Megduplázta magyarországi bevételeit az Axis Communications

Jelentős növekedést produkált az Axis Communications az idei első félévben az egy évvel korábbi eredményekhez képest, hazánkban épp úgy, mint világviszonylatban – hangzott el az IP-alapú megfigyelőeszközök és megoldások globális piacvezetőjének idei, budapesti nyílt napján. Az Axis az év első nyolc hónapjában megduplázta magyarországi értékesítését. Mint azt Jakub Lukasik, az Axis kelet-európai marketingvezetője elmondta: az idei első hat hónapban negyedével nőttek a társaság globális bevételei, mialatt Európában 30, Magyarországon pedig az év első nyolc hónapjában 200 százalékos bevétel-növekedést ért el az Axis éves összevetésben. Mindezek mellett az Axis kiemelkedő ügyfél-elégedettségről…

Read More

Valami hihetetlen részletgazdagságot biztosít a Forensic WDR technológia az Axis új kameráiban

Az Axis számos új hálózati kamerájába integrálta új Forensic WDR technológiáját, jelentősen javítva ezzel a felvételek részletgazdagságát még nehéz fényviszonyok mellett is. A fejlett WDR-technológiának köszönhetően a megfigyelőrendszerek üzemeltetői bizonyító erejű részleteket rögzíthetnek a rendkívül fényes vagy éppen a nagyon sötét területeken akár egyidejűleg is. A Forensic WDR egyedülálló módon mind a nagy felbontású, mind pedig a mozgalmas területeket megfigyelő kamerák számára is elérhetővé teszi ezeket a fejlett képességeket.Az Axis számos új hálózati kamerájába integrálta új Forensic WDR technológiáját, jelentősen javítva ezzel a felvételek részletgazdagságát még nehéz fényviszonyok mellett is.…

Read More

Akár a robbanásnak is ellenállnak az Axis új hőkamerái

Új, robbanásvédett hőmérsékleti riasztó kamerák és hálózati hőkamerák segítik az ipari létesítmények, gyártelepek üzemeltetőit a megközelíthetetlen vagy érzékeny területek távoli megfigyelésében. Az Axis új eszközeivel az üzemeltetők gyorsan reagálhatnak az esetleges incidensekre és hatékonyabban védhetik meg dolgozóikat a sérülésektől, vagy kritikus ipari infrastruktúrájukat, eszközparkjukat a megrongálódástól. Az iparági szabványokon és nyílt protokollokon alapuló eszközök strapabíró borítással érkeznek, de emellett az új kamerák zökkenőmentesen integrálhatók a felügyeleti irányítást és adatgyűjtést biztosító SCADA (Supervisory control and data acquisition) architektúrákkal, kiegészítve azokat a hőtechnológiával. Az Axis Communications három új, robbanásvédett kamerát mutatott be,…

Read More

A komoly biztonsági rendszerek hosszú távú gondolkodást igényelnek

Az árérzékenység és a hosszú távú gondolkodás hiánya az a két fő szempont, amely ma meghatározza a végfelhasználói attitűdöket egy biztonsági rendszer kiválasztásánál. Az Axis Communications budapesti nyílt napján Dalibor Smažinka, a társaság közép-kelet-európai üzletfejlesztési igazgatója a végfelhasználókkal való kapcsolatról és a kihívásokról nyilatkozott a Biztonságpiac.hu-nak. – Milyen gyorsan növekszik és fejlődik a videomegfigyelési piac a korábbi évekhez képest? – A piac folyamatosan fejlődik az évek során. A végfelhasználók felől egyre nagyobb és nagyobb igény mutatkozik ezekre a megoldásokra. Néha nem is tudják, hogy épp a videomegfigyelésre van szükségük, csak meg…

Read More

Securiforum: népszerű volt az Aspectis standja

A 2016 szeptember 15-16. között rendezték meg a SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi kiállítást és konferenciát, amely lehetőséget biztosított a biztonságtechnikai és tűzvédelmi nagykereskedelmi és importőr cégeknek, valamint a hazai fejlesztő, gyártó cégeknek, hogy szakmai kiállítás keretei közt mutassák be a termékeiket a telepítőknek, a rendszer-integrátoroknak és a biztonságtechnikai és tűzvédelmi tervezőknek. A rendezvényre ingatlanfejlesztők, -beruházók és kivitelező cégek beszerzői, a hazai biztonságtechnikai képzésben és oktatásban tanuló hallgatók és oktatóik mellett a végfelhasználók és biztonságtechnikai vezetők is eljöttek. Az Aspectis Kft. munkatársai 12 m2-es standon mutatták be az Axis Communications legújabb kameráit, technológiai fejlesztéseit, a Hanwha-Samsung…

Read More

Az intelligens biztonságban nyit új frontot az Axis

Az Axis Communications november 11-én és 13-án, két helyszínen, Budapesten és Debrecenben tartotta meg vállalati Roadshow-ját, melynek keretén belül bemutatta a vállalat legújabb fejlesztéseit, illetve stratégiai törekvéseit.     A rendezvényen az érdeklődők a vállalat partnereinek esettanulmányain és előadásain keresztül megismerhették az Axis intelligens biztonsági megoldásait, valamint innovatív hálózati termékeit. A vállalat a napokban tartotta meg éves, vállalati Roadshow-ját immáron két helyszínen, amelyekre közel 100 szakmai partner, rendszerintegrátor és biztonsági szakember látogatott ki a két nap során. A vendégek megismerhették az Axis innovatív megoldásait, valamint a közterület-felügyelet gyakorlati alkalmazását és…

Read More

Martin Gren a biztonságtechnika és a tűzvédelem legbefolyásosabb személye

Martin Gren, az Axis társalapítója és igazgatótanácsának tagja első helyen végzett az IFSEC Global honlapján közzétett rangsorban: a tűzvédelmi és biztonságtechnikai iparág legbefolyásosabb személyének választották.

Read More