Nagyot változott a világ, állapíthatjuk meg kicsit talán közhelyesnek tűnően. És „Hol is?” tehetjük fel a szintén közhelyszerű kérdést. Az élet valamennyi területén, de talán az egész jogrendet érintő legnagyobb – nevezhetjük a hozzáállás, vagy a megítélés – változás a szexuális, illetve a családon belüli erőszak területén figyelhető meg.
A legjobban e megítélés változást talán egy pár évvel ezelőtt a Nők Lapjában megjelent cikk példázza, amely nem is a távoli múltból – ha jól emlékszem az 1970-es évekből – egy férfiolvasó levelét mutatja be, amelyben az „úriember” értetlenségének ad hangot amiatt, hogy a felesége elhagyta. Kifejti, hogy ő „csak” pár üvegsört és egy-két felest fogyasztott, napi rendszerességgel a kocsmában és „csak” ritkán verte meg az „asszonyt” és „csak” akkor, ha az nem akarta „házastársi kötelezettségét” teljesíteni. És ha jobban bele gondolunk talán az 1970-es években e magatartás nem is volt olyan kirívó, de ha még száz évet visszamegyünk az időben még kevésbé. Szerencsére napjainkra e társadalmi hozzáállás is jelentősen változott, persze még mindig nem mondhatjuk ki, hogy megvalósult a nemek közötti teljes esélyegyenlőség.
A fenti folyamatot a nő és férfi közötti kapcsolat, illetve a nem erkölcs elleni bűncselekmények szabályozásának a változásában is jól meg lehet figyelni. Nem is olyan régen – legalábbis büntetőjogi szempontból – a feleség sérelmére nem lehetett elkövetni az erőszakos közösülés vagy a szemérem elleni erőszak bűntettét, szerencsére ez már jogtörténelem, míg a kormány által az Országgyűlés számára benyújtott új Büntető Törvénykönyvben önálló tényállásként nyert szabályozást az úgynevezett családon belüli erőszak egy esetcsoportja, és a módosított törvény számos örvendetes, üdvözlendő újítást tartalmaz.
Nem véletlen, hogy a családon belüli erőszakos cselekmények sértettjei elsősorban a nők, bár egyes szociológiai kutatások azt bizonyítják, hogy az utóbbi években egyre több férfi is áldozattá válik. Persze a nők esetében a fokozottabb áldozattá válás abból is következik, hogy még nem is olyan régen ténylegesen másodrangú szerepet töltöttek be a társadalomban. A jogrendszer Európában a nyílt jogegyenlőtlenség talaján állt a nők rovására. A házasság ténylegesen olyan jogokat adott a férj számára a felesége felett, amin ma már szerencsére sokan csak mosolyognak (pedig nagyszüleink életében ez még a nők számára sok minden volt, csak nem mulatságos). Azonban ha arra gondolunk, hogy Svájcban például a választásokon való részvétel egészen 1970-ig kizárólag a férfiak privilégiuma volt, azaz egy rendkívül fejlett európai országban eddig a férfiak és nők között a nyílt jogegyenlőtlenség uralkodott, a probléma rögtön kézzelfoghatóvá válik.
Nem véletlen az sem, hogy az Európai Unió jogalkotása és bíráskodása fokozott figyelmet fordít a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség megteremtésére, a nyílt, valamint a burkolt diszkrimináció visszaszorítására.
Az emberi jogok és a házasság
A férfi és nő együttélése, valamint a házasság intézménye csak az utóbbi évtizedekben vált egyenjogú felek közötti jogviszonnyá. Történelmünk kezdetétől mostanáig a házassággal a férj a feleség személye és vagyona felett is bizonyos rendelkezési jogokat szerzett. E rendelkezési jog tartalma minél korábbra nézünk vissza az emberiség történelmében annál szélesebb volt. Ezek közé a jogok közé tartozott például a feleség testi fenyítéséhez való jog is. De ha a nyílt jogegyenlőtlenségről beszélünk, nem kell az 1970-es évek Svájcig visszamenni, elegendő 1997-ig visszatekinteni. Az erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettét 1997-ig csak házassági életközösségen kívül lehetett elkövetni, azaz a jog addig azon az állásponton volt, hogy a házasság a női nem önrendelkezésének, mint alapvető emberi jognak a feladásával jár, tehát a férj a feleséget erőszakkal, az élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel is közösülésre kényszeríthette és ezzel legfeljebb a kényszerítés bűncselekményét valósította meg, amelynek büntetési tétele lényegesen alacsonyabb.
