Az Elender internetszolgáltató cég, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapjának feltörése is jelzi, hogy a gyors ütemben fejlődő hazai internetvilágban is mind gyakoribb a számítógépes kalózkodás. A magukat hackernek nevező, névtelenségbe burkolózó komputervagányok célja saját bevallásuk szerint nem a károkozás vagy az adatrablás, hanem figyelmeztetés a biztonsági hiányosságokra, továbbá a szakmai tudás néha öncélú bizonyítása – írta a Heti Világgazdaság, 2000 január 29-i számában. A Digitális kurucok? című cikk tanúlságai ma is megállják a helyüket.
„A hackerek íratlan alaptörvénye: az információ szabad áramoltatása” fogalmazta meg a számítógépes kalózkodás lényegét a HVG-nek elektronikus levelezés révén nyilatkozó, magát „FireBall”-nak nevező magyar hacker.
Szerinte elsősorban azokból lesz számítógépes kalóz, akik behatóbban kívánják megismerni a számítógépek világát, s kihívást látnak a rendszerek feltörésében, azzal kívánván próbára tenni tudásukat, egyúttal bizonyítani is azt másoknak. Ennek ellentmondani látszik ugyan az a tény, hogy az Elender Rt. rendszerébe az év elején betört adatkalózok (HVG, 1999. január 15.) a felhasználók elvileg titkos jelszavait is nyilvánosságra hozták, kiszolgáltatva ezzel az internet-előfizetőket az esetleges visszaéléseknek. A hazai hálótársadalom legalábbis a különböző, nyilvános levelezőlisták tanúsága szerint ezt nem is tartotta túl etikus eljárásnak, sokan ennek dacára úgy vélik, a digitális kalózok csak az internetszolgáltató figyelmét kívánták felhívni rendszere „átjárhatóságára”, s kiderült az is, hogy a nagyobb hálózatokat szinte hetente próbálják „meghekkelni”, károkozás híján azonban ezek az esetek belső titkok maradnak.
FireBall egyébként a világháló nemzetközi vizein is jegyzett csekély számú hazai kalózbanda egyikének, a nemrégiben feloszlatott CableBreakersnek az alapítója. A kölcsönös tanulást és a nagyobb hatékonyságot elősegítendő léteznek ilyen közösségek, néhány kivétellel azonban pár hónap után feloszlanak azok a csoportok, amelyek egy-két szerver vagyis például az internetforgalmat, levelezést vezénylő nagy teljesítményu számítógép feltörésére alakultak tudtuk meg a pár hónappal ezelőtt megszunt hazai hackerközösség, az E-trap egyik, Video néven bemutatkozó tagjától.
Az elsősorban programozást tanuló diákok közül kikerülő hackerek önmeghatározásuk szerint nem bunözők, s határozottan megkülönböztetik magukat például a crackerektől, akik elsősorban másolásvédett programok kódjait törik fel, s pénzért illegálisan sokszorosítják a szoftvereket; illetve a „system” crackerektől, akik bankok, kormányzati szervezetek adatbázisaiba törnek be, hogy pénzt utaltassanak át maguknak, vagy adatokat semmisítsenek meg, írjanak át. Ezzel szemben, mint azt Video is állítja, a kalózok egyfajta sajátos idealista szabadságvágytól futve inkább arra törekszenek, hogy egy-egy cég vagy szervezet számítógépes rendszerébe bejutva, egyfelől nyilvánosságra hozzák az általuk publikusnak vélt, ám az adott rendszer tulajdonosai részéről eltitkolt információkat, másfelől felhívják a figyelmet az adott hálózat s a rendszert muködtető számítógépes programok hibáira, biztonsági réseire. Mindemellett nem elhanyagolható az a tényező sem, hogy a kalózkodással foglalkozók szakmai zsenialitásukat is szeretnék megcsillogtatni azzal, ők csupán számítógépes tudásuk révén észrevétlenül beosonhatnak olyan tiltott helyekre, amelyeket elvileg csak az adott cégek, szervezetek erre felhatalmazott szakemberei látogathatnak.
Video szerint a hackereknek alapvetően két fajtája kalózkodik az interneten: vannak, akik az ismertségre, a publicitásra hajtanak, s vannak, akik mindig háttérben maradnak. Az előbbiek azok, akik megváltoztatják az oldalakat, nyilvános üzeneteket hagynak, mint például az Elender Rt. és az érdi önkormányzat esetében. A másik kategóriába tartozók (sokan csak őket tartják igazi hackernek) nem vágynak címlapdicsőségre; ők, miután feltörték a rendszert, csak szakmai fórumokon közlik tapasztalataikat. A közel egy évtizede rendszergazdáskodó hálózatfejlesztő szakember, Müller Miklós szerint ezután a versenyfutás kezdődik: a tét az, hogy a rendszergazda javítja-e ki előbb a hibát, vagy a hackerek használják fel a legújabb digitális pajszert.
Az internet szülőhazájában, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évek első éveiben a hackerek valamiféle polgárjogi harcosokként az információhoz való szabad hozzáférésért, a „szellemi szabadság kitágításáért” kezdtek a feltörésekhez. Bodoky Tamás Az információtenger kalózai című tanulmányában azt állítja, az ilyen attituddel rendelkező, ismertté vált hackerek egyikéről sem sikerült bebizonyítani, hogy e tevékenységéből anyagi hasznot is húzott volna. Igaz, olyan példák is akadnak, mint az amerikai Lopht-csoport tagjaié, akik felhagyva a kalózkodással évtizedes illegális tapasztalataikat kamatoztatva biztonsági tanácsadó céget alapítottak.
Koller Csaba rendszergazda szerint a támadások zöme valóban a számítógépes rendszerek silány biztonsági színvonalából fakad. „A levelezés vagy az interneten történő barangolás nem titkos; ha valaki felkapcsolódik a világhálóra, láthatóvá válik. Nincs ugyanis olyan egységes, a laikus használók által is könnyen, praktikusan kezelhető titkosítási rendszer, amely legalább megnehezítené a hackerek dolgát” állítja Koller. A SirContact néven nyilatkozó, jelenleg internetkereskedelmi fejlesztésekkel foglalkozó magyar szakértő szerint ma Magyarországon a hálózatok szakmai hibáin túl az alultájékozottság miatt még olyan egyszerű szélhámostrükkel is hozzá lehet férni belső adatokhoz, hogy valaki, magát az adott cég számítástechnikusának kiadva, telefonon keresztül kéri el, mondjuk egy titkárnőtől annak jelszavát és felhasználónevét, s innen kezdve már benn is van a rendszerben. SirContact a HVG-nek nyilatkozó hackerekhez hasonlóan úgy véli: probléma az is, hogy számos szoftvergyártó úgynevezett hátsó ajtókat épít programjaiba, mondván, így azok könnyebben szervizelhetőek, ám ezeket kellő szakmai tudással bárki felfedezheti.
Müller Miklós szerint az sem jó gyakorlat, hogy a cégek, hivatalok, szervezetek a legritkább esetben alkalmaznak hálózati biztonsági szakembert, a rendszergazdáknak viszont a hálózatok folyamatos üzemeltetése miatt nem jut idejük erre. Egyebek mellett nem tudják figyelni azokat a levelezési listákat, amelyeken a szoftvergyártók időről időre közzéteszik programjuk tudomásukra jutott hibáit, pontosabban azok javításait.
