Francois Hollande francia államfő és John Kerry amerikai külügyminiszter megállapodtak abban, hogy a két ország „közösen keresi a szükséges válaszokat” a múlt heti párizsi terrortámadásokat követően. Az amerikai diplomácia vezetője délután a párizsi városházán személyes hangvételű, részben franciául elmondott beszédben emlékezett meg a merényletek áldozatairól és „életmentő hőseiről”.
„Önök is kivételes terrortámadás áldozatai voltak 2001. szeptember 11-én. Együtt kell keresnünk a válaszokat, ezért találkozunk ma, a barátságunk kifejezésén túl” – mondta pénteken a francia elnök, amikor a sajtó képviselői előtt hivatalában fogadta az amerikai diplomácia vezetőjét.
„Osztozunk a francia nép fájdalmában” — fogalmazott Kerry, mielőtt felkereste a 17 áldozatot követő merénysorozat helyszíneit, a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségét és a párizsi kóser élelmiszerboltot, és ott elhelyezte a megemlékezés virágait. A francia biztonsági erők múlt pénteken két párhuzamos akcióban megölték a lap elleni merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint az élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is.
Hollande és Kerry a megbeszélés előtt hosszan megölelte egymást, majd a francia elnök köszönetet mondott azért, hogy az amerikai külügyminiszter, „eljött kifejezni a felkelt francia nép iránti támogatását”.
Kerry jelezte, hogy az amerikai nép együttérzése „nagyon őszinte”
„Megállapítottuk, hogy ön és csapata, nagyon elegánsan és tehetségesen” kezelte az eseményeket, a francia nép pedig „az egység szellemében fogott össze” – hangsúlyozta Kerry, aki szerint a franciák „óriási leckét adtak a világnak”.
„A szabadság iránti elkötelezettségével és az eszmék iránti szenvedélyével Franciaország ismét üzent a világnak. Együttérzünk önökkel, és szerettem volna ezeket a gondolatokat személyesen megosztani önnel” – tette hozzá.
Az amerikai külügyminiszter találkozott francia kollégájával, Laurent Fabiusszal is, akitől „elnézést kért”, amiért nem tudott részt venni a vasárnapi terrorizmus elleni felvonuláson, amelyen mintegy ötven ország képviseltette magát állam- és kormányfői, illetve külügyminiszteri szinten.
„Elnézést kért … jó, hogy most itt van. Azt mondta, hogy fáj neki, hogy nem tudott eljönni” – mondta újságírónak Fabius. Az amerikai diplomácia hivatalosan Kerry szófiai és indiai látogatásával magyarázta, hogy a külügyminiszter nem volt jelen a történelmi megemlékezésen.
Az Egyesült Államokban vita robbant ki arról, hogy Washingtont csak Jane Hartley nagykövet képviselte a menetben. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn – igen ritka gesztusként – elismerte: a kormányzat hibát követett el azzal, hogy nem képviseltette magát magasabb szinten a felvonuláson.
Az amerikai és a francia külügyminiszter péntek délelőtt közösen emlékezett meg a párizsi kóser boltnál, ahol egy héttel ezelőtt egy terrorista négy túszát megölte, mielőtt végeztek vele a rendőrök, és a szatirikus hetilap szerkesztőségénél, ahol január 7-én 11 embert ölt meg két dzsihadista. Kerry egy harmadik csokrot is elhelyezett néhány száz méterre a szerkesztőségtől, ott, ahol két merénylő menekülés közben hidegvérrel megölt egy rendőrt.
„Azt a nemzetet képviselem, amely mindennap hálás azért, hogy Franciaországot a legrégebbi szövetségesei közöt tudhatja” – mondta John Kerry délután a párizsi Városházán személyes és ünnepélyes hangvételű beszédében, amelyben felidézte, hogy anyja – aki Franciaországban nőtt fel – anyanyelvi szinten beszél franciául, másod-unokatestvére, a környezetvédő Brice Lalonde pedig korábban a francia kormány tagja volt.
Külön megemlékezett a merényletek áldozatairól és névtelen hősökről, valamint a mali származású, muzulmán Lassana Bathilyról, aki „élete kockáztatásával mentette meg a (kóser bolt) zsidó vásárlóit”.
A városházi megemlékezésen jelen volt a Bathily, akinek Franciaország állampolgárságot adományoz a hősies tett elismeréseként, és a kóser bolt tulajdonosa, ahol múlt pénteken egy dzsihadista megölte négy túszát, mielőtt a rendőrök végeztek vele. „Senkit ne tévesszen meg az, amit a terroristák nem értenek meg, nem érthetnek meg: a bátorság és a tisztesség soha nem fog engedni a megfélemlítésnek és a terrornak” – mondta Kerry.