A párkapcsolatban, legyen ez házassági vagy élettársi, egyik fél sem korlátozhatja a másik személyes szabadságát. Nem tilthatja meg a férj a feleségének, hogy szabadon távozzon a közös lakásból, és oda bármikor visszatérjen. Amennyiben a férj a feleséget vagy a feleség a férjet bármilyen módon személyi szabadságában erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátozza, esetleg az ajtót rázárja, elköveti a személyi szabadság megsértésének bűntettét. Az emberi méltóság részét képezi a kegyetlen vagy megalázó bánásmód tilalma. Az teljesen egyértelmű, hogy senkinek sincs joga, hogy a másikat bántalmazza, még ahhoz sem, hogy egy kis pofont adjon a másiknak.
Az emberi méltóság részét képezi a nemi szabadság és önrendelkezés. Ennek a jognak a házassági, illetve az élettársi kapcsolatban is érvényesülnie kell. Amennyiben az egyik házastárs a másikat erőszakkal, az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel közösülésre, fajtalanságra vagy annak eltűrésére kényszeríti, esetleg a másik védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát erre kihasználja, az erőszakos közösülés vagy a szemérem elleni erőszak bűntettét valósítja meg a hatályos szabályozás alapján.
Az emberi méltóság részét képezi a nyugalomhoz és a kényszermenetes élethez való jog. A házassági kapcsolatban sem megengedett a másik zaklatása, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére való kényszerítése. Például ha a férj a feleség nemi önrendelkezéshez való jogát nem erőszakkal, élet, esetleg testi épség elleni fenyegetéssel sérti meg, hanem azzal, hogy a feleség neki gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben van, ezért azzal fenyegeti meg, hogy nem járul hozzá a család költségeihez, a kényszerítés bűntette valósulhat meg.
A zaklatás bűncselekményét követi el, aki félelemkeltés céljából mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be. Minden további nélkül elkövetheti ezt a bűncselekményt egyik házastárs a másik sérelmére, amennyiben megsérti a nyugodt élethez való jogát.
Jól látható, hogy a házassággal vagy az élettársi kapcsolattal egyik fél sem mond le a szabadságjogairól. E jogokról érvényesen senki sem mondhat le. A gyakorlati jogi életben sajnos még magam is találkoztam olyan szerződéssel, amelyek kikötésként tartalmazzák, hogy amennyiben az egyik fél elhagyja a másikat, az a szerződés felbontását eredményezi. Az ilyen kikötés semmis, mivel az egyik fél alapvető szabadságjogának a megsértését jelenti, és ez a jó erkölcsbe ütközik. Természetesen a családi jog rendelkezései alapján kötött vagyonjogi szerződésekre – a köznapi nyelvben „házassági szerződés” elnevezéssel meglévő jogintézmény – az előző mondat nem vonatkozik, de e szerződések esetén a házasságot megelőző helyzetet rögzít, például az egyik házastárs különvagyonába tartozó ingatlant, ez egyébként a szó szoros értelemben nem is házassági vagyonjogi szerződés pusztán egy, a későbbi bizonyítást elősegítő, jobb szó híján okirat. E szerződés másik típusa, ami már valódi szerződés, a házasság alatt szerzett vagyonközösség vélelmére tekintettel akkor jöhet létre, ha az egyik házasfél – függetlenül attól, hogy a férjről vagy a feleségről van szó – olyan külön jövedelemmel rendelkezik, amely jelentősen meghaladja a másik fél jövedelmét, de ez nem elég az is szükséges, hogy ez olyan mértékű legyen ami már a társadalom számára is szokatlanul magas. Példán keresztül megvilágítva, az egyik fél havi munkakeresményből származó jövedelme 200 000 forint, míg a másik félé jóval kevesebb, mivel a közös kiskorú gyermeket otthonukban neveli. Ebben az esetben nem keletkezett külön vagyont, mivel a különbség nem szokatlan. Ellenben ha az egyik fél jövedelme a havi munkakeresmény mellett – pl. üzletrészből, vállalkozásból, tőkejövedelemből stb. – származik és havonta több millió forintot is meghalad, már különvagyonnak tekintető, amelyre meg lehet kötni a vagyonjogi szerződést.
