Moszkva és Szöul álláspontja jelentős mértékben egybeesik számos fontos nemzetközi kérdés megoldásának ügyében, így azokéban is, amelyek az észak-koreai nukleáris programra vonatkoznak – jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután pénteken Moszkvában fogadta dél-koreai hivatali partnerét, Mun Dzse Int.
A két államfő egyetértett abban, hogy Donald Trump és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szingapúri találkozója hozzájárul a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez és Északkelet-Ázsia stabilitásához, valamint abban is, hogy országaik támogatni fogják ezt a folyamatot. A tárgyalásokról kiadott közös közlemény szerint az Észak-Koreával fennálló feszültség csökkenése lehetőséget teremt a gazdasági együttműködésre és az Oroszországot Észak-Koreán át Dél-Koreával összekötő infrastrukturális projektek megvalósítására.
E projektek megvalósítását az Észak-Koreával szemben bevezetett nemzetközi szankciók gátolják. Ezeket mindaddig nem fogják visszavonni, amíg Phenjan jelentős lépéseket nem tesz nukleáris és rakétaprogramja felszámolására. Putyin és Mun mindenesetre megállapodott abban, hogy a két ország addig is közös kutatásokat végez majd a villany- és gázenergia, valamint a vasúti szállítás, egyebek között a transzszibériai és transzkoreai vasút összekapcsolásának terén.
A két fél 11 más együttműködési dokumentum aláírása mellett megállapodott abban, hogy a két ország tárgyalásokat kezd egy szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséről. A tervek között szerepel, hogy az Oroszország és a Dél-Korea közötti kereskedelmi forgalom értéke – a jelenlegi csaknem húszmilliárd dollárt túlszárnyalva – elérje a harmincmilliárd dollárt, a személyforgalom pedig az egymillió főt.
A két fél az aláírt megállapodások értelmében kiterjeszti informatikai és kommunikációtechnikai együttműködését, Szöul pedig hozzájárul Oroszország szociális és egészségügyi ellátásához a Moszkvához közeli Szkolkovóban megnyitandó dél-koreai általános gyógyellátási kórházzal.
A dél-koreai elnök szöuli látogatásra hívta meg vendéglátóját, amit az elfogadott. 1999 óta dél-koreai elnök most tett először hivatalos állami látogatást Oroszországban, igaz, Mun tavaly szeptemberben jelen volt a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon, ahová Putyin az idén is meghívta őt. Korábban felmerült, hogy az Oroszországba érvényes meghívással rendelkező Kim Dzson Un észak-koreai vezető részt vesz majd a vlagyivosztoki fórumon.