Szexuális tartalmú képeivel zsarolta a kamaszlányt, bűnügyi felügyelet alá került

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője

Bűnügyi felügyelet alá került egy húszéves férfi, aki egy 15 éves lányt zsarolt a kamasz szexuális tartalmú fényképeivel, videóival – derül ki az ügyészség és a bíróság tájékoztatásából. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi 2019 novemberében egy internetes társkereső alkalmazáson ismerkedett meg az akkor 15 éves lánnyal. A megalapozott gyanú szerint a férfi rávette a lányt, hogy küldjön magáról kompromittáló tartalmú, “őt minimális ruházatban ábrázoló” fényképeket. Miután a képeket a sértett a további ismerkedés reményében elküldte, a férfi több alkalommal azzal fenyegette, hogy a fotókat nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé…

Read More

Már 130 embert hallgattak ki gyanúsítottként a védettségi igazolással való visszaélések miatt

covid-igazolvány

Mostanáig 130 embert hallgattak már ki gyanúsítottként a hatóságok a koronavírus elleni védettségi igazolással kapcsolatos visszaélések miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezetője. Szelei Pál elmondta: egy-egy eljárásban több esetben 2-3 gyanúsított van, de van olyan is, amellyel összefüggésben már 30 gyanúsított van, és ez a szám várhatóan tovább emelkedik. Az eddigi gyanúsítotti vallomások három csoportra oszthatóak. Voltak, akik megtagadták a vallomástételt. Mások körülményeikről beszéltek, hogy például külföldi utazás vagy munkavégzés miatt volt szükségük az igazolásra, de azt nem mondták el, miként jutottak az okiratokhoz. Voltak továbbá…

Read More

Több bűncselekménnyel gyanúsított német áldiplomatát fogtak el a rendőrök

bilincs

Ötféle bűncselekménnyel gyanúsított német állampolgárságú áldiplomatát fogtak el a magyar rendőrök – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A Fővárosi Törvényszék tudatta: elrendelték az áldiplomata ideiglenes átadatási letartóztatását. A rendőrség tájékoztatása szerint a 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, azóta a dél-dunántúli Szigetváron bujkált. A rendőrség fejvadászai a kommandósokkal csütörtökön csaptak le rá. A férfit a németországi Bad Saulgau-i bíróság 2019 óta körözte különösen jelentős értékre elkövetett zsarolás, hivatalos személy elleni erőszak, testi sértés, rongálás és okmányhamisítás miatt. A magát ENSZ-diplomatának kiadó férfi 2018-ban és 2019-ben követte el…

Read More

Szexuális kényszerítés kísérlete miatt letartóztattak egy volt katonatisztet

börtön, bilincs

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt katona ellen folytat eljárást, aki alárendeltjeit szexuális cselekményre akarta kényszeríteni. A nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Közleményük szerint a férfi 2019 januárjától – elöljáróként – ismétlődően arra próbálta rávenni a sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elhárított. Az elutasítást követően a gyanúsított kritizálni kezdte a sértett munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki. Miután a sértett mindezek ellenére sem volt hajlandó a gyanúsítottal…

Read More

Élettársait kényszerítette prostitúcióra egy férfi

prostituált

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki három nőt – kettő az élettársa volt – prostitúcióra kényszerített fenyegetéssel és bántalmazással. A főügyészség a közleményben azt írta, hogy a férfi 2013 év eleje és 2019 decembere között több megszakítással élettársi kapcsolatot tartott fenn az egyik sértettel. Amikor együtt voltak, rendszeres bántalmazással, illetve fenyegetéssel arra kényszerítette a nőt, hogy Magyarországon, valamint Németországban prostitúciós tevékenységet végezzen. Az abból származó bevételt a férfi elvette a sértettől. A nő többször is megpróbált megszökni a férfitól, de az mindig felkutatta és visszakényszerítette magához. Végül 2019…

Read More

Bűnügyi felügyelet és távoltartás az élettársát bántalmazó és fenyegető rendőrrel szemben

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség büntetőügyben kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt folytat nyomozást. A sértetti feljelentés szerint 2020. április 14-én szabolcsi lakóhelyén összeveszett rendőr törzsőrmester élettársával, aki bántalmazni kezdte, ennek során a haját húzta és erősen megragadta a nyakát. Az elrendelt nyomozás során a sértett 2020. április 21-én tanúvallomásában elmondta, hogy az elkövető már 2019-ben is többször bántalmazta és arra is rá akarta venni, hogy vonja vissza a feljelentését. Ennek érdekében többször felhívta telefonon a sértettet és szülei jelenlétében…

Read More

Ügyészség: három férfi megpróbált elvenni egy céget a tulajdonosától

Bíróság

Egy közbeszerzési eljáráson részt vevő személyszállító cég ügyvezetőjét arra próbált rávenni három férfi, hogy adja át cégét számukra – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint az autóbuszvonalak üzemeltetésével foglalkozó cég 2013-ban közbeszerzési eljárásra jelentkezett résztvevőként egy 17 milliárd forintot meghaladó értékű ajánlattal. A cég ügyvezetőjét, a sértettet megkereste egy 46 éves férfi, és megkísérelte rávenni, hogy – egy ismeretlen megbízