Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője

Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva. „A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak. „Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét. A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a…

Read More

Az izraeli hadsereg szárazföldi műveletre készül

Izrael, terror

Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés. Netanjahu kijelentette, hogy a Hamász minden tagját megölik. A brit kormány katonai egységeket vezényel a térségbe. Izrael mintegy 360 ezer tartalékos katonát mozgósított az utóbbi napokban, és példátlan válaszlépéssel fenyegeti a Gázai övezetet uraló iszlamista szélsőségeseket, akik a hétvégén brutális mészárlást hajtottak végre az övezet szomszédságának izraeli településein — közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön. Szombat reggel óta a gázai terrorszervezetek rakéták ezreit lőtték ki Izraelre, s válaszul Izrael…

Read More

Izrael: folytatódnak az összecsapások, ismét palesztinok szivárogtak be Izraelbe

izrael, katonák

Palesztinok szivárogtak be Izraelbe vasárnap is a megrongált határkerítésnél – jelentette hivatalos izraeli és palesztin közléseket idézve az izraeli közszolgálati rádió. A hivatalos beszámolók szerint közelharcok dúltak több, a palesztin Gázai övezettel szomszédos izraeli településen. A Gázai övezetet vezető Hamász iszlamista szervezet – amelyet számos országban terrorszervezetként tartanak nyilván – bejelentette, hogy szombat éjjel és vasárnap is képesek voltak újabb, friss egységeket bejuttatni Izraelbe. Egy ilyen csoport vasárnap délelőtt elrabolt egy, a határ menti úton haladó izraeli autót, melyet izraeli közlések szerint az övezettől északra, Asdód városnál sikerült megállítani, ahol…

Read More

Borrell: Iránban több mint 500 napja bebörtönözve tartanak egy uniós alkalmazottat

Johan Floderus

Iránban több mint ötszáz napja börtönben tartanak egy svéd férfit, aki az Európai Unió (EU) alkalmazásában áll – erősítette meg a sajtóban már megjelent információt Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A 33 éves Johan Floderus személyazonosságát a The New York Times című amerikai napilap hozta nyilvánosságra hétfőn, beszámolva arról, hogy az EU külügyi szolgálatának (EEAS) munkatársát turistaként egy magánlátogatás során fogták el még 2022 áprilisában, majd az iráni hatóságok kémkedéssel vádolták meg. „Fáradhatatlanul dolgozunk Floderus szabadon engedéséért” – nyilatkozott az ügyről Borrell, hangsúlyozva, hogy a svéd férfit…

Read More

Négy ország perli Iránt az ukrán utasszállító repülőgép 2020-as lelövése miatt

A lelőtt ukrán 752-es járat roncsa

Az Egyesült Királyság, Kanada, Svédország és Ukrajna szerdán pert indított Irán ellen a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon az ukrán nemzeti légitársaság 752-es járatának 2020 januári lelövése miatt. Az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járatát 2020. január 8-án tévedésből lőtte le az iráni légvédelem 176 emberrel a fedélzetén. Többségük iráni és kanadai állampolgár volt. Irán azzal magyarázta a tévedést, hogy hadereje riadókészültségben volt egy esetleges amerikai támadás miatt, nem sokkal korábban ugyanis Teherán rakétákkal támadott olyan iraki támaszpontokat, ahol amerikai katonák állomásoztak. Egy iráni bíróság idén áprilisban többéves börtönbüntetésre ítélte fegyveres…

Read More

Prága szerint Oroszország veszélyt jelent Csehország biztonsága számára

Jan Lipavsky

Oroszország tervszerűen Csehország politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása ellen tevékenykedik, ezért veszélyt jelent az ország biztonsága számára. Ez a megfogalmazás olvasható Csehország új nemzetbiztonsági stratégiájában, amelyet szerdán fogadott el a kormány – jelentette a CTK hírügynökség. Az új nemzetbiztonsági stratégia elfogadására azért van szükség, mert a korábbi, 2015-ben készült dokumentum már nem felel meg a mai követelményeknek – mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a hírügynökségnek. Kína a cseh értékelés szerint megkérdőjelezi a jelenleg fennálló nemzetközi rendet, aminek negatív következményei, kihatásai vannak az egész euroatlanti övezet, így Csehország biztonságára is. További országok,…

Read More

Duda: megváltozott a térség biztonsági helyzete

Andrzej Duda lengyel elnök és Gitanas Nauseda litván elnök

Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul – jelentette ki Andrzej Duda. A lengyel elnök és Gitanas Nauseda litván elnök a júliusban Vilniusba tervezett NATO-csúcstalálkozót megelőző, magas szintű hágai találkozóról érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkoztak. Duda aláhúzta: Lengyelország és Litvánia mindent megtesz annak érdekében, hogy a vilniusi csúcson világos perspektívát adjanak Ukrajnának a NATO-tagsághoz vezető úton. Nauseda hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozón „meg kell nyitni Kijev…

Read More

Izrael hiperszonikus rakétákat elfogó légvédelmi rendszert fejlesztett ki

Rafael SkySonic

 A Rafael Advanced Defense Systems izraeli fegyvergyár SkySonic néven hiperszonikus ballisztikus vagy cirkáló rakéták elfogására alkalmas légvédelmi rendszert hozott létre – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Izrael egy héttel azután hozta nyilvánosságra a SkySonic nevű rakétákat elfogó berendezés megszületését, hogy Irán bemutatta hazai gyártású Fattah nevű rakétáját, amely Teherán állítása szerint a hangsebesség 14-szeresével képes repülni. Az izraeli Rafael Advanced Defence Systems Ltd. újonnan kifejlesztett rendszere képes lesz elfogni az olyan hiperszonikus rakétákat, amelyek a hangsebesség ötszörösével, valamint bonyolult, elfogásukat megnehezítő pályán haladnak. „A SkySonic segítségével…

Read More

Az orosz kémfőnök kezdi elveszíteni a hidegvérét

Szergej Nariskin

Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha „eltakarodnának az ördögbe” a Közel-Keletről – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója egy Moszkva közelében tartott biztonsági tanácskozáson. „Az angolszászoknak azt lehet tanácsolni, hogy foglalkozzanak inkább a saját belső polgári konfliktusaikkal. Vagy még jobb lenne, ha eltakarodnának régi cimborájukhoz, az ördöghöz” – fogalmazott. Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendkívül rossz néven vette a Kína közvetítésével Szaúd-Arábia és Irán között létrejött megállapodást. Mint mondta, az orosz hírszerzés szerint London…

Read More