A családon belüli erőszak háttere
A családon belüli erőszak még mai, modern társadalmunkban is sokak számára tabu, mert az erőszak alkalmazója és elszenvedője között hozzátartozói vagy élettársi, partneri viszony van vagy volt, és ebbe – sokan úgy érzik – nem illik beavatkozni. A családtagok, szomszédok, barátok és ismerősök gyakran észlelik az erőszakot, illetve annak nyomait, bár azt mind a bántalmazó, mind a bántalmazott igyekszik eltitkolni. Mivel ezt mindenki szigorú magánügynek tekinti, senki nem beszél róla, a hatóságok pedig így nem szereznek tudomást a bántalmazásról, az erőszakról.
A családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozik a partnerek közti, illetve az idősebb vagy fiatalabb családtag, akár gyermek bántalmazása is.
A bántalmazó jellemzően olyan magatartást tanúsít, amellyel a másik fél: a családtag, élettárs, volt partner fölött hatalmat – testi, anyagi vagy jogi dominanciát – tud gyakorolni. Megfigyelhető, hogy a hozzátartozók közötti erőszak cselekmények komplex sorozata, a bántalmazó igyekszik a másik felet érzelmileg, anyagilag, pénzügyileg is függő helyzetbe hozni: ellenőrzést gyakorol a bántalmazott pénze, jövedelme fölött, ezzel megszüntetve az önálló megélhetés lehetőségét. Így előfordulhat, hogy az áldozat nem tud telefonálni, vásárolni, utazni vagy egyáltalán kimozdulni a lakásból.
A bántalmazók között sok az úgynevezett „féltékeny típusú” ember, ezért gyakori a bántalmazott baráti, családi kapcsolatainak, illetve mozgási szabadságának a korlátozása, amivel a bántalmazó elszigeteli társát a külvilágtól, és megakadályozza, hogy bárki belelásson az életükbe, esetleg lelki támaszt, kiutat nyújtson a bántalmazottnak.
Jellemző, hogy a bántalmazó a saját erőszakos cselekményét a partner vagy családtag viselkedésével magyarázza, lelkiismeret-furdalást ébreszt benne – tulajdonképpen az áldozatot teszi felelőssé a kialakult helyzetért, és elhiteti vele, hogy hibázott, büntetést érdemel.
A bántalmazott kinevetése, kigúnyolása, nevetségessé tétele is mind a bántalmazott önbecsülésének csökkentését szolgálják. A bántalmazottak olyan állapotba kerülnek, hogy magukat bűnösnek, hasznavehetetlennek, önálló életre képtelennek érzik, és elhiszik, hogy megérdemlik a sorsukat. Szégyellnek segítséget kérni. Ha mégis segítséget kapnak, akkor is hajlamosak visszatérni az erőszaktevőhöz, mert úgy érzik, hogy „szeretik”, bár ez valójában inkább függőséget jelent, ezért gyakran halljuk a sértettől, a már megindult nyomozások során, hogy „megbocsátott”, ez sokszor vet véget a bírósági eljárásoknak.
Nem ritka azonban, hogy az évekig húzódó erőszak, testi és lelki terror váratlanul – akár egy ártatlannak induló szóváltásból kiindulva – a felszínre tör, és súlyos következményekkel, akár emberöléssel is végződik. Sok esetben az évekig elnyomott, megalázott áldozat ragad kést, vagy szünteti meg egyéb módon, akár a bántalmazó életének kioltásával a szenvedését.
Jogi szabályozás
A családon belüli erőszak – mint önálló büntetőjogi törvényi tényállás – ma még nem létezik, bár úgy tűnik a korszerű büntetőjogi szabályozás ebbe az irányba indult el, de legalábbis megtette az első lépést. Mindazonáltal tény, hogy a jog jelenleg minden olyan cselekményt és magatartást szankciónál, amit házastársak vagy élettársak egymás vagy gyermekeik sérelmére megvalósíthatnak. Büntetendő cselekmény a testi sértés, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a személyi szabadság megsértése, a kényszerítés, és még lehetne sorolni egyéb olyan bűncselekményeket, amelyek a családon belül megvalósulhatnak.
Véleményem szerint a külön szabályozás komoly szakmai és jogi dilemma, részben a családon belüli cselekmények külön szabályozásával a jog pontosan azt ismerné el, hogy az általánostól eltérő szabályok érvényesülnek egy ilyen kapcsolatban.
Nem lehetetlen azonban, sőt e cikk szerzőjének a véleménye szerint indokoltnak tűnik önálló előkészületi magatartásokat büntetendővé nyilvánítani, illetve a már létező bűncselekmények esetén súlyosabb jogkövetkezményeket alkalmazni, amennyiben hozzátartozó sérelmére követik el. Ennek indoka lehet a kiszolgáltatott helyzet kihasználása, amely álláspontom szerint az e körbe tartozó bűncselekmények alapesetének materiális (absztrakt) jogellenességét, de ha jobban tetszik, társadalomra veszélyességét oly mértékben meghaladja, hogy indokolt a súlyosabb fenyegetettség. Így a cselekmény komplexitására tekintettel elképzelhető lenne egy a hozzátartozók közötti erőszakos cselekményeket önállóan büntetni rendelő tényállás megalkotása.
Napjainkra a statisztikai adatok ugyan az ilyen cselekmények számának növekedését mutathatják, azonban tény, hogy a rendőrség és a társadalom megváltozott hozzáállása miatt a feljelentési hajlandóság nőtt meg, azaz a családon belüli erőszak elszenvedői egyre gyakrabban fordulnak a hatóságokhoz.
Meggyőződésem tehát, hogy nem a bűncselekmények száma növekszik, hanem a látencia csökken. Talán ma már az áldozatok sem fogadják el, hogy bármelyik hozzátartozónak is joga lenne „testi fenyítést” alkalmazni a másik felett. Egyre inkább tudatosul: a házasság nem ad jogot arra, hogy az egyik fél a másikkal szemben olyan cselekményt kövessen el, amit egyébként nem lehet.
Távoltartás
A hozzátartozók közötti erőszak megelőzését 2009. október 1-jétől törvény segíti. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy még a bűncselekmény bekövetkezte előtt, amikor a bántalmazásnak még csupán a veszélye áll fenn, a hatóságok beavatkozzanak, és megakadályozzák az erőszak folytatását a bántalmazó távoltartásának elrendelésével.
A jogszabály családon belüli erőszak észlelése esetén jelzési kötelezettséget ír elő az egyes gyermekvédelmi, egészségügyi és közoktatási intézmények, illetve az igazságügyi hatóságok dolgozói számára, akik fegyelmi felelősségre vonás terhe mellett kötelesek jelezni az erőszak veszélyét vagy a már megvalósult erőszak tényét. A távoltartás elrendeléséről a rendőrség vagy a bíróság jogosult dönteni. Kétféle intézkedés rendelhető el: ideiglenes megelőző és megelőző távoltartás.
Amennyiben a rendőrség bejelentés alapján, helyszíni intézkedés során észleli az erőszakot vagy annak veszélyét, ideiglenes távoltartást rendelhet el, amellyel 72 órára korlátozhatja a bántalmazó tartózkodási szabadságát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát, a szülői felügyeleti jogát, valamint gyermekével való kapcsolattartási jogát. Ideiglenes távoltartáskor a rendőrség köteles hivatalból a megelőző távoltartás elrendelését is kezdeményezni a bíróságon.
A megelőző távoltartást bíróság rendelheti el. A bírósági eljárás automatikusan megindul, ha a rendőrség ideiglenes távoltartást rendelt el, de megindulhat a bántalmazott, illetve az ő közeli hozzátartozójának kezdeményezésére is. Az elrendelés gyorsított bírósági eljárás keretében történik. A kérelem beadása után három napon belül a bíróságnak határoznia kell az alkalmazásáról. A megelőző intézkedést legfeljebb 30 napra lehet elrendelni.
A bántalmazó, ha vele szemben ideiglenes megelőző távoltartást, illetve megelőző távoltartást rendeltek el, a megadott időszak alatt köteles
- távol tartani magát a bántalmazottól,
- távol tartani magát a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól,
- távol tartani magát a határozatban megjelölt személyektől és
- tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.
Aki a rendőrségi vagy a bírósági távoltartási határozatban foglalt szabályokat megszegi, azzal szemben a rendőr, ha a szabályok megszegése közben tetten éri, kényszerintézkedést alkalmazhat (például testi kényszer alkalmazása, őrizetbe vétel stb.), a bíróság pedig elzárást vagy pénzbírságot állapíthat meg.
