A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…
Read MoreCímke: díjbevételek
Mabisz: több mint tíz százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest – mondta a szövetség elnöke a szervezet online sajtótájékoztatóján. Pandurics Anett kiemelte: a tavalyi növekedés több mint duplája a megelőző évinek. A növekedés motorja a korábbiaktól eltérően az életbiztosítási ágazat volt, ahol 13,9 százalékkal 634 milliárd forintra nőttek a díjbevételek, míg a nem-élet területen 8,2 százalékkal 742 milliárd forintra emelkedtek. Az életbiztosításoknál a nyugdíjbiztosítások szegmense tavaly is húzóerő volt, ezen a területen éves összevetésben 13,4 százalékkal…
Read MoreDeloitte: stabil kilátások a biztosítói piacon
Stabilak a kilátások a biztosítói piacon; a régiós biztosítási iparágra kevésbé volt kedvezőtlen hatással a koronavírus-járvány, mint a gazdaság egészére a Deloitte közép-európai piacokat vizsgáló tanulmánya szerint. A Deloitte Magyarország sajtótájékoztatóján Vajda Zsolt, a társaság regionális pénzügyi tanácsadási üzletágának igazgatója elmondta: a tanulmányban főként a biztosítói piacok 2020-as adatait elemezték, de 2021-re is végeztek kitekintést. A tanulmány szerint a régió biztosítási piacán 2020 előtt általános bővülés történt, ezt elsősorban a nem-életbiztosítási üzletág húzta, az életbiztosítási üzletágban inkább stagnálást tapasztaltak; ezt a trendet állította meg a koronavírus. A nem-életbiztosítási ágazat 2,8 százalékkal…
Read MoreMABISZ: bazi nagy csúcsot ért el a biztosítási ágazat
Az ágazati gyorsjelentések szerint tavaly ezermilliárd forint fölé emelkedtek a biztosítási díjbevételek, ezzel történelmi csúcsot ért el a szektor – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Kiemelték: a MABISZ jelenlegi tagjai összesen 1 042 milliárd forint díjbevételt könyvelhettek el 2018-ban, ami több mint nyolcvan milliárd forinttal, 8,03 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt. A közleményben emlékeztettek, az MNB tavalyi, tíz éves jövőképe szerint nyolc százalékos éves átlagos bővülés szükséges ahhoz, hogy a piac visszatérjen a válság előtti időszakhoz. A gyorsjelentésekből kitűnik, hogy tovább nyílik az olló az élet és…
Read More