A belga rendőrség szakszervezete sztrájkot kezdeményez mintegy tízezer ember részvételével a rasszizmus ellen szervezett előző napi brüsszeli tüntetést követően kialakult rendbontás felszámolásának szervezetlensége miatt. Az incidensben az állomány 28 tagja is megsérült – közölte a belga média.
A rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakoztak vasárnap délután a belga főváros igazságügyi palotája előtt. A megmozdulás minden incidens nélkül zajlott, a rendezvény végén azonban tüntetők mintegy százfős csoportja rendőrautókat dobált meg, valamint rendőrökre támadt a számos afrikai bevándorlónak otthont adó Matongé negyed közelében. A rendbontók szemeteseket, kartondobozokat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be, és több üzletet kifosztottak.
Vincent Gilles, a rendőri szakszervezet elnöke kijelentette, hogy a helyszínen szolgálatot teljesítő kollégáik nem kaptak egyértelmű parancsokat. Magukra hagyták őket, helyszínen meghozott döntések alapján kellett fellépniük, és a szakszervezet tudatosítani szeretné, hogy minden intézkedés szükséges, megfelelő és arányos volt – húzta alá. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy a rendőrök által elkövetett szándékos és törvénybe ütköző erőszakos cselekedeteket büntetni kell, a belga rendőrség tagjai azonban tisztességes emberek. Fantázia szüleménye az, hogy intézkedéseik motivációja túlnyomó részben rasszista indítékú lenne – tette hozzá. A vasárnap esti incidens során a rendőrség vízágyúkat használt a tömeg oszlatására. Sokan megsebesültek, köztük egy újságíró.
Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök korábban a vasárnapi megmozdulás elhalasztását javasolta, a főpolgármester azonban engedélyezte annak a megtartását. Close azzal magyarázta döntését, hogy más olyan fővárosok mellett, mint Párizs, London, Madrid vagy Róma a 400 millió európai uniós állampolgár fővárosa, Brüsszel sem maradhatott csendben a George Floyd halála miatt tartott globális megmozdulásokat illetően. Hozzátette, rendkívül nehéz megtalálni az egyensúlyt a közrend megtartása, a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása, valamint a közegészségügyi előírások betartatása között.
Philippe Close brüsszeli főpolgármester korábban a zavargások azonnali felszámolására szólította fel a rendőröket. A vasárnap késő esti órákban közétett Twitter-üzenetében azt írta, hogy mintegy 150 embert állítottak elő, és bejelentette, a főváros hétfőn keresetet nyújt be a rendbontók ellen, valamint felveszi a kapcsolatot a károsult üzlettulajdonosokkal.
Vízágyút is bevetettek belga rendőrök a sörösüvegekkel és macskakövekkel rájuk támadó tüntetőkkel szemben a mintegy tízezer ember részvételével, a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen vasárnap délután tartott brüsszeli tüntetést követően. A rendbontók gyújtogatnak, kirakatokat törnek be, és üzleteket fosztanak ki – közölte a helyi média vasárnap. Rendőrségi információk szerint a megmozdulás kezdetben incidens nélkül zajlott. A rendezvény végén tüntetők mintegy száz fős elvonuló csoportja rendőrautókat dobált meg és támadt rendőrökre.