A horvát kormány üdvözölte a Mladic ügyében született jogerős ítéletet

A horvát kormány üdvözölte és példaértékűnek nevezte az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi jogerős ítéletét Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok ügyében, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Horvátországban elkövetett háborús bűnökért nem vonták őt felelősségre. Ezzel az ítélettel Mladicot véglegesen és jogerősen elítélték az egyik legsúlyosabb és legkegyetlenebb bűncselekményért, amelyet azzal a céllal követett el, hogy kiirtsa a horvátokat és bosnyákokat Bosznia-Hercegovina egyes területein – olvasható a kormány közleményében. Zágráb ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, hogy a bíróság nem állapította meg magas rangú szerb tisztségviselők felelősségét az…

Read More

Belügyminiszter: a Ratko Mladic ügyében hozott hágai ítélet inkább bosszú

Aleksandar Vulin

Bosszú, és nem ítélet az, ami kedden Hágában született – jelentette ki Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter arra reagálva, hogy az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet. “(Ratko) Mladic bűnös, mert reagált Naser Oric bűncselekményeire, de Oric nem bűnös a Podrinjában legyilkolt szerb civilekért. Mladic bűnös, mert a szerb hadsereget azokban a Szarajevó környéki falvakban irányította, ahol a…

Read More

Ratko Mladic élete végéig börtönben marad

Ratko Mladic

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet. Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten…

Read More

Háborús bűnök miatt tíz évre ítéltek egy volt boszniai katonai vezetőt

Sakib Mahmuljin

Háborús bűnök miatt tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a boszniai bíróság egy egykori bosnyák tábornokot, aki az 1992-1995-ös boszniai háború idején nem akadályozta meg a szerb foglyok bántalmazását – közölte a Klix.ba boszniai hírportál. A bíróság bűnösnek találta Sakib Mahmuljint, mert nem akadályozta meg, hogy a csapatában a Közel-Keletről származó önkéntes mudzsahid harcosok háborús bűnöket kövessenek el a szerb foglyok ellen. A tábornok ártatlannak vallotta magát, mert – ügyvédei magyarázata szerint – nem volt valós befolyása a mudzsahid egység felett. Mahmuljin bejelentette: fellebbez az ítélet ellen. Az ítélet szerint a…

Read More

Lemondott a legfőbb igazságügyi testület vezetője Boszniában

Milan Tegeltija, a Boszniai Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács elnöke

Kollégái és nyugati diplomaták nyomására hivatkozva lemondott kedden Milan Tegeltija, a Boszniai Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács elnöke – közölte a Klix.ba szarajevói hírportál. A szerb nemzetiségű Tegeltija a múlt héten jelentette be, hogy más bírák és nyugati diplomaták korrupcióval gyanúsítják, és noha ő ártatlannak tartja magát, lemond a 2014 óta betöltött funkciójáról, mert nem tudja ilyen körülmények között tovább végezni a munkáját, és saját, valamint családtagjai biztonságáért is aggódik. A Boszniai Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanácsot 2004-ben hozták létre, hogy a nemzetiségileg megosztott Bosznia-Hercegovinában a függetlenség és pártatlanság intézménye…

Read More

Háborús bűnökkel gyanúsított egykori katonákat fogtak el Boszniában

Háborús bűnök gyanújával két egykori boszniai szerb katonát fogtak el a hatóságok a nyugat-boszniai Banja Luka közelében – közölte a Nezavisne Novine című boszniai napilap. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején megsértették a genfi egyezményt, civilek ellen követtek el háborús bűncselekményeket. A nyomozóhivatal azt közölte, hogy az 51 éves Bosko Uncanin és az 56 éves Dragan Despot a boszniai szerb hadsereg tagjaként 1992 júniusában, a nyugat-boszniai Velagiciben részt vett abban a tervszerű támadásban, amelyben legkevesebb 78 bosnyák civilt meggyilkoltak. A holtesteket tömegsírban ásták el, amelyet a…

Read More

Háborús bűnökkel gyanúsított egykori katonákat és rendőröket vettek őrizetbe Boszniában

Sokolac

Háborús bűnök gyanújával hét egykori boszniai szerb katonát és rendőrt vettek őrizetbe a kelet-boszniai Sokolacon a hatóságok – közölte a Klix.ba szarajevói hírportál. A férfiakat azzal gyanúsítják, hogy az 1992-1995-ös boszniai háború idején bosnyák civilek ellen követtek el háborús bűncselekményeket. A gyanú szerint 1992 szeptemberében egy boszniai szerb félkatonai szervezet tagjaiként a Sokolachoz közeli Novoseoci faluban összegyűjtötték a fiúkat és a férfiakat, majd egy közeli szeméttelepen kivégezték őket. A negyvennégy áldozat közül a legfiatalabb 14, a legidősebb 82 éves volt. A helyi asszonyokat elüldözték. A támadók emellett felrobbantották a településen…

Read More

Pedofilhálózatot számoltak fel Boszniában

A boszniai rendőrség elfogott hét embert, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak – közölték a hatóságok. A rendőrségi közlemény szerint a 30-65 év közötti elfogottak 12 és 14 év közötti gyerekeket vettek rá a közösségi médián keresztül arra, hogy készítsenek magukról pucér fotókat, majd küldjék el nekik azokat. Később pornográf képeket és videókat is küldtek a gyerekeknek, hogy lássák, milyen pózokban kellene fényképezkedniük. A rendelkezésre álló adatok szerint több olyan üzenetet is találtak, amelyekben a gyanúsítottak találkozót beszéltek meg a gyerekekkel szexuális együttlét céljából. A bizalom elnyerése érdekében a gyanúsítottak pénzt, ruhát, lábbelit,…

Read More

Először kapott kártérítést háborús nemi erőszak áldozata Boszniában

Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában – közölte értesülését a Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál. A boszniai bíróságok már több mit kéttucat esetben hoztak elmarasztaló ítéletet olyan férfiak ellen, akik az 1992-1995-ös boszniai háború idején nemi erőszakot követtek el civil nőkön. A bíróság több esetben is azonnali anyagi kártérítést is megítélt a sértetteknek, így a hosszadalmas polgári perek – amelyek a bűnösség kimondása után a kártérítésért folytak – elkerülhetők lettek. Mindezidáig azonban egyetlen elítélt sem fizette ki a megítélt kártérítést.…

Read More