Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését szombaton az úzvölgyi katonatemetőben a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei – közölte a Székelyhon hírportál. Mihai Tirnoveanu és társai helyi idő szerint 14 óra körül buszokkal érkeztek meg a Hargita és Bákó megye határán található úzvölgyi katonatemetőhöz – írta helyszíni beszámolójában a székelyföldi hírportál. A 100-150 résztvevő 150 fakeresztet hozott magával, és a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyére állítják fel ezeket. Először kimérték a „román parcellát”, majd nagyteljesítményű fúróval és ásókkal elkezdték kiásni a gödröket. A román csendőrség és rendőrség nagy erőkkel van…
Read MoreCímke: bírság
Megbírságolták a brit miniszterelnököt, mert autójában nem viselte a biztonsági övet
Megbírságolták Rishi Sunak brit miniszterelnököt, mert autójában nem kapcsolta be a biztonsági övet. Sunak a héten az északnyugat-angliai Lancashire megyében tett látogatást, ahol a brit kormány gazdasági felzárkóztatási programját népszerűsítette.A konzervatív párti miniszterelnök a látogatás egyik helyszínéről a másikra tartva, hivatali autójában videót is készített magáról, amelyben szintén a felzárkóztatási program elemeit – elsősorban a helyi fejlesztési beruházásokra használható kétmilliárd fontos alapot – méltatta. A kormányfő Instagram-oldalára felkerült mobiltelefonos videón azonban jól látszik az is, hogy a mozgó járműben ülő Sunak nem kapcsolta be biztonsági övét, és a felvételt a…
Read MoreTöbbmilliárdos adóhiányt okozó fiktív számlázási láncra derített fényt a NAV
Több mint hárommilliárd forintos adóhiányt okozó fiktív számlázási láncra derített fényt egy vállalkozás ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV közölte: az ellenőrzött cég nagykereskedelmi tevékenységet ténylegesen soha nem végzett, de valótlan ügyletei olyan nagyságrendet értek el, hogy a társaság a vizsgálat megkezdésekor a legnagyobb adóteljesítményű adózók közé tartozott. A vállalkozás a befogadott számlák szerint belföldről vásárolt számítástechnikai eszközöket és alkatrészeket. Papíron valamennyi beszállítója ugyanattól a Szlovákiában bejegyzett cégtől szerezte be az árut. Az ellenőrzött cég a bizonylatok alapján az árut magyarországi piacvezető nagykereskedelmi partnereinek továbbértékesítette – ismertette…
Read MoreJogerős: 3,5 év börtön Galambos Lajosnak
Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt. A Budapest Környéki Törvényszék a közleményében nem nevezte meg az ismert zenészt, de a gyanúsításkor és az elsőfokú ítélet kihirdetésekor a sajtóban többször is megjelent, hogy Galambos Lajos – művésznevén Lagzi Lajcsi – büntetőügyéről van szó, amelynek a zenész volt az elsőrendű vádlottja. Az ügyészség azzal vádolta Galambost, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezte az áramot, a vizet és a gázt, valamint megvesztegette az ellenőröket. A 2017-ben született vádirat…
Read MoreFővárosi gyorsbüfé működési engedélyét függesztette fel a Nébih
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülmények miatt felfüggesztette Budapesten, a Budafoki út 17. szám alatti MeiLiCheng Kínai Gyorsbüfé működését, és 95,3 kilogramm élelmiszert kivont a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hiányosságok javítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően az egység folytathatta tevékenységét – közölte a Nébih. A tájékoztatás szerint az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van. A közleményben részletezték, hogy a XI. kerületi étteremben a konyhatér mennyezete, oldalfala sötétszürkén elszíneződött, olajos, zsírosan szennyezett volt. Az egységben a szükséges mosogatóhely hiányában kizárólag egyszer használatos edényeket használhattak…
Read MoreSzlovénia felmondja a többcélú páncélozott harcjárművek megvásárlásáról kötött szerződést
Szlovénia felmondja a 45 darab Boxer típusú, többcélú páncélozott harcjármű megvásárlásáról Németországgal kötött 281 millió euró értékű szerződést – jelentette be Marjan Sarec védelmi miniszter. A szerződést még az előző kormány védelmi minisztere, Matej Tonin írta alá idén tavasszal, az új baloldali kormány pedig már akkor figyelmeztetett, hogy felülbírálja a döntést. A felülvizsgálat nem tudta megállapítani, hogy az adásvétel gazdaságos lenne Szlovénia számára, ezért a kormány eláll tőle – magyarázta a tárcavezető. Mint mondta, a szerződésben nem tüntették fel a szóban forgó harcjárművekkel összhasonlítható eszközök árát vagy az alternatív beszerzések…
Read MoreKorrupcióval gyanúsít az ügyészség több határrendészt
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint a nagylaki határrendészek szolgálatuk során, még a határátkelő előtt rendszeresen állítottak meg külföldi gépjárműveket, és különböző vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy pénzért eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától. Az elkövetők az „összehangolt korrupciós cselekményüket” legalább márciustól folytatták, és egy-egy szolgálat alatt átlagosan 140-260 euró vesztegetési…
Read MoreSúlyos higiéniai hiányosságok miatt felfüggesztette egy budapesti pizzéria működését a Nébih
Azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy VII. kerületi, Nefelejcs utcai pizzéria működését, miután az Atamel bt. által üzemeltetett egység ellenőrzésénél súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak, szennyezett berendezéseket és nagy mennyiségű élő csótányt a főzőtérben – közölte a Nébih. A hivatal szakemberei a vendéglátó-ipari egység helyszíni ellenőrzésénél megállapították, hogy az étterem üzemi helyiségei túlzsúfoltak, a padozat, az oldalfalak, berendezések, polcok szennyezettek voltak. Több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak, ezzel szennyeződés veszélyének tették ki az élelmiszereket. A húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelőberendezései…
Read MoreBelügyminisztérium: keddtől bárki lekérdezheti elektronikusan közlekedési büntetőpontjait
A Belügyminisztérium fejlesztésének eredményeképpen keddtől elektronikus úton bárki lekérdezheti saját közúti közlekedési előéleti pontjait a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen – közölte a tárca. Közleményükben azt írták: a lekérdezés központi azonosítás után lehetséges, ez történhet ügyfélkapuval, telefonos azonosító kóddal, eSzemélyi okmánnyal, videótechnológián keresztüli azonosítással. A lekérdezéshez a magyarorszag.hu oldalon a „Közigazgatás, Jog” témacsoporton belül az „Adatkezelés, adatszolgáltatás” felületet kell kiválasztani, majd ott a „Tájékoztatás a közúti közlekedési előéleti pontokról” ügytípust kell kiválasztani. Ezután szükséges az elektronikus azonosítás, majd az „Ügyintézés indítása” gomb megnyomásával az eredmény azonnal megjelenik. Az ügyintézés illeték- és…
Read More