Elérkezett a megpróbáltatás órája, a mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, ahol az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival találkozott.
Az Antony Blinken amerikai külügyminiszter részvételével megtartott találkozón Biden megköszönte a katonák szolgálatát, és leszögezte: az Egyesült Államok sok vonatkozásban egyedülálló.
„A világ egyetlen olyan országa vagyunk, amely nem a földrajzi, nemzetiségi, vallási, faji vagy egyéb alapokon szerveződik, hanem az eszme köt össze minket” – jelentette ki. Az amerikai eszmei közösség lényege, hogy „minden férfi és nő egyenlő, bizonyos elidegeníthetetlen jogokat kaptak a Teremtőtől” A demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett „a próba órája” – tette hozzá.
„A demokrácia és az oligarchia közötti harc közepette vagyunk, egy új fázisban” – fogalmazott. A katonákhoz fordulva az amerikai elnök azt mondta, hogy az ő nemzedékük sorsdöntő pillanatban találta magát.
„Minden negyedik, ötödik nemzedékben eljön az olyan pillanat, amely mindent alapvetően megváltoztat” – közölte, hozzátéve: a világ már nem lesz olyan, amilyen eddig volt.
„A kérdés az, hogy ki fog diadalmaskodni, a demokrácia és az értékek, amelyeket képviselünk, vagy pedig az autokrácia” – fogalmazott Biden.
Ukrajnában tett korábbi útjaira utalva Biden kijelentette: az ukránoknak „valóban erős gerince van”. Rendkívüli jelenségnek nevezte, hogy az ukrán civilek is „puszta kézzel állnak a tankok előtt, mondván «nem mozdulok el innen, itthon vagyok»”.
Az amerikai 82. légideszant-hadosztály mintegy ötezer katonáját februárban, az ukrajnai háború kitörését megelőző orosz-ukrán feszültség miatt telepítették Rzeszów térségébe, bővítve a 2016-ban Lengyelországba telepített amerikai kontingenst.