A házi fegyelmi jog és a gyermek bántalmazása
A törvényben ugyan nincs nevesítve, a jog azonban úgynevezett büntethetőséget kizáró okként elismeri a fegyelmezési jogot. Ez azt jelenti, hogy a szülő, illetve bizonyos körülmények között a pedagógus – kizárólag kiskorú gyermek nevelése során – megvalósíthat olyan cselekményt, ami egyébként bűncselekmény lenne. Mind a szülőnek, mind a pedagógusnak joga van a kiskorú személyi szabadságát hosszabb-rövidebb ideig megsérteni. A szülő „szobafogságra” ítélheti a gyermeket, a pedagógus megtilthatja, hogy a tanuló a szünetben kimenjen az udvarra vagy bemenjen például a kémiaszertárba. A tanár ezt a jogot csak rövid időtartamban alkalmazhatja. A gyermeket például tanítás után nem zárhatja be. A szülő akár napokra is eltilthatja a kiskorút attól, hogy barátaival találkozzon vagy szórakozni menjen. Azonban a szülő ilyen joga sem járhat a kiskorú egészségének, szellemi, esetleg erkölcsi fejlődésének veszélyeztetésével. Ilyen lenne például, ha büntetésből nem engedné a gyermeket iskolába, ezzel ugyanis szabálysértést, súlyosabb esetben a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósítaná meg.
Vitatott kérdés a kiskorú nevelési célzatú bántalmazása. A vitában való állásfoglalás nélkül a hazai bírói gyakorlat kizárólag a szülő számára ismeri el ezt a jogot. A tanár nem ütheti meg a rábízott kiskorút. A szülő is csak az úgynevezett tettleges becsületsértés keretei között gyakorolhatja a fegyelmi jogot. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazás nem eredményezhet még nyolc napon belül gyógyuló sérülést sem, illetve nem is lehet célja még könnyű sérülés okozása sem. A tettleges becsületsértés keretei közé valójában a másik személy testének nagyon kis erejű érintése fér bele. Amennyiben a gyermek bántalmazása akár csak könnyű sérülést eredményez, legyen ez bármilyen jelentéktelen is, a szülő testi sértés bűncselekményét valósítja meg, amelyért büntetőjogi felelősséggel tartozik.
A kiskorú veszélyeztetése
A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el. A kiskorú veszélyeztetését valósítja meg az a nagykorú személy, aki a kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábírja vagy rábírni törekszik. Súlyosabban büntetendő az a nagykorú személy, aki a kiskorúval kényszermunkát végeztet. Aki a bírósági vagy hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően is akadályozza, vétséget követ el.
A bűncselekmény alkalmazásában a kiskorú gondozására, nevelésére vagy felügyeletére köteles személynek kell tekinteni a szülői felügyeletet gyakorló szülőt, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él.
E tényállás tekintetében kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú veszélyeztetésének első esetét az valósítja meg, aki a kiskorú nevelésének, felügyeletének vagy gondozásának feladataiból származó kötelezettségét súlyos megszegi. A cselekmény megvalósulásának tipikus esete a kötelesség nem teljesítése, elmulasztása. A gyakorlatban súlyosnak tekinthető a kötelességszegés, ha az arra utal, hogy az elkövető az általános társadalmi felfogás szerinti minimális elvárhatóság követelményeinek sem tesz eleget. Az életben a legkülönbözőbb formában jelentkezhet a bűncselekmény. Lehet például a gyermek bántalmazása, hosszabb időre az iskolából való eltávolítása, éheztetése, koldulásra rábírása, részére szeszes ital vagy drog biztosítása stb. A bűncselekmény második alakzatát az a nagykorú követi el, aki a kiskorút bűncselekmény, szabálysértés vagy züllött életmód folytatására bírja rá vagy ezt megkísérli. Ebben az esetben nem kell, hogy a tettesnek és a kiskorúnak bármilyen „köze” is legyen egymáshoz, azaz nem kell rokoni kapcsolatban állniuk. Aki a kiskorú erkölcsi fejlődését ilyen súlyosan veszélyezteti, büntetőjogi felelősséggel tartozik.
Az erőszakos közösülés
A hatályos szabályozás értelmében a bűncselekmény jogi tárgya a nemi szabadság. A cselekmény passzív alanya lehet akár férfi, akár nő, életkortól függetlenül. Ebből következően az erőszakos közösülés passzív alanya lehet gyermek is, aki élettani értelemben vett közösülésre ténylegesen képtelen.
Az elkövetési magatartásnak két fordulata van, mindkét fordulatnak közös tényállási eleme a közösülés. Büntetőjogi szempontból a közösülés befejezett, amikor a férfi közösülési szándékkal hímvesszőjét a nő nemi szervéhez érinti, illetve ha a nő közösülési szándékkal nemi szervét a férfi hímvesszőjéhez érinti. Anélkül tehát, hogy állást kellene foglalnunk az e témában évek óta le nem zárt orvosi, fiziológiai vitában kijelenthetjük, hogy az erőszakos közösülést, legalább is büntetőjogi értelemben el lehet követni a férfi sérelmére is.
Az alapeset elkövetési magatartásainak első fordulata a közösülésre kényszerítés. A közösülésre kényszerítés összefoglaló fogalom, amely az erőszak és fenyegetés alkalmazását mint eszközcselekményt fogalmazza meg, ami a közösülésnek mint célcselekménynek a véghezvitelére irányul.
A bűncselekmény akkor is megvalósul, ha a kényszerítés célja annak elérése, hogy a passzív alany más személlyel hajtsa végre a nemi aktust. Az erőszak a komoly ellenállás leküzdésére irányuló fizikai kényszer, de nem feltétlenül jelent leküzdhetetlen erőt.
A fenyegetés a Btk. 138. § értelmében súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetésnek az élet vagy a testi épség ellen kell irányulnia, másrészt pedig a fenyegetésnek közvetlennek kell lennie. Az elkövetési magatartás második fordulata a sértett védekezésre, illetve akaratnyilvánításra képtelen állapotának közösülésre való felhasználása.
Védekezésre képtelen az a személy, aki bár akaratnyilvánításra képes, de fizikai adottságainál, helyzeténél fogva nem tud ellenállást tanúsítani. A Btk. 210. § értelmében a 12. életévét be nem töltött passzív alany a Btk. 197. § alkalmazásában mindig védekezésre képtelen személy. Akaratnyilvánításra képtelen az a személy, akinek akár állandó jelleggel, akár alkalmilag nincs jogi értelemben figyelembe vehető akarata. Az első és második fordulat kizárja egymást.
Az erőszakos közösülés bármely alakzata csak szándékosan követhető el. Az erőszakos közösülés alanya tettesként csak a sértettől eltérő nemű személy lehet, társtettesként azonban az erőszakot megvalósító elkövető lehet azonos nemű személy.
A szemérem elleni erőszak tárgya a nemi szabadság. Passzív alanya lehet a cselekménynek mind nő, mind férfi. Az önálló és közvetlen tettes lehet férfi is, nő is, ellentétben az erőszakos közösüléssel, amelynek a passzív alannyal ellenkező nemű, e cselekmény azonos neműek között is tényállásszerű.
Meg kell jegyezni azt is, hogy a Büntető Törvénykönyv korábban külön rendelte büntetni az úgynevezett természet elleni fajtalanságot, amely az azonos nemű tettes és sértett közötti cselekményt szankcionálta. Természetesen a diszkrimináció mentes nemi szabadság a büntetőjogtól is megkövetelte, hogy a nemi irányultság alapján ne tegyen különbséget ember és ember között, mindazonáltal jogdogmatikai szempontból is teljesen értelmetlen volt e cselekmények külön tényállásban meghatározása.
A törvényhely két elkövetési magatartást határoz meg: a fajtalanságra vagy ennek eltűrésére kényszerítést, másodikként a passzív alany védekezésre, akaratnyilvánításra képtelen állapotának fajtalanságra való kihasználását.
Az elkövetői magatartás a jogszabályhely első fordulatában a fajtalanságot lehetővé tevő erőszak, fenyegetés kifejtésével veszi kezdetét. Ez a határvonal a kísérlet és az előkészület megállapítása között. A cselekmény mindkét fordulat esetén a fajtalansággal, a fajtalanságnak az eltűrésével válik befejezetté.
Az elkövető szándéka a fajtalanságra irányul. Éppen a köznapi értelemben vett közösülési szándék hiánya határolja el a szemérem elleni erőszakot az erőszakos közösülés kísérletétől. Nem a szemérem elleni erőszak büntette, hanem csupán a szeméremsértés vétsége valósul meg abban az esetben, ha az elkövető az alvó sértett előtt önkielégítést végez. E megállapítás egy konkrét jogeseten alapul.
A szemérem elleni erőszak bűntettének elkövetési magatartása – a fajtalanság – csak a passzív alany testének közvetlen, fizikai érintésével valósul meg.
Egy másik – általam vitatott – jogeset alapján, nem a szemérem elleni erőszak bűntettét, hanem a kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét valósítja meg az az apa, aki a nemi vágyának felkeltése érdekében a kiskorú leánygyermekét magához szorítja, szájon csókolja és a mellét megfogja.
Mindkét most tárgyalt bűncselekménnyel kapcsolatban lényeges a védekezésre, illetve akaratnyilvánításra képtelen állapotról tudni azt, hogy amennyiben szórakozóhelyen vagy házibuliban valakinek az italába kábítószert, más tudatmódosító szert kever a tettes abból a célból, hogy a helyzetet közösülésre vagy fajtalanságra használja ki, elköveti a nemi erkölcs elleni bűncselekményt. Elegendő, ha a tettes csak lerészegíti a későbbi áldozatát, sőt még az is, ha a kiszemelt áldozat saját hibájából került ittas állapotba, és ezt az állapotot kihasználja az elkövető a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetésére.
Amennyiben valaki az elkövetőnek szándékosan segítséget nyújt, de ezt olyan módon teszi, hogy a sértettet például lefogja, vagy más módon erőszakos vele szemben, esetleg félelemkeltő magatartást tanúsít, a bűncselekmény társtettesévé válik, függetlenül attól, hogy a sértettel később ő maga közösül vagy fajtalankodik-e. És végezetül, aki jelen van ilyen cselekmény során, a történtekről tudomással bír, és nem tesz semmit, mivel passzív magatartása az elkövetőkre bátorításként hathat, a bűncselekmény bűnsegédi bűnrészese lehet.
Az új szabályozásról
Az Országgyűlés által elfogadott új Büntető Törvénykönyv alaposan átalakítja a korábban tárgyalt nemi erkölcs elleni bűncselekményeket. A módosítás – megítélésem szerint – rendkívül korszerű és előretekintő.
Az új Btk.-ban e bűncselekmények már mint a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények szerepelnek. A cím jobban kifejezi a fejezetben foglalt tényállások által védett jogi tárgyakat, hiszen nem a nemi erkölcs védelme az egyetlen védett jogi tárgy, hanem a nemi integritás, nemi önrendelkezés, nemi szabadság is.
Az új szabályozás figyelemmel van azon nemzetközi elvárásra és társadalmi igényre, miszerint kiemelten kell védeni az ilyen jellegű bűncselekmények esetén a tizennyolc éven aluli személyeket. Erre tekintettel minősített esetként határozza meg a Btk. a tizennyolc éven aluli sérelmére elkövetett szexuális erőszakot, illetve azt, ha az elkövető részben vagy egészben tizennyolc éven aluli, prostitúciót folytató személlyel tartatja ki magát, továbbá önálló tényállásban szabályozza a gyermekprostitúció kihasználását.
A Btk. korszerűsíti a bűncselekmények elnevezését, és azok tartalmát is, például a jobb közérthetőség követelményének megfelelően egyes fogalmakat felvált újakkal, például erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak helyett szexuális erőszak, megrontás helyett szexuális visszaélés, közösülés és fajtalanság helyett összefoglalóan szexuális cselekmény, visszaélés pornográf felvétellel helyett gyermekpornográfia, üzletszerű kéjelgés helyett prostitúció az új elnevezés.
A korábban hatályos szabályok alapján az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak akkor volt büntetendő, ha a közösülésre vagy fajtalanságra kényszerítés erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel valósult meg. A korábbi joggyakorlat a sértett nem önkéntes beleegyezésével, ám mégsem kvalifikált fenyegetés hatására megvalósuló szexuális aktust, lényegesen alacsonyabb büntetési tételkeret mellett kényszerítésnek minősítette. Az új Btk. ezen alaposan változtat, ezért szexuális kényszerítésként súlyosabb büntetéssel rendeli büntetni az úgynevezett nemi zsarolást.
Minősített (súlyosabban büntetendő) eset – a korábbi szabályok szerint is –, ha az elkövető a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve új minősített esetként jelenik meg a közte és a sértett között fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve követi el a bűncselekményt. A hatalmi vagy befolyási viszony – a most elfogadott Btk. tervezetéhez fűzött indokolás szerint – olyan kapcsolatot jelent az elkövető és a sértett között, amely a fenti meghatározásokon (hozzátartozó, nevelő, stb) kívül esik, azonban azokhoz hasonlóan személyes vagy függelmi viszonyt keletkeztethet (például unokatestvér, a család barátja, szomszéd, stb).
