Pintér: az állampolgárok elégedettek a BM alá tartozó szervek munkájával

Pintér SándorAz állampolgárok elégedettek a Belügyminisztérium (BM) által irányított szervek munkájával – emelte ki a belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti éves meghallgatásán.

Pintér Sándor hangsúlyozta: az elmúlt időszakban rendkívüli terhelés alatt dolgozott a BM, kiemelt terhet jelentett az illegális migráció és a koronavírus-járvány is, azonban kiemelkedő eredményességgel végezték el a feladatukat. Hozzátette: egy közvélemény-kutatás szerint a magyar rendőrség munkájára egy 1-től 5-ig terjedő skálán az állampolgárok mintegy 33 százaléka adott jelest, 34 százaléka jót, 20 százaléka közepest, és mindössze 11 százalék értékelte elégségesnek vagy elégtelennek a rendőrség munkáját.

A belügyminiszter elmondta: az elmúlt időszakban tovább csökkent a bűncselekmények száma, az elmúlt 9 hónapban nem érte el a 100 ezret, és a felderítések eredményessége megközelíti a 80 százalékot, ami kevés európai országban mondható el. Nagyobb a közbiztonság, elhivatottabbak a rendőrök és eredményesebben dolgoznak – összegzett.

A miniszter elmondta, az illegális migráció tavaly és idén is rendkívüli módon terheli az ország határait, idén 101 ezren akartak bejönni illegálisan az országba, ez a szám csak 2015-ben volt magasabb, akkor 391 ezer volt. Emellett hétszáznál több embercsempészt is elfogtak, ami növeli a börtönök telítettségét. A miniszter megjegyezte: meg kell erősíteni a határok védelmét, erre több tervük is van, az egyik, hogy “kitágítják a különféle fegyveres biztonsági őrzésnek a lehetőségét a határvédelemben”.

Pintér elmondta: az Afganisztánból kimenekített segítők ellátását megszervezték, és az egyházakkal együtt dolgoznak majd a Magyarországon letelepedni kívánók integrációjában. A katasztrófavédelemmel kapcsolatban elmondta, csökkent a tűzesetek és a kisebb közlekedési forgalom miatt kevesebb műszaki mentést kellett végezniük.

A büntetés-végrehajtásról azt mondta, amíg a pandémia miatt elrendelt korlátozások okán más országokban rendszeresek voltak a “nemkívánatos események”, a magyar börtönökben ilyen nem volt. Elmondta azt is, a szigorúbb ítélkezési gyakorlat miatt nő a fogvatartottak száma, és bár jelenleg megvan a 4 négyzetméter fogvatartottanként, szükséges újabb konténerbörtönök kialakítása Kiskunhalason és Csengelén.

Szólt arról is, a Nemzeti Védelmi Szolgálat megfelelően látta el feladatát, de a hálapénz tekintetében “javítani kell az általános erkölcsi hozzáálláson”. Közölte: a titkosszolgálatok törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően végzik munkájukat.

A belügyminiszter a hivatásosaknak juttatandó fegyverpénzről elmondta, a hat hónapnyi keresetnek megfelelő összeget mindenki megkapja, de akinek a folyósításkor nincs meg a három év szolgálata, annak a hátralévő időre vállalnia kell, hogy nem hagyja el a testületet. A miniszter szerint a hivatásosok életpálya-modellje bevált, de a körülmények változása miatt döntött úgy a kormány, hogy nem az életpálya-modellt alakítja át, hanem fegyverpénzt ad.

Pintér a kötelező oltásra vonatkozó kérdésre úgy fogalmazott: “az ország biztonságát beteg emberekkel nem tudjuk szolgálni”. Megjegyezte, a kórházban senki nem kaphatja el a fertőzést, és a büntetés-vágrehajtásnál is komoly gondokat okozna, ha bejutna a fertőzés. A rendőrségnél egyébként a különböző egységeknél 68-96 százalék az átoltottság. A miniszter jelezte, kellő rugalmassággal fogják kezelni a kérdést.

A miniszter elmondta, az operatív törzs folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány alakulását. Elmondta: a törzs csütörtökön 107 halottat jelentett, de ez adattorlódás miatt volt ilyen magas. Mint mondta, bízik abban, hogy a kórházak a harmadik hullámhoz hasonlóan bírni fogják a terhelést, mindenki megkapja a megfelelő orvosi ellátást, és egy orvost sem állítanak olyan helyzet elé, hogy döntenie kelljen, melyik betegét mentik meg.

Megjegyezte: a negyedik hullám beindult, ezért döntöttek például a közösségi közlekedésen a kötelező maszkhasználatról. “Miután súlyosbodik a helyzet, ismételten szigorúbb intézkedések lesznek, úgy gondolom, hogy vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő héten a kormányülésen” – mondta. Jelezte azt is, egy projektcsoport dolgozik azon, hogy milyen új módszerek szükségesek a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében.

Kérdésre Pintér elmondta, az iskolaőri rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket és sokkal több igény érkezik, mint amit teljesíteni tudnak. Elmondta azt is, hogy a felszerelt háromezer határvadász 91 százaléka jelenleg is szolgál. A miniszter közölte, hogy sokkal többen vannak szolgálatban az állami kórházakban, szakrendelőkben, mint mielőtt döntöttek volna az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetéséről.

A belügyminiszter parlamenti beszámolóját a bizottság hat kormánypárti igen szavazattal, egy nemmel és egy tartózkodással elfogadta.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment