Új parancsnok a székesfehérvári Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságon

Tibor Králik

Új parancsnoka van a Székesfehérváron működő NATO-parancsnokságnak, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságnak (HQ MND-C): a távozó horvát Denis Tretinjak vezérőrnagyot a szlovákiai Tibor Králik dandártábornok váltja. A hétfői átadás-átvételi ünnepségen Tretinjak kiemelte: amikor 2020 nyarán Székesfehérvárra érkezett, kis, lelkes csapat várta, amely eltökélte, hogy maradéktalanul eléri céljait. Hozzátette: ezeket lépésről lépésre valósították meg, és a hadosztály-parancsnokság keretnemzetei – azaz a parancsnokságot alapító Magyarország, Horvátország, majd Szlovákia – mellett azóta Lengyelország mint részt vevő nemzet segíti a munkát, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovénia és Törökország pedig jelezte részvételi szándékát a HQ…

Read More

Tovább nőtt a kahovkai vízerőmű-robbantás halálos áldozatainak száma

Kahovkai vízerőmű

Tizenhatra nőtt a kahovkai vízerőműben az oroszok által elkövetett robbantás eddig ismertté vált halálos áldozatainak száma – közölte vasárnap az ukrán belügyminisztérium. A tárca közleményében hozzátette, hogy jelenleg még 31 eltűntet tartanak nyilván. Az elhunytak közül 14-en Herszon megyében, ketten a szomszédos mikolajivi régióban vesztették életüket. A robbantás utáni árvíz miatt még mindig 1300 ház van elárasztva, ebből 1274 Herszon és 26 Mikolajiv megyében. A katasztrófa sújtotta területekről 3614 embert menekítettek ki az ukrán hatóságok, köztük 474 gyereket és 80 mozgáskorlátozottat. Az ukrán rendőrség több mint 4800 állampolgári nyilatkozatot fogadott…

Read More

Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna képes nagyhatótávolságú rakétákat gyártani

Olekszij Reznyikov

Ukrajna képes több mint ezer kilométer hatótávolságú rakéták előállítására – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtökön egy kijevi fórumon. „Hivatalosan is jóváhagytak egy rakétaprogramot Ukrajnában, amelyre már a költségvetésből el is különítenek forrásokat. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy több mint ezer kilométeres hatótávolságú saját rakétákat gyártson,és erre nagyon jó kilátásaink vannak” – idézte az RBK-Ukrajina hírportál a tárcavezetőt. Megjegyezte, hogy ennek a programnak az ukrán vállatok a végrehajtói. Reznyikov emlékeztetett a sikeres Neptun projektre, amelynek köszönhetően az ukrán erők elsüllyesztették a Moszkva nevű fekete-tengeri orosz zászlóshajót. Az…

Read More

Az orosz agresszor ágyúzza az árvíz sújtotta Herszonra

orosz önjáró löveg Ukrajnában

Az orosz erők ágyútűz alá vették az árvíz sújtotta Herszon városát – közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója. A tisztségviselő szavai szerint a megyeszékhely partmenti és központi részeit lövik az oroszok. További részleteket egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Szerhij Sajhet, a Herszonnal szomszédos Mikolajiv megye rendőrfőnöke arról adott hírt, hogy egy polgári személy életét vesztette az áradások következtében a régióban. Az 53 éves férfit előző nap akarták evakuálni, de nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Az Ukrajinszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy szerdán három ember halt meg az áradás miatt a…

Read More

Egy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója

Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi…

Read More

A Magyar Honvédség fejlesztette katasztrófavédelmi képességét

Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke a honvédség budapesti anyagellátó raktárbázisán tartott eszközátadó rendezvényen 2023. április 20-án. A Magyar Honvédség 1,65 milliárd forintból fejlesztette katasztrófavédelmi képességét; a részben európai uniós forrásból megvalósult projektben olyan eszközöket vásároltak, amelyek segítik, hogy a honvédség hatékonyan tudjon részt venni a katasztrófák megelőzésében, a kár elhárításában. MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Honvédség 1,65 milliárd forintból fejlesztette katasztrófavédelmi képességét; a részben európai uniós forrásból megvalósult projektben olyan eszközöket vásároltak, amelyek segítik, hogy a honvédség hatékonyan tudjon részt venni a katasztrófák megelőzésében, a kár elhárításában. Solymosi Ferenc ezredes, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka, a projekt menedzsere az eszközök csütörtöki átadásán a honvédség budapesti anyagellátó raktárbázisán felhívta a figyelmet arra: egyre gyakoribb és hevesebb természeti katasztrófákkal kell számolni világszerte és Magyarországon is. Magyarország minden évszakban kitett a természeti katasztrófáknak, amelyek közül a legjellemzőbb az árvíz, a belvíz, a szélvihar,…

Read More

Orosz agresszió: az ukrán vezérkar szerint nő a veszélye egy Fehéroroszág felőli offenzívának

Olekszij Hromov dandártábornok

Az ukrán vezérkar úgy véli, hogy egyre nagyobb a veszélye egy második orosz offenzívának Fehéroroszország területéről Ukrajna ellen, a támadás iránya azonban a fehérorosz-ukrán határ nyugat részére módosulhat – mondta Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke. „Növekszik annak a veszélye, hogy az orosz fegyveres erők újraindítják az offenzívát az északi fronton. Ezúttal a partnerországokból Ukrajnába szállított fegyverek és katonai felszerelések fő logisztikai artériáinak elvágása érdekében az offenzíva irányát a fehérorosz-ukrán határ nyugati részére változtathatják” – fejtette ki a katonai vezető. Hromov szavai szerint előkészületek látszanak orosz légi…

Read More

Húszezer hektáron folytatódik a szúnyogok elleni védekezés

szunyogírtás

A következő napokban a főváros Duna menti területein, Győr-Moson-Sopron megyében Csorna térségében, néhány Veszprém és Vas megyei településen, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén irtják a szúnyogokat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A munkát platós gépjárművekre rögzített szúnyogirtó berendezésekkel végzik, általában este és éjszaka. A tervezett időpontok megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján. Mivel esős vagy szeles időben nem lehet a kezeléseket elvégezni, olyankor a meghirdetett időpontot követő két nap valamelyikén történik a szúnyoggyérítés – írták. A közlemény szerint az Alföld jelentős részét érintő aszály miatt továbbra is kevés…

Read More

Húszéves csúcsra emelkedett a politikai bűncselekmények száma Németországban

BfV

Húszéves csúcsra emelkedett a politikai indíttatású bűncselekmények száma tavaly Németországban, ez a biztonsági szervek szerint összefügg a koronavírus-járvány kezelése elleni tiltakozással. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kedden ismertetett összesítése szerint 47 303 eset tartozik a politikai indíttatású bűncselekmények közé. Ez csaknem 15 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 41 177-hez képest, és a legtöbb a rendszeres adatgyűjtés 2001-es kezdete óta. A növekedés a bűncselekmények azon típusának tulajdonítható, amelyek nem köthetők a szélsőbalhoz vagy a szélsőjobbhoz, vagy bármely más politikai vagy egyéb ideológiához, hanem a biztonsági szervek szerint összefügg a koronavírus-járványban…

Read More