Orosz agresszió: Az Unió tovább támogatja Ukrajnát

Európai Bizottság

Újabb 169 aggregátor érkezett Ukrajnába az Európai Unió magánadományozási rendszerén keresztül koordinált rendkívüli támogatás révén. Egymilliárd eurós lőszertámogatásról is döntött az EU az ukrajnai erők számára — közölte az Európai Bizottság. Közölték: az 1,95 millió euró (mintegy 780 millió forint) értékű eszközadományt az ausztrál Minderoo Alapítvány ajánlotta fel, majd az unió rescEU programjában résztvevő lengyelországi energiaközponton keresztül szállították Ukrajnába. Az EU ez idáig legkevesebb háromezer áramtermelő berendezés szállítását és átadását koordinálta. Az eszközöket az uniós tagállamok mellett a magánszektor és unión kívüli országok adományozták. A támogatás a kisebb méretű, önálló…

Read More

Maláj utasszállító: a holland külügyminisztérium beidézte az orosz nagykövetet

maláj utasszállító

A holland külügyminisztérium csütörtökön beidézte a hágai orosz nagykövetet, miután a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán közölte, erős jelek utalnak arra, hogy maga Putyin személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – írta az NlTimes hírportál Mark Rutte kormányfő bejelentésére hivatkozva. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az orosz nagykövetnek magyarázattal kell szolgálnia a feltételezésekkel kapcsolatban, azonban elutasította a nagykövet kiutasítására vonatkozó koalíciós javaslatokat, mivel véleménye szerint Hollandiának fenn kell tartani a kommunikációt a Kremllel. A 66-os Demokraták (D66)…

Read More

Maláj utasszállító: az orosz elnök dönthetett a maláj utasszállítót megsemmisítő rakéta átadásáról

A Malaysia Airlines MH17-es járatát 2014. július 17-én lőtték le Kelet-Ukrajna felett

Erős jelek utalnak arra, hogy Putyin személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport. A ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport közölte, az orosz elnök érintettségét egy orosz tisztségviselők közötti 2014-es telefonbeszélgetés lehallgatása bizonyítja; eszerint Putyin jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a szeparatisták felszerelés iránti kérelmét teljesíteni lehessen. Arról is tájékoztattak, hogy további vádemelés nélkül felfüggesztették az MH17-es járat…

Read More

Hollandia kiadta Ausztráliának az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét

Tse Chi Lop

A holland hatóságok kiadták Ausztráliának az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét, a kínai születésű, kanadai állampolgárságú Tse Chi Lopot – írta az NlTimes hírportál. Az 59 éves férfit a világ egyik legkeresettebb bűnözőjeként tartották számon, és az ausztrál rendőrség kérésére tartóztatták le 2021 januárjában az amszterdami repülőtéren, amikor éppen Kanadába tartott. Az ausztrál hatóságok szerint bűnszervezete, a Sam Gor (magyrul: A Cég) felelős az Ausztráliába érkező drogszállítmányok legalább hetven százalékáért. A drogbárót 2019 óta körözte az Interpol. Az NlTimes szerint Tse Chi Lop megpróbálta meggyőzni a holland bíróságot, hogy ne…

Read More

Maláj utasszállító: a holland bíróság szerint orosz gyártmányú rakétával lőtték le a maláj utasszállítót

maláj utasszállító

A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló Pervomajszk település mellől, a szovjet-orosz gyártmányú Buk légvédelmi rendszer egyik rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét – közölte ítéletében a hágai kerületi bíróság. Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér közelében, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, a vádlottak távollétében tartott ítélethirdetésen Hendrik Steenhuis elnöklő bíró hangsúlyozta: 2014 májusától Oroszország teljes ellenőrzést gyakorolt az ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” (DNR) felett, ahonnan azt a rakétát kilőtték, amely a repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár…

Read More

Egy második ukránt is meggyanúsítottak a Dugina-gyilkosság ügyében

Darja Dugina orosz újságírónő

Azonosított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ukrán állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint a korábban meggyanúsított ukrán Natalja Vovkkal együtt készítette elő Darja Dugina orosz újságírónő meggyilkolását – közölte a szakszolgálat közkapcsolati központja a TASZSZ hírügynökséggel. Az FSZB szerint az ügy második gyanúsítottja, az 1978-as születésű Bohdan Ciganenko, egy ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja, július 30-án Észtországon keresztül érkezett Oroszországba, ahonnan egy nappal a Dugina-gyilkosság előtt távozott. A tájékoztatás értelmében Ciganenko hamis rendszámtáblákkal és egy létező kazah állampolgár, Julija Zajko nevére kiállított dokumentumokkal látta el Vovkot. Ciganenko és…

Read More

Salman Rushdie-t levették a lélegeztető gépről

kórház Shalman Rusdie

Levették a lélegeztetőgépről, és beszélni tudott a környezetével Salman Rushdie – közölte az indiai születésű brit-amerikai író ügynöke. Rushdie-t pénteken egy előadáson késsel támadott meg egy férfi New Yorkban. A 75 éves szerzőt egy nyilvános eseményen tartott pódiumbeszélgetésen érte a támadás a New York-i Chautauqua Intézetben, az eseményen az üldöztetésnek kitett írók helyzetéről volt szó. Az erőszakos incidenst követően helikopterrel szállították egy pennsylvaniai kórházba, ahol megműtötték. A támadás elkövetőjét, egy 24 éves férfit, a New Jersey-ben élő Hadi Matart a rendőrség őrizetbe vette. Emberölés kísérletével, valamint halálos fegyverrel elkövetett súlyos…

Read More

Orosz agresszió: Ausztrália további 100 millió dolláros katonai segítséget nyújt Ukrajnának

Anthony Albanese

Ausztrália további száz millió dollár értékű katonai célú támogatást, valamint újabb 14 páncélozott csapatszállító járművet és húsz Bushmaster típusú páncélozott járművet biztosít Ukrajnának – jelentette be Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon. „A mai napon további százmillió dolláros katonai-technikai segítségnyújtást jelentünk be Ukrajnának. Összesen már 390 millió dollárt különítettünk el. További 14 páncélozott szállítójárművet és húsz Bushmaster páncélozott járművet is biztosítunk. Így az általunk adott Bushmaster járművek száma összesen hatvan lesz” – idézte az ausztrál politikust az Ukrinform hírügynökség. Albanese hozzátette, hogy Ausztrália további…

Read More

Orosz agresszió: az ukrán gázszállító rendszert rombolják az oroszok

Ukrán gázvezeték

Orosz katonák behatoltak Szerhij Svec, a zaporizzsjai atomerőmű energiajavító részlege egyik alkalmazottjának házába, és automata fegyverekkel meglőtték – közölte az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat. Az Enerhoatom hozzáfűzte, hogy a szakembert számos lőtt sérüléssel szállították kórházba és életveszélyes állapotban van. Az Ukrajiszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ország keleti részében lévő atomerőművet március 4. óta tartják megszállva az orosz erők. Közben az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg ágyúzása következtében megsérült a fő gázvezeték, amely Donyecket és Luhanszkot látja el. Emiatt helyi…

Read More