Vihar: több mint 1300 esethez riasztották a tűzoltókat

vihar

Vasárnap országszerte több mint ezerháromszáz helyre riasztották a tűzoltókat a viharos időjárás miatt, jellemzően útra borult fákhoz, megrongálódott épületekhez. A vezetékszakadások miatt 140 településen részleges vagy teljes áramkimaradások voltak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A tájékoztatás szerint a vasárnap délutáni viharban csaknem száz épület rongálódott meg, százhetven esetben kidőlt fák akadályozták a közúti forgalmat, kilenc esetben pedig a vasúti közlekedésben okoztak fennakadásokat, valamint több tucat helyen az elektromos vezetékek sérültek meg a viharban. A legtöbb beavatkozás Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, de Somogy…

Read More

Még mindig Budapesten lopják a legtöbb autót

auto-tolvaj

Noha 15 százalékkal csökkent 2014-ben az előző évhez képest a gépjárműlopások száma, még mindig több mint 4,8 ezer gépjárművet tulajdonítottak el tavaly. Ennek ellenére csak minden ötödik autós védi cascóval járművét. A lopások 70 százalékát Budapesten jelentik be: itt majdnem minden 200. autóra jut egy ilyen káreset. Az évi 5-6000 gépjárműlopás és több tízezer közúti baleset ellenére csak minden 5. tulajdonos védi cascóval is járművét. Közülük évente minden 7. biztosítottra jut egy káreset. Ilyenkor jelentős összegeket térít ugyan a biztosító, de lopás vagy totálkár esetén az önmagában nem elegendő ahhoz,…

Read More