Hollandia Dániával és az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy még a nyáron megkezdjék az ukrán pilóták F-16-os vadászgépek vezetésére való kiképzését – jelentette be Kajsa Ollogren védelmi miniszter. A miniszter az amerikai védelmi miniszterrel, Lloyd Austinnal, és az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, ötven országot tömörítő nemzetközi kapcsolattartó csoporttal folytatott egyeztetést követően közölte a hírt. Austin azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium,…
Read MoreCímke: f-16
Orosz agresszió: megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére
Örülök, hogy több országban, például Lengyelországban, végre megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére, ez a folyamat időt vesz igénybe, de minél hamarabb kezdődik annál jobb, mert ez megnyitja majd az utat ahhoz, hogy az ukrán erők megkapják a védelmükhez szükséges vadászgépeket – nyilatkozta Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő. Az EU-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozására érkezve Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter elmondta, hogy Kijev nyugat-európai támogatói szeretnék minél hamarább elkezdeni a kiképzést, és felgyorsítani a folyamatot miután erre az Egyesült Államok is jóváhagyását adta. Mint mondta,…
Read MoreOrosz agresszió: Macerás lenne a lengyel vadászgépek átadása Ukrajnának
A lengyel államfő szerint számos karbantartási és egyéb problémával járna, ha Lengyelország harci repülőgépeket adna át Ukrajnának. Andrzej Duda a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva hozzátette, hogy Lengyelország is szűkében van a korszerű F-16-os vadászgépeknek. Duda szerint a lengyel álláspont egyébként is az, hogy a vadászgépek esetleges ukrajnai szállításáról szövetségi szinten, közösen kell dönteni. A lengyel államfő a BBC-interjúban kijelentette: a Lengyelországban hadrendben álló F-16-osok karbantartási igénye nagyon jelentős, vagyis nem elég egyszerűen átadni ezeket a repülőgépeket, külföldi telepítésük esetén meg kellene teremteni a működtetésükhöz szükséges karbantartási, technikai…
Read MoreOrosz agresszió: Az ukrán védelmi tanács vezetője szerint Ukrajna F-16-os vadászgépeket kaphat
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteki Facebook-bejegyzésében utalást tett arra, hogy Ukrajna a közeljövőben nemzetközi partnereitől amerikai gyártású F-16-os vadászbombázó repülőgépeket is kaphat. „Hamarosan F-16-osok lesznek Ukrajna egén” – írta a tisztségviselő. Danyilov közzétett egy videót az F-16 műszaki jellemzőiről, nem közölt azonban részleteket arról, hogy a vadászgépek szállításáról született-e már bármilyen döntés. Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti videoüzenetében fontos célkitűzésnek nevezte azt, hogy a nyugati gyártású harckocsik szállításáról meghozott döntés után Ukrajna partnerei kezdjenek katonai repülőgépeket is szállítani. Az ukrán hírportál szerint az F-16-osokat…
Read MoreMinden eddiginél nagyobb közös hadgyakorlatot tart az izraeli és az amerikai haderő
Minden eddiginél nagyobb, többnapos légi és tengeri közös hadgyakorlatot kezdett kedden az izraeli és az amerikai haderő, részben Izraelben – jelentette a helyi média. Az izraeli katonai rádió szakértője szerint a cél elsősorban Irán figyelmeztetése. „A bazalt tölgyei” fedőnevű hadgyakorlaton az izraeli egységek mellett 6400 amerikai katona vesz részt, többségük a George Bush repülőgép-hordozón és az azt kísérő hadihajókon. Száznegyvenkét, köztük több nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas repülőgép, többtucat tengeri cirkáló, valamint tengeralattjárók manőverezését gyakorolják, miközben a légierő az Irán elleni esetleges támadást is modellezi, délen vadászgépek bombáznak, és katonák ezrei…
Read MoreHorvátország új pályázatot írt ki harci repülőgépek beszerzésére
Horvátország új pályázatot írt ki többcélú harci repülőgépek beszerzésére, miután tavaly januárban meghiúsult az izraeli F-16C/D Barak típusú harci repülőgépek megvételére irányuló üzlet – közölte az erre célra létrehozott tárcaközi bizottság. A védelmi minisztérium az Egyesült Államoktól (F-16), Svédországtól (Gripen) új gépekre, valamint Franciaországtól (Rafale), Olaszországtól (Eurofighter), Norvégiától, Görögországtól és Izraeltől (F-16) használt gépekre kér végleges ajánlatot. A pályázati kiírás szerint a válaszokat májusig várják, az ajánlatok értékelésének teljes folyamata pedig augusztusban zárul le, miután a tárcaközi bizottság ajánlattal áll elő a kormány felé. A horvát védelmi minisztérium 2017-ben öt országtól…
Read MoreRománia több mint egymilliárd dollárt költ idén a hadereje korszerűsítésére
Románia több mint egymilliárd dollárt költ idén különböző fegyverek, hadi felszerelések és katonai járművek beszerzésére, annak a tíz évre kiterjedő haderő-fejlesztési programnak a keretében, amelyet egy éve hagyott jóvá a Legfelsőbb Védelmi Tanács. Mihai Fifor védelmi miniszter a tárca féléves mérlegét ismertető keddi sajtóértekezletén elmondta: Románia már tavaly decemberben kifizette az első 745 millió dolláros részletet az első Patriot típusú rakétavédelmi rendszerért, idén szeptemberben pedig átutalja a második (620 millió dollárnak megfelelő) részletet is. Az amerikai külügyi tárca tavaly nyáron, Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök washingtoni találkozója után jelentette…
Read MoreAmerikai vagy svéd vadászgépeket vásárolna a szlovák védelmi tárca
Amerikai F-16-os vagy svéd JAS-39 Gripen vadászrepülőgépeket fog vásárolni a szlovák védelmi tárca, amely már csak erről a két ajánlatról folytat tárgyalásokat – jelentette a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség a szaktárcától kikért hivatalos álláspontra hivatkozva. A tervezett beszerzéssel összefüggésben a szlovák védelmi tárca honlapján pénteken megjelent közleményében azt írta: Peter Gajdos védelmi miniszter legkésőbb június 29-ig a kormány elé terjeszti az ország légterének védelméről szóló új javaslatát. Ez a dokumentum a szempontok részletes elemzését, illetve a beszerzésre vonatkozó költségekre, az új gépek üzemeltetésére és a kiszolgálásukhoz szükséges infrastruktúrára vonatkozó adatokat…
Read MoreRománia további három F-16-os repülőraj beszerzésére készül
Románia előrehaladott tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal további három, egyenként 12 harci gépből álló F-16-os repülőraj megvásárlásáról – jelentette be szerdán Bukarestben az amerikai látogatásáról frissen hazatért Mihai Fifor védelmi miniszter. Románia eddig 12 darab használt és felújított F-16-os repülőt vásárolt Portugáliától: az első raj utolsó három gépe csütörtökön érkezik meg Romániába. Fifor nem részletezte, hogy használt vagy új F-16-os gépekről van-e szó, csak annyit mondott, hogy a további repülőrajokat nem Portugáliától, hanem közvetlenül az Egyesült Államoktól vásárolják. Hozzátette: Románia folytatni szeretné a Soim (Sólyom) harci repülők gyártását Craiován, amelyek…
Read More