Öngyilkos lett az Isztambul külterületén található Silivri börtönében az egyik hírszerző, aki saját bevallása szerint társával együtt az Egyesült Arab Emírségek titkosszolgálatainak dolgozott – jelentette hétfőn az Anadolu török hírügynökség.
A két férfit április 19-én „katonai, politikai és nemzetközi kémkedés” gyanújával tartóztatták le a török hatóságok.
Az isztambuli főügyészség hétfői írásos nyilatkozatában közölte: Zaki Haszan holttestét magánzárkájának fürdőszobaajtajára felakasztva találta meg az egyik börtönőr a vasárnap délelőtti ételosztás közben. Az esettel kapcsolatban nyomozás indult, az isztambuli igazságügyi orvostani intézet elvégezte a boncolást – olvasható a szövegben.
Az isztambuli főügyészség egyúttal azt is vizsgálja, hogy az elhunytnak és gyanúsított-társának köze volt-e a szaúdi ellenzéki újságírónak, Dzsamál Hasogdzsinak a meggyilkolásához, amelyet tavaly október 2-án hajtottak végre Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.
A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi azért kereste fel a főkonzulátust, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat beszerezze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések szerint Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. A gyanúsítottak elleni per januárban kezdődött, azóta pedig a szaúdi kormány többször hangsúlyozta, hogy belpolitikai ügynek tekinti a történteket. Sokan azonban, köztük az ügy kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő, a szaúdi trónörököst, Mohamed bin Szalmánt tartja a felbujtónak.
Hasogdzsi földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.