Elfogtak egy állati testrészek csempészésével gyanúsított hírhedt bűnözőt

Abdi Hussein Ahmed

Egymillió dolláros (389 millió forint) nyomra vezetői díj kitűzése nyomán Kenyában elfogtak egy hírhedt bűnözőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy vadon élő állatok testrészeinek tiltott kereskedelmével és kábítószerkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet tagja – közölte a BBC . Az Abu Khadi álnéven is ismert Abdi Hussein Ahmedet kedden vették őrizetbe a központi fekvésű Meru megyében egy lakossági bejelentés nyomán. Május végén az Egyesült Államok a kenyai hatóságokkal közösen egymillió dolláros díjat tűzött ki olyan információkért cserébe, amelyek Ahmed és egy másik gyanúsított, Badru Abdul Aziz Saleh elfogásához vezetnek. Salehet egy héttel később…

Read More

Amerikai terrorelhárítás: 600 ezer dollárt áldoznak a kenyai férfiak nemi identitásának kutatására

Az amerikai külügyminisztérium csaknem 600 ezer dolláros ösztöndíjat hirdetett meg kenyai kisfiúk és felnőtt férfiak nemi identitástudatának kutatására a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben. A tárca terrorelhárítással foglalkozó főosztálya 592 ezer dolláros pályázatot írt ki nonprofit csoportok és nemkormányzati szervezetek (NGO) számára, hogy tanulmányozzák a férfiak nemi identitástudatát a kelet-afrikai országban, és kutatómunkát végezzenek a kenyai férfiak nemi szerepekről vallott felfogásáról, és “feltárják a nemi identitásukkal kapcsolatos álláspontjukat”. A pályázati kiírás – a Washington Free Beacon című portál szerint – azt sugalmazza, hogy a “férfias ideál” Kenyában hozzájárul a terrorizmushoz. Leszögezi…

Read More

Lekapcsolják a hamis mobilokat Kenyában

Hatvan százalékig terjedő kedvezményekkel kínál mobiltelefonokat az Orange Kenya, amellyel a hamis készülékek lecserélésére biztatja előfizetőit. Kenyában a tervek szerint szeptember végén lekapcsolják a hamisítványokat a hálózatról. Akár hatvan százalékig terjedő kedvezménnyel is vásárolhatnak okostelefonokat, illetve 3G-s készülékeket az Orange Kenya előfizetői, amennyiben hamis készüléküket kívánják lecserélni. A kedvezmény mellé egy hónap ingyenes internet-hozzáférést, továbbá a Facebook és a Wikipédia oldalainak ingyenes elérését is biztosítja a szolgáltató. A Cellular News beszámolója szerint az Orange Kenya az akcióval azt szeretné elérni, hogy a hónap végével ne legyen olyan előfizetője, akinél le…

Read More