Erdogan: Törökország nem ismeri el a Kavala és Demirtas fogva tartására vonatkozó EU-s döntéseket
Recep Tayyip Erdogan török elnök leszögezte, hogy országa nem ismeri el az Európai Unió azon döntéseit, amelyeket Osman Kavala török ...
Recep Tayyip Erdogan török elnök leszögezte, hogy országa nem ismeri el az Európai Unió azon döntéseit, amelyeket Osman Kavala török ...
I. János Károly korábbi spanyol király egy 300 éves gibraltári egyezményre hivatkozva kért jogi mentességet egy londoni bíróságon ellene indított ...
Megalapításának 30. évfordulóját ünnepelte november 19-én a Magyar Detektív Szövetség. Az évfordulóról Baráth György, a szövetség elnöke, és Szabó Lajos, ...
Az Európa Tanács (ET) értesítést küldött Törökországnak, hogy kötelezettségszegési eljárást indíthat vele szemben, amiért az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ...
Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át pénteken Nyíregyházán, az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények ...
Meghozták az első ítéleteket a jazidi kisebbség ellen a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által elkövetett népirtás ügyében - jelentették ...
A kormány kiemelten kezeli az erőszakos bűncselekmények elleni határozott fellépést és fokozott figyelmet szentel az áldozatok segítésének is - írta ...
Kriminalisztikai oktató kabinetet alakított ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság, a joghallgatók és a frissen végzett hivatásos állomány képzését szolgáló létesítményt ...
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt kedden az Európai Unióba irányuló embercsempészetet vagy emberkereskedelmet folytató vagy elősegítő fuvarozók tevékenységének megelőzésére és ...