Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta csütörtökön az Európai Bizottság javaslatát, hogy az Európai Unió egy évre függessze fel az EU-ba irányuló valamennyi ukrán exportra, köztük az acélexportra kivetett dömpingellenes és importvámot, és minden vonatkozó uniós védintézkedést. Az EP közleménye szerint a brüsszeli plenáris ülésen 515 szavazattal, 32 ellenszavazat és 11 tartózkodás mellett az EP-képviselők hozzájárultak ahhoz, hogy az Ukrajna elleni orosz háború hatásai ne akadályozzák az ország kereskedelmi képességét. Az intézkedéssel az EU egy évre teljes mértékben felfüggeszti az ipari termékekre kivetett importvámokat, a gyümölcs- és zöldségfélékre kivetett behozatali vámokat,…
Read MoreCímke: árufuvarozás
Az útdíjfizetés kijátszásával milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat
Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint az adókat és a járulékokat — közölte a Fővárosi Főügyészség. Az elsőrendű vádlott, egy 48 éves férfi elhatározta, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely – árufuvarozás keretében – elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül. Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek. A bűnszervezet a strómancégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is oda jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése…
Read MoreZökkenőmentesen működik a vasúti árufuvarozás a járvány körülményei között is
A koronavírus-járvány körülményei között is zökkenőmentesen üzemel a vasúti árufuvarozás, a vasúttársaság garantálja a biztonságos munkavégzés feltételeit – hangsúlyozta Kovács Imre, az Rail Cargo Group (RCG) igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) igazgatóságának elnöke. Kiemelte, az iparági környezet teljesítményének csökkenése kihat a vasúti árufuvarozásra is, a 18 európai országban kilencezer munkavállalót foglalkoztató Rail Cargo Group üzemi eredménye előreláthatóan 30-40 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest. Körös Norbert, a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatója beszámolt arról, hogy a társaság csaknem kétezer munkavállalójával és évi több mint 30 millió tonna áru elfuvarozásával…
Read More