Bár a közbiztonság és a közrend megteremtése, illetve fenntartása állami monopólium, ez a munka nehezebb és sikertelenebb volna a polgárőrség segítsége nélkül, ezért a tárca fejleszteni kívánja velük az együttműködést – jelentette ki a belügyminiszter a hétvégén megrendezett országos polgárőrnapon Jászberényben.
Az eseményen tiszteletbeli polgárőrré választották Pintér Sándort, aki beszédében nem csupán megköszönte a mintegy 90 ezer polgárőr munkáját, de egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kormány stratégiai partnereinek tekinti a szervezet tagjait, akik nem csupán a legközelebb állnak a lakossághoz, de maguk is helybeliek lévén, egyszerre igénylik és garantálják településük közbiztonságát.
A közrend megteremtése és fenntartása ugyan állami monopólium, de „jól jön a segítség” – mondta Pintér. Ezt a Belügyminisztérium kizárólag a 2006-ban elfogadott és tavaly átdolgozott polgárőr törvény alapján kéri és fogadja el, így – mint azt a tárcavezető is világossá tette – nem engednek azoknak a szervezeteknek, amelyek rendcsinálás ürügyén rendetlenséget és anarchiát szítanak az országban.
Az új jogszabályi háttér megteremtésével párhuzamosan át kellett szervezni a polgárőrséget, és új polgárőr-igazolványok kiadására is szükség volt. A korszerű azonosítók költségeit nem a polgárőröknek kell megfizetniük, ez állami költséget jelent.
A tavaly megkötött stratégiai szövetséget a hatékonyság javítása érdekében egy újabb megállapodással tovább szeretnék erősíteni. A jövőben kiemelt szerepet szánnak a polgárőrségnek a kistelepülések biztonsági igényeinek kielégítésében. Emellett az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata az idősek védelme.
A jászberényi rendezvényen Pintér is elismerte, hogy a polgárőrség jó teljesítményének nélkülözhetetlen feltétele az anyagi biztonság. Éppen ezért a polgárőrség évente 700 millió forintos állami támogatást kap. A Belügyminisztérium célja, hogy ez az összeg 2014-ben legalább egymilliárd forintra növekedjen.
A parlament alkotmányügyi bizottságában Pintér Sándor egy hónappal ezelőtti meghallgatásakor a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás felvetette a csendőrség felállításának kérdését. A belügyminiszter személyes megbeszélésre invitálta a jobbikos képviselőt, és a témához ugyancsak hozzászóló Steiner Pált (MSZP). A szocialista képviselő szerint késve kapott meghívót a múlt hétfőre tervezett egyeztetésre, de azon egyébként sem vett volna részt. Ezt azzal magyarázta, hogy már a csendőrség újbóli létrehozásának ötlete is döbbenetes, nem más, mint provokáció, ami sérti a holokauszt áldozatainak emlékét. Steiner emlékeztetett: a magyar jog részét képező 1947-es párizsi békeszerződés tiltja fasiszta szervezetek újraalakítását, márpedig a csendőrség szerinte egyértelműen ebbe a körbe tartozik.
Forrás: Biztonságpiac.hu/MTI