A plazmaadás egy teljes mértékben biztonságos eljárás, de fontos, hogy betartsuk a szabályait. Ha például túl gyakran járnánk plazmát adni, annak komoly következményei lehetnek az egészségi állapotunkra nézve. Nézzük most meg, hogy miért nem tanácsos “kijátszani a rendszert”!
Vérünk egészsége
A plazmaadás kapcsán megvannak betartandó jogszabályok, amit minden plazmaadónak részletesen el is mondanak. A Plazma Center munkatársai nagy gondot fordítanak arra, hogy plazmaadó hőseiket tájékoztassák arról, hogy a ferezisre legfeljebb csak minden harmadik napon van lehetőség.
Ennek oka pedig a biológia területén keresendő. A vérplazma nagyon sok fontos alkotóelemből áll, amelyek nélkülözhetetlenek a szervezet működéséhez. Igen, a miénkhez is. Márpedig akkor tudunk a lehető legtöbbet segíteni embertársainknak, ha minél gyakrabban adunk plazmát. Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha egészségesek maradunk.
Milyen összetevői vannak a vérplazmának?
A vérplazma a vér folyékony részét alkotja, így leginkább vízből áll. Azonban tartalmaz számos olyan alkotóelemet is, amelyeknek köszönhetően ilyen kiemelt jelentőségű anyag válik belőle az egészségügy számára. Ilyenek például a fehérjék, hormonok, véralvadási faktorok, antitestek vagy az elektrolitok.
A túl gyakori plazmaadással a fehérjék és immunglobulinok szintje lecsökkenne, ami fáradékonysághoz, gyengeséghez és az immunrendszer gyengüléséhez vezetne.
A vérplazma olyan fontos elektrolitokat tartalmaz, mint a nátrium, kálium vagy a kalcium. Ezek az anyagok elsősorban az izmok, az idegek és a sejtek működésére hatnak. A túl gyakori plazmaadással az elektrolit-háztartás felborulását idézhetjük elő, ami többek között izomgörcsöket okozhat.
Az immunglobulinok, vagyis antitestek az immunrendszer normális működése szempontjából vannak kiemelt helyen. Ezek hiánya a védekezőrendszerünk gyengüléséhez vezet, ami utat nyit a fertőzések számára.
Egyéb problémák, amit a megengedettnél gyakoribb plazmaadás okozna
Ha a fentiek még nem vették volna el a kedvünket attól, hogy megpróbáljunk különböző plazmaadó központokban is plazmát adni, nem kivárva a szükséges regenerálódási időt, akkor folytatjuk a sort.
A plazmaadás során sok folyadékot veszít a szervezet, ezért is hívják fel a plazmaadók figyelmét minden lehetséges helyen a sok folyadék bevitelére. Ha nem gondoskodunk megfelelően a pótlásról, akkor a kiszáradás tüneteit tapasztalhatjuk magunkon: szédülés, gyengeség, fejfájás és koncentrációs zavar.
A vérplazmában található értékes anyagok között találhatjuk azokat is, amelyek a véralvadásért is felelnek – ezért is jelenthet a plazma hatékony gyógymódot azok számára, akik véralvadási problémával küzdenek. Azonban, ha az előírtnál többször adunk plazmát, könnyen mi is szembesülhetünk ezekkel a gondokkal.
A plazmaadó központok orvosai és asszisztensei mindent megtesznek annak érdekében, hogy óvják az egészségünket. Tegyünk érte mi is!