Oroszország különleges jelentőséget tulajdonít az Izraellel folytatott biztonsági együttműködésnek, különösen a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtök este Szocsiban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt fogadta.
Putyin szerint Netanjahu személyes erőfeszítéseinek jelentős szerepük volt abban, hogy a kétoldalú biztonsági és katonai együttműködés „új minőséget” ért el. Mint mondta, mind Oroszország, mind Izrael megtapasztalta, mi az a terrorizmus.
Netanjahu, aki a nap folyamán korábban az orosz védelmi minisztérium vezetésével találkozott, szintén méltatta az orosz és az izraeli katonák közötti együttműködés jelentőségét. Mint mondta, a Putyinnal kialakított személyes viszonya segített megakadályozni a két ország katonái közötti súrlódásokat és összeütközéseket.
„Felelősséggel kijelenthetem, hogy ez térségünk stabilitásának nagyon fontos eleme” – mondta az izraeli kormányfő, aki idén már harmadszor utazott el Oroszországba. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban radikálisan felerősödtek Irán arra irányuló kísérletei, hogy Szíria területét Izrael elleni támadásra használja fel. Rámutatott, hogy Izrael nem hajlandó megbékélni ezzel a fenyegetéssel.
A küszöbönálló izraeli választásokra kitérve Putyin rámutatott, hogy több mint másfél millió olyan ember él a közel-keleti országban, aki a volt Szovjetunióból származott el, ezért Moszkvának nem közömbös, hogy ki kerül be a kneszetbe. Kifejezte reményét, hogy Izraelben felelősségteljes politikusokat fognak megválasztani, akik minden körülmények között meg fogják őrizni azt, amit eddig sikerült elérni a kétoldalú viszonyban, és tovább fogják fejleszteni a kapcsolatokat.
Putyin bejelentette, hogy 2020 elején Izraelbe készül az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulója és a holokauszt emléknapja alkalmából, valamint a leningrádi blokád áldozatainak emelt emlékmű avatására. Szavai szerint a két országot egyesíti a második világháború problémáinak azonos megítélése.
„A zsidó nép úgy megszenvedett, mint talán senki más, ha az orosz népet nem számítjuk. 25 millió halottunk van, ez komoly veszteség” – mondta az orosz elnök. „Sohasem felejtjük el az orosz nép és az orosz hadsereg hozzájárulását a náci Németország feletti győzelemhez” – válaszolt Netanjahu.