Ma délelőtt egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszter és Hatala József országos főkapitány arról, hogyan minősítsék a szerda hajnalban Alsóörsön meggyilkolt Gamauf János halálát – tudta meg a FigyelőNet.
Míg a két hete a Keleti pályaudvarnál halálra gázolt Radovic Dusán zászlóst hősi halottá nyilvánította a belügyminiszter, az Alsóörsön meggyilkolt Gamauf János főtörzsőrmester „alacsonyabb besorolást” kap.
A vonatkozó (39/1997. számú) BM-rendelet négy kategóriát állít fel „A személyi állomány elhunyt tagjának minősítése” fejezetében – írja az FN.hu. Hősi halottá azokat az elhunyt rendőröket nyilvánítják, „aki hivatásos állományban teljesített szolgálatot, és a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének védelme, a közbiztonság és a közrend fenntartása, az államhatár védelme, tűz, elemi csapás, katasztrófa következményeinek elhárítása közben kimagasló bátorságot, illetve kiemelkedő személyes helytállást tanúsított, és eközben vagy így elszenvedett sérülése következtében életét vesztette”.
A szolgálat halottjává kell nyilvánítani azt, „aki hivatásos állományban teljesített szolgálatot, és szolgálati kötelezettségei teljesítése közben vagy azzal összefüggésben életét vesztette, de a hősi halottá nyilvánítás feltételei nem vagy csak részben állnak fenn”.
A belügyi szervek halottjává nyilvánítják azt, aki „a hivatásos állományú, illetve a belügyi szerv nyugállományú elhunyt tagja, aki hosszabb szolgálati viszonya alatt feladatait átlag feletti eredményességgel látta el, és jelentősen hozzájárult a belügyi szerv eredményes működéséhez”.
A szervezeti egység halottjává minősíthető, „aki szolgálati feladatait eredményesen hajtotta végre, de a belügyi szervek halottjává minősítés feltételei közül valamelyik hiányzik”.
A július 23-án halálra gázolt Radovic Dusán esetében nem volt kérdés a hősi halottá minősítés, hiszen számos szemtanú látta az esetet, és néhány órával tette után az elkövető beismerő vallomást tett. Lassan Gamauf János meggyilkolásának körülményei is tisztázódnak.
A nyomozás már szerdán megállapította, hogy egész biztosan nem az igazoltatott Ford Fiestából lőttek a főtörzsőrmesterre, továbbá valószínűsíthető, hogy a gyilkosság közelében talált Octavia mellett öngyilkosságot elkövető Sz. Bálint lehetett a tettes. A rendőrség szerint a gyilkosság hátterében „magánéleti szál” valószínűsíthető.
Mivel Gamauf Jánost nem a szolgálatával összefüggésben gyilkolták meg, az FN.hu értesülései szerint nem lesz a magyar rendőrség hősi halottja. Az internetes lap úgy tudja, az illetékesek azt mérlegelték, hogy a szolgálat halottjának vagy „csak” a belügyi szervek halottjának nyilvánítsák az elhunyt főtörzsőrmestert.
Forrás: FN.hu
Nem hősi halottá, hanem szolgálati halottá nyilvánította a belügyminiszter az Alsóörsön lelőtt 29 éves Gamauf János főtörzsőrmestert – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.