Újból letartóztatták a Katzenbach Imre megölésével gyanúsított három férfit

bilincs letartóztatás

A Fővárosi Törvényszék újból elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint előre kitervelten és aljas indokból megölt egy volt labdarúgót – jelentette be a Fővárosi Főügyészség. A gyanúsítottak áldozata Katzenbach Imre egykori MTK-s futballista. Az eljárás jelenlegi adatai szerint egy vállalkozás vezetői azzal bízták meg az egyik gyanúsítottat, hogy ölesse meg a sértettet, aki több mint félmilliárd forinttal tartozott nekik. A megbízók attól is tartottak, hogy “a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során” a sértett terhelő vallomást tehet rájuk – áll a főügyészségi közleményben. Az emberölés…

Read More

Letartóztatta a bíróság a volt labdarúgó megölésével gyanúsított három férfit

Katzenbach Imre

Elrendelte a letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a három férfinak, akit egy volt labdarúgó megölésével gyanúsítanak – tudatta a Fővárosi Törvényszék. Sajtóhírek szerint az áldozat Katzenbach Imre volt labdarúgó. A törvényszék a közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy az előbbi szervezet fiktív számlákat állítson ki nekik. A sértett az általa vezetett – de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló – cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd…

Read More