Kiemelt támogatóként vett részt a szeptember 23-24-én megrendezett Informatikai Biztonság Napja eseményen a T-Systems. A legnagyobb hazai biztonsági seregszemlének – amelyet idén tizedszer rendeztek meg – több mint 2500 regisztrált látogatója volt, jelezve, hogy a biztonsági terület szerepe egyre jelentősebbé válik Magyarországon is.
A konferenciára a T-Systems Magyarország két előadást tartott, fókuszban az új, felhő alapú biztonsági szolgáltatásaink álltak. Szabó István, szenior rendszermérnök a Telekommal közösen üzembe állított „internetes mosodánkról”, valamint a projekt megvalósítása során született tapasztalatairól számolt be. A rendezvényen tapasztaltak szerint ügyfeleink körében nagy az érdeklődés a DDoS szolgáltatásra is, amely az elosztott túlterheléses támadások elleni hatékony védekezést segíti.
Hlavaty Győző, szenior rendszermérnök a felhőből nyújtható biztonsági szolgáltatásokat elemezte előadásban, kitérve az elsősorban kis- és középvállalatok számára üzembe állított, kombinált határvédelmet nyújtó UTM szolgáltatásunkra is. Népszerű volt „Vedd fel a harcot a Sötétséggel, találj rá a Biztonságra a T-Systems támogatásával!” játékunk, amelyben egy teljesen sötét mozi teremben katonai éjjellátó készülék segítségével kellett feladatokat megoldani – fogalmazott Dani István, az IT-biztonság Kompetenciaközpont CISSP, CISM kompetenciaközpont-vezetője.