Az ANY Biztonsági Nyomda (korábbi nevén Állami Nyomda) 16,8 milliárd forint árbevétel mellett, 545 millió forint nettó eredményt ért el 2012-ben.

A portfoliótisztítás és a gyáregység költöztetés egyszeri hatása a tervezett és kommunikált mértékben jelent meg a pénzügyi eredményekben – közölte honlapján a tőzsdei társaság.
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a 2012-es üzleti évben 16,8 milliárd forint árbevételt ért el, amely két százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A portfoliótisztítás eredményeképpen 11 százalékkal csökkent a hagyományos nyomdatermékek és 6,5 százalékkal a nyomtatványok forgalma, ugyanakkor a stratégiai termékszegmensek, a biztonsági termékek és megoldások egy százalékkal, a kártyagyártás árbevétele hat százalékkal nőtt.
A nyomda tájékoztatása szerint rendben lezárult a Pásztói Gyáregység termelő területeinek átköltöztetése a budapesti telephelyre. A korábban prognosztizáltnak megfelelően az elbocsátások miatti végkielégítések és a szükséges technológiaköltöztetés mintegy 80 millió forint többletköltséget jelentett, így az előző évhez képest a nettó eredmény 78 millió forinttal 545 millióra csökkent.
A közelmúltban nevet váltó ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. olyan termékek és megoldások értékesítésén dolgozik, amelyek megfelelnek a piaci kihívásoknak – közölte Zsámboki Gábor vezérigazgató. A nyomda folyamatosan növeli működési hatékonyságát: az elmúlt évben a létszámcsökkenés mellett megmaradt az árbevételi szint és a készpénztermelő képesség is.
A társaság folytatja mobil és okmánybiztonsági fejlesztési programjait, hogy javuljon piaci versenyelőnye, és növekedjen a termékek hozzáadott értéke, az eredményesség. Rövid távon, a 2012-ben elkezdett racionalizálási lépésektől a társaság vezetése idén nem csak 150 millió forint költség-megtakarítást vár, hanem azt is, hogy érezhetően javuljon a nyomda versenyképessége – tette hozzá Zsámboki Gábor.
Forrás: BP

















