Esztergomi robbantás: A kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el

Hajdu János TEK

Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón. Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk…

Read More

Megtisztították a szovjet hadsereg hulladékaitól az esztergomi Strázsa-hegyet

Strázsa-hegy

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) megtisztította az üzemanyag- és fémszennyezéstől az egykor szovjet lőtérként használt Strázsa-hegyet, valamint felújította a környéket bemutató tanösvényt – közölte az intézmény kommunikációs referense. Kálmán Gergely tájékoztatása szerint az üzemanyaggal szennyezett terület ivóvízbázisok közelében, kiemelten érzékeny területen helyezkedett el. A DINPI strázsa-hegyi bemutatóközpontja melletti négy tavat harckocsiúsztatónak használták, ott az iszapban fémeket is kimutattak. A környezeti károk elhárítása során a szennyezett földet kitermelték, majd biológiailag megtisztították. A beavatkozás előtt a halakat, kétéltűeket és hüllőket ideiglenes élőhelyre telepítették át. A nemzeti park felújította a hegyen körbevezető tanösvényt,…

Read More

Tizenhárom településen veszélyes a levegő

Tizenhárom település, köztük a főváros levegőjét is veszélyesnek minősítette szombaton az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Az OKK térképén Budapest, Vác, Dorog, Esztergom, Szeged, Szolnok, Eger, Salgótarján, Miskolc, Oszlár, Kazincbarcika, Sajószentpéter és Vác szerepel a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. További tíz település – Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok, Pécs, Dunaújváros, Várpalota, Ajka, Mosonmagyaróvár, Sopron, és Szombathely – levegőjét egészségtelennek minősítették a szálló por miatt. Az OKK térképén az összes többi településen „kifogásolt levegőminőséget” jeleznek, nincs olyan település, ahol elfogadható lenne a levegő minősége. A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik.…

Read More

ÁNTSZ: tizenhat településen kifogásolt a levegő minősége

Tizenhat településen, köztük Budapesten is kifogásolt a levegő minősége az elmúlt 24 óra mérései alapján, Vácon a szálló por koncentrációja meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, a város levegője egészségtelen minősítést kapott – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szerdán. A tájékoztatás szerint Budapest, Százhalombatta, Miskolc, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Oszlár, Eger, Debrecen, Szeged, Sopron, Szentgotthárd, Esztergom, Dorog, Várpalota, Dunaújváros és Pécs levegője kifogásolt. Az érintett településeken az arra érzékenyeknél légzőszervi tünetek – köhögés, nehezebb légzés – jelentkezhettek, a betegek panaszai súlyosbodhattak. Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy az itt élők…

Read More

Keresik az ország legbunkóbb sofőrjét! (videó)

A rendőrség keresi az alábbi videó „főszereplőjét”, azt az autóst, aki a tiltás ellenére Esztergomban behajtott egy lezárt utcába, és az ott dolgozóknak félre kellett ugrani a jármű elől. Az autós az egyik munkást az autó elejével métereken át tolta maga előtt. A rendőrség tájékoztatása szerint 2015. július 30-án délben, egy ismeretlen személy egy sötétkék színű, feltehetően Ford S-Max combi típusú személygépkocsival Esztergomban, a Bottyán János útról behajtott a Főapát útra. A  gépkocsi vezetője a kereszteződéshez érve nem vette figyelembe, hogy az útszakaszt útfelújítási munkálatok miatt lezárták és behajtott oda. Az utcában…

Read More

Szmog: több településen ismét emelkedett a légszennyezettség

Bár a hétvégén országszerte jelentősen javult a levegő minősége, hétfőre több településen ismét emelkedett a légszennyezettség mértéke az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb mérései szerint. Négy településen veszélyes a levegő minősége: Székesfehérváron, Tatabányán, Esztergomban és Putnokon.

Read More