd, hiszen lesznek tömegirányítók, idegen nyelveket beszélő diákok, akik a külföldi vendégek beléptetésénél segítenek majd be. Relatíve sok nőt alkalmazunk, aminek kimondottan praktikus előnyei vannak.
– Elsősorban milyen „posztokon” alkalmaztok hölgyeket?
– Tömegirányítóként, diákként, de van női biztonsági őr is köztük. Nem csak arra kell gondolni, hogy egy női vendég ruházatának átvizsgálásánál van szükség rájuk, hanem arra is, hogy járőrszolgálatban a női vécékbe, zuhanyzókba nem a férfi őrök néznek be, hogy nincs-e rosszul valaki. A nők néha sokkal jobban kommunikálnak, mint a férfiak, így akár egy-egy „paprikásabb” helyzetben is jobban teljesítenek. Sok szempontból a női dolgozókat szélesebb spektrumban tudjuk alkalmazni, mint a férfiakat. A Nagyszínpad backstage-ében például hölgyek vigyáznak az öltözőkre: a sztárok is sokkal jobb hangulatban vannak akkor, ha egy csinos nő kommunikál velük – In-Kalos egyenruhában -, mint egy marcona férfi.
– A relatíve nagy létszám, mit jelent pontosan?
– A Szigeten nagyjából öt-tíz százalék között van a női dolgozók aránya a biztonsági stábban, hiába gondolja tehát az ember azt, hogy ez egy férfi szakma. A nők például zseniálisan teljesítenek az operatív szolgálatban. Nagyon jól teljesítenek a hölgyek a felderítésben, a terepmunkában: civilben mozognak a kempingekben, és figyelik a tolvajokat, drogdealereket. Én szeretek hölgyekkel dolgozni, de persze nem billenhet fel a mérleg nyelve: a háttérben szükség van egy – értsd jól – „ütőemberekből” álló csapatra is, akik, ha kell, odalép és intézkedik.
– A közvéleményben nem pont ez a kép él a biztonsági őrökről.
– A mi munkánk nagy részét a kommunikáció teszi ki: a verbális és non-verbális kommunikáció, és most nem a pofonra gondolok. Sokkal inkább arra, hogyan nézünk a vendégre, megijedünk-e tőle, látnia kell, az őr komolyan gondolja, amit mond. Velem is megtörtént már, hogy féltem, de soha nem embertől, hanem helyzettől féltem, amikor úgy éreztem, hogy egy paraszthajszálon múlik az életem. De ott is meg kell őrizned a nyugalmadat, egyrészt a csapat vezetőjeként ez kötelesség, másrészt azért, mert egy fesztiválon sok helyzet csak hideg fejjel kezelhető, mert tömegek biztonsága múlik rajtad.
– Milyen az a helyzet, amikor a biztonsági vezető a saját életét érzi fenyegetve?
– Ilyen volt 2004-ben az ingyenes Slipknot koncert, amikor a tömeggel együtt megmozdultak a vasak is, szinte alig volt valami, ami megfogja ezt előttünk. Hasonló történt tavaly a Szigeten, amikor a beléptető összeomlott az A38 helyszínén, ahol egész egyszerűen a vas mondta fel a szolgálatot, elfáradt az anyag, és eltört a beléptető. A tömeg viszont jött, mi pedig nem láttunk más megoldást, minden létező pontot megnyitottunk, hogy szabad utat adjunk a tömegnek, mert nincs az az erő, ami megtartja őket. Ezek nem mulasztások eredményei, egyszerűen az anyagok egyszer megadják magukat. Az elmúlt 23 évben már mindenen átestem, lőtték már le a mellettem álló embert: az E-Klubban 1996-ban a lövöldözés estéjén én is dolgoztam, a barátom a karjaimban halt meg. Ilyenek szerencsére egy fesztiválon nem történnek, és éppen emiatt az éjszakai életből már kiszálltam. Ezt az árat nem éri meg.