Az indokolás kitér arra, hogy az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak tényállásának újraszabályozása elsődlegesen azért szükséges, mert Magyarország 2010. november 29-én aláírta a Lanzarote Egyezményt, illetve az Európai Unió tagállamai 2011 decemberében elfogadták a 2011/931 EU irányelvet, amelynek legkésőbb 2013. december 18-ig meg kell feleltetni jogszabályainkat. Emellett az egyszerűsítés érdekében a Btk. összevonja a teljesen azonos tartalmú erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak tényállását.
A korábbi Btk. alapján az erőszakos közösülés és a szemérem elleni erőszak akkor volt büntetendő, ha a közösülésre vagy fajtalanságra kényszerítés erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel valósult meg. A jelenlegi szabályozásban található és korábban bemutatott kényszer és fenyegetés értelmezésén alapuló gyakorlaton az új Btk. nem változtat.
Mindezek alapján a szexuális erőszak bűncselekmény alapesete valósult meg, ha az elkövető a sértettet erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszeríti.
Minősített (súlyosabban büntetendő) esetek
- 1) a sértett tizennyolcadik életévét még nem töltötte be,
- 2) az elkövető a sértett hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve ha a bűncselekményt a közte és a sértett között fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve követi el, az elkövető más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.
- 3) a sértett tizennégy, illetve tizenkét éven aluli,
- 4) továbbá ha egyszerre több minősített eset is megvalósul .
A korábbi Btk. értelmében a tizenkettedik életévét be nem töltött, mint törvényi vélelemmel védekezésre képtelennek nyilvánított személlyel létesített szexuális kapcsolat az erőszakos közösülés vagy minden más szeméremsértő magatartás esetén a szemérem elleni erőszak tényállását valósítja meg. A tizenkettő és tizennégy év közötti sértettek esetében pedig a megrontás tényállása alapozza meg a büntetőjogi felelősséget. Az új törvény értelmében megszűnik a tizenkettedik életévét be nem töltött személyekre vonatkozó azon vélelem, hogy őket védekezésre képtelennek kell tekinteni. Ennek oka, hogy az új Btk. utal a sértett életkorára, és úgy kapcsol a bűncselekményhez magasabb büntetési tételt. A bűncselekmény súlyosságára figyelemmel a módosított törvény büntetni rendeli továbbá a szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételek biztosítását (például helyszín előkészítése, lakás biztosítása, kábító hatású anyagok, „szex-drogok” biztosítása).
Mint az is látható volt az úgynevezett beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat korhatára a korábban hatályos szabályozás alapján, illetve a módosított törvény szerint is a tizennegyedik életév. A megrontás hatályos tényállása ennek megfelelően a tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel való közösülést vagy fajtalankodást bünteti. Az új Btk. jelentősen átalakítja a megrontás tényállást, azonban ez leginkább szerkezeti átalakítást jelent, véleményem szerint tartalmában a tényállás nem sokat változik. A megrontás bűncselekmény elnevezése szexuális visszaélésre változik, a módosított Btk.-hoz fűzött indokolás szerint e megjelölés a hatályosnál jobban kifejezi az elkövetési magatartást, illetve jobban megfelel a nemzetközi egyezményekben foglaltaknak is. A hatályos szabályozás aszerint különbözteti meg az elkövetőket, hogy az a sértettel maga közösül, vagy fajtalankodik, illetve arra törekszik, hogy vele közösüljön vagy fajtalankodjon, míg a másik szerint a mással való közösülés, illetve fajtalankodásra rábírás vagy rábírni törekvés az elkövetési magatartás. A közelmúltban elfogadott Btk. szakít e felosztással, mivel nem az elkövető oldaláról differenciál, hanem a cselekmény sértettjének kora szerint.
A megrontás tényállás és az új szexuális visszaélés tényállása között az alapvető különbség, azonban hogy a korábban hatályos tényállás elkövetője lehetett az olyan 14 évesnél idősebb személy is, aki a 12 és 14 év közötti sértettet bírja rá arra, hogy vele közösüljön, az új tényállás esetén az elkövető már csak felnőtt korú, 18. életévét betöltött személy lehet. Az indokolás alapján „a fiatalok szexuális érése, pszichoszexuális fejlettsége napjainkra jelentősen eltér a jelenlegi Btk. hatályba lépésekori (1970-es évek) állapottól. Erre tekintettel a szexuális visszaélés bűncselekmény elkövetője valamennyi esetben csak tizennyolcadik életévét betöltött személy lehet.” Véleményem szerint ezen indokolással nem lehet és nem is érdemes vitába szállni, és e módosítás is előremutató.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Gratzer Gábor
