Irányt kellett változtatnia az amerikai vezetésű koalíció legalább egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet Szíriában bombázó gépének, hogy elkerülje a közeli találkozást orosz harci repülőkkel, az eset az utóbbi hat napban történt – közölte a napokban a Pentagon szóvivője.
Egynél többször kellett tenni annak érdekében, hogy megelőzzék a nem biztonságos térmegosztást — nyilatkozott Jeff Davis kapitány, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Meg kellett változtatni egy repülő útirányát – tette hozzá
Szavai szerint a gépnek azt követően kellett kitérnie, hogy október 1-jén amerikai és orosz tisztségviselők videokonferenciát tartottak arról, miként szavatolják a légi személyzet biztonságát az egymással versengve, párhuzamosan folytatott katonai műveletek során. Davis kitért azon kérdések megválaszolása elől, miszerint az irányváltoztatást pilóta vezette harci gépnek vagy egy drónnak kellett-e megtennie, és hogy pontosan hol történ a manőver.
Az Egyesült Államok és szövetségesei Szíriában és a szomszédos Irakban egy éve folytatnak légi hadjáratot az IÁ ellen. Oroszország szeptember végén indított légi csapásokat, a nyugatiak szerint azonban alapvetően más, de szintén Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló lázadó csoportok ellen is végrehajt támadásokat.



















