Az EP megszavazta a közös uniós védelmi beszerzéseket lehetővé tevő jogszabályt

Európai Parlament

Az európai parlamenti képviselők keddi strasbourgi plenáris ülésükön megszavazták az európai védelmi ipar közös beszerzések révén történő megerősítéséről szóló uniós jogszabálytervezetet. A szabályozás segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy „önkéntes és együttműködésen alapuló módon” fedezzék a legsürgősebb és legfontosabb védelmi szükségleteiket, amelyeket a hadászati termékek Ukrajnának történő átadása növelt meg – áll az uniós képviselőtestület sajtóközleményében. A beszerzéseket szolgáló eszköz finanszírozására 300 millió eurós költségvetés áll rendelkezésre, és a közös beszerzésekben legalább három tagállamnak kell részt vennie. A jogszabály szerint a beszerzésekhez kötődő vállalkozóknak és alvállalkozóknak az EU-ban vagy valamely…

Read More

Az EP jóváhagyta, hogy az EU több lőszert adjon Ukrajnának

Európai Parlament

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 500 millió euró összegű finanszírozással és új intézkedések bevezetésével támogassa az uniós védelmi ipar lőszergyártási kapacitásának sürgős bővítését Ukrajna katonai eszközigényének kielégítésére. Az 505 szavazattal, 56 ellenében és 21 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet szerint a lőszergyártást támogató törvény (ASAP) célja, hogy felgyorsítsa a lőszerek és rakéták Ukrajnába történő szállítását, és segítse a tagállamokat készleteik feltöltésében. A jogszabály célzott intézkedéseket is tartalmaz, többek között 500 millió euró összegű finanszírozást irányoz elő, hogy növelje az EU termelési kapacitását a védelmi termékek,…

Read More

Orosz agresszió: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében

Maia Sandu

Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői csütörtöki moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak segítésében, hogy az európai kontinens egészére visszatérjen a béke – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján. Megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. Mint mondta, a Bulboaca településen tartott találkozón személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. Az EPK találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője…

Read More

Orosz agresszió: Az EP elnöke további nyugati fegyverszállítmányokat szorgalmazott Ukrajnában

Roberta Metsola

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szombaton a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lemberg) tett látogatásán azt szorgalmazta, hogy az uniós tagállamok küldjenek még több fegyvert Ukrajna támogatására, és komolyan vegyék fontolóra vadászgépek szállítását is. Metsola kiemelte, hogy továbbra is felhívásokat fog közzétenni annak érdekében, hogy a győzelemhez szükséges felszerelések eljussanak Ukrajnába. Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban az EP elnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az erről szóló tárgyalások akár már az idén megindulhatnak. Elismeréssel szólt arról, hogy Ukrajna milyen gyors ütemben tett előrelépéseket a tagság érdekében, és azt hangoztatta, hogy az ország jövője az…

Read More

Pegasus-botrány: súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon

Jeroen Lenaers és Sophia in 't Veld

Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Jeroen Lenaers elmondta, egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát. A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: az intézmények nem az állampolgárokat szolgálják, hanem a kormány politikai céljait. A delegációvezető kiemelte: látogatásuk lehetővé tette, hogy kissé jobban megértsék a kémszoftverek használatát, a visszaélést azokkal Magyarországon. Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar kormány…

Read More

Orosz agresszió: Az EP szerint fontolóra kell venni, hogy a tagállamok vadászgépeket küldjenek Ukrajnába

Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a képviselők arra szólították fel a tagállamokat, komolyan fontolják meg vadászgépek, helikopterek és rakétarendszerek szállítását, valamint a lőszerellátás jelentős növelését Ukrajna számára. A 444 igen szavazattal, 26 ellenszavazattal, 37 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők megerősítették, hogy támogatják az Ukrajnának szánt további katonai segítségnyújtást, ugyanis – mint hangsúlyozták – a megtámadott országnak nemcsak meg kell tudnia védeni magát, hanem vissza kell szereznie teljes ellenőrzését a nemzetközileg elismert területének egésze felett. Az állásfoglalás felszólította az európai uniós tagállamokat, hogy február végéig fogadják el az…

Read More

Felmondta az orosz parlament az Európa Tanács nemzetközi szerződéseit

A Duma, az orosz parlament alsóháza

Felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal (ET) kötött mind a 21 nemzetközi szerződését. Az erre vonatkozó törvénytervezetet Putyin terjesztette az Állami Duma elé. Az elfogadott jogszabály értelmében Oroszország tagságának megszűnése miatt az Európa Tanácsban március 16-tól összesen 21 nemzetközi szerződés fogja hatályát veszteni Moszkva viszonylatában. Ezek között van az ET alapokmánya, a szervezet kiváltságokról és mentességekről szóló általános egyezménye, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény, a terrorizmus elleni küzdelemről szóló európai egyezmény, a helyi önkormányzatok európai chartája és az Európai Szociális Charta. A…

Read More

Az EP teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra

Az Európai Parlament

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tizedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra. A 489 szavazattal, 36 ellenében és 49 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők a Lukoil orosz olajvállalathoz és a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez hasonló vállalatok szankcionálását kérték. Az EP emellett a jogellenesnek tartott tevékenységek széles körében – a többi között a kényszerkitoloncolásokban és a megszállt ukrán területen tartott népszavazások lebonyolításában – részt vevő tisztviselőket is szankciókkal sújtaná. Az állásfoglalás megismételte az…

Read More

Orosz agresszió: Az EP támogatja egy különleges törvényszék létrehozását

Európai Parlament

Az Európai Parlament szerint különleges nemzetközi törvényszék létrehozására van szükség az Ukrajna elleni orosz agresszió során elkövetett bűncselekmények felelőseinek elszámoltatására, valamint a nemzetközi igazságszolgáltatás joghézagainak felszámolására a büntetlenség elkerülése érdekében. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 472 szavazattal, 19 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők leszögezték, a különleges törvényszék létrehozása és a nemzetközi jogi lépések egyértelmű jelzést küldenének Oroszországnak és a világnak a büntetlenség felszámolásáról. Az EP-képviselők szerint el kell érni, hogy az orosz és a fehérorosz politikai és katonai vezetést felelősségre vonják az Ukrajna elleni agresszió…

Read More