Olcsón megúszta a Nutriversum

Nutriversum Gödény

Az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit Gődény György gyógyszerésszel a Nutriversum Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői közleménye szerint. A versenyhivatal 23,6 millió forintos bírságot szabott ki az ügyben. A GVH tavaly év végén indított vizsgálatot a Nutriversum étrend-kiegészítők reklámjai miatt, amelyek Gődény György gyógyszerész szereplésével népszerűsítették a termékeket a YouTube-on, illetve egyéb csatornákon. Megállapították, hogy a reklámok az élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályokkal ellentétesen hirdették az étrend-kiegészítőket a gyógyszerésszel, hangsúlyosan kiemelve a végzettségét és foglalkozását. A közösségi szabályozás értelmében a kereskedelmi üzenetekben – tartalmuk valóságától függetlenül…

Read More

Üdülési joggal kapcsolatos visszaélésekre figyelmeztet a versenyhivatal

GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int, mert újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál. A GVH a közleményében azt írta, az utóbbi időszakban egyre több panasz érkezett a versenyhivatalhoz, amelyek alapján úgy tűnik: az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett. Az érintetteket ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. A telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti civil szervezet nevében…

Read More

GVH első félév: felderített kartellek és több milliárdos fogyasztói jóvátétel

GVH

A nemzeti versenyhatóság idei első félévében meghatározóak voltak a kartellügyek, de a hatósági eljárások során elrendelt fogyasztói jóvátétel összértéke is meghaladta a 4,1 milliárd forintot – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhivatal honlapján közzétett gyorsjelentés szerint a GVH idei évét elsősorban a kartellügyek határozzák meg, a kiszabott hatósági bírságok kétharmada ebben a körben született. A fogyasztóvédelmi ügyek kapcsán a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fellépést emelték ki, a pandémiával összefüggésben megtévesztő kereskedelmi kommunikációt folytató vállalkozásoknak összesen csaknem 220 millió forint bírságot kellett fizetniük az év első felében. Jelentős volt emellett a fogyasztói jólétet…

Read More

Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih

kézfogás

A hatékonyabb együttműködésről megállapodást írt alá Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke – közölte a két hatóság közös közleményükben. Hangsúlyozzák, az együttműködési megállapodás aláírásával a két szervezet a kistermelők és fogyasztók érdekében kifejtett közös munkáját kívánja még hatékonyabbá tenni. Kiemelték, a jogszabályok a versenyhatóság és az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelet számára elsősorban a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások beszállítóinak védelme érdekében írnak elő egymáshoz szorosan kapcsolódó feladatokat. A közlemény szerint a két szerv együttes erővel lép…

Read More

GVH: megalapozatlan a Chocolate Brown hálózat állítása a szoláriumairól

GVH

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek, ezért üzemeltetőjét a fogyasztók kompenzációjára, ismeretterjesztő kampányra kötelezték – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhivatal tavaly indított vizsgálatot a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft.-vel szemben, mert üzenetei azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy náluk egészséges, az emberi szervezetet nem károsító módon barnulhatnak. Ugyanakkor a tudományos álláspont szerint a szoláriumozás a bőrrák kialakulásának fokozott veszélyével jár, hosszabb távon kedvezőtlen hatást gyakorol az egészségre, és gyorsítja a bőr öregedését – közölte a GVH. A hatóság vizsgálata…

Read More

Versenyhivatali eljárás indult gyógyhatást ígérő kozmetikai termékek miatt

spray-covid

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Max-Immun Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás megalapozatlanul tulajdonít egészségre vonatkozó, illetve gyógyhatást a proinzulin C-peptidet tartalmazó termékeinek, így megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A GVH csütörtöki közleményében felidézte, hogy a vállalkozás 2018 novemberétől a termékek népszerűsítése során egészségre vonatkozó állításokat tesz közzé (mint például „gyorsabban jár az agya”, „javult a reakcióideje”), ezek a fogyasztókat olyan döntés meghozatalára késztethetik, amit egyébként nem hoztak volna meg. A reklámokban a Max-Immun Kft. olyan képi- és vizuális megjelenítést is alkalmaz, amely…

Read More

A versenyhivatal is csatlakozik a korrupcióellenes együttműködéshez

Rigó Csaba Balázs (balra)-Áder János (jobbra)

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is csatlakozni kíván az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kezdeményezett nemzeti korrupcióellenes együttműködéshez – közölte a számvevőszék. A közlemény szerint Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke, aki 2020 április 15-óta tölti be posztját erről azon a minapi megbeszélésen tájékoztatta Domokos Lászlót, az ÁSZ elnökét, amelyen megállapodtak a két szervezet együttműködésének szorosabbá tételéről. Rigó a közlemény szerint kifejtette: az integritás, a közélet tisztasága olyan értékek, amelyeket a GVH-nak is mindenek felett biztosítania kell működésében, hiszen csak így garantálható, hogy beavatkozásai a torzítatlan verseny érvényesülését eredményezik a piacokon. A…

Read More

Szigorúan fellép a védett tanúk érdekében a GVH

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását – áll a GVH közleményében. A versenyhivatal felidézte: egy, a közelmúltban lezárult versenyfelügyeleti eljárásában a GVH jogerősen eljárási bírságot szabott ki egy jogi képviselőre, aki védett tanút állított elő egy ügy nyilvános tárgyalására és általa betekinthetőnek szánt dokumentumokban szerepeltette a nevét. A jogi képviselő magatartása alkalmas volt arra, hogy a védett tanú adatai nyilvánosságra kerüljenek. Amennyiben a tanú valószínűsíti, hogy az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan…

Read More

GVH: végrehajtható a G4S feletti irányításszerzés

Végrehajtható a GaranSec Zrt. egyedüli irányításszerzéssel megvalósuló összefonódása a G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai Zrt., valamint a G4S Holding Kft. felett, mivel az nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint – közölte a hivatal. A hivatal közleménye szerint a GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a tranzakció bejelentése után, mert a felek által benyújtott űrlap nem tartalmazott a versenyhatások értékeléséhez szükséges minden adatot. Ismertették, hogy a GaranSec Zrt. a Garancsi István által irányított Garancsi-csoport tagja, a G4S-csoport pedig a G4S Készpénzlogisztikai Kft., a G4S Biztonságtechnikai…

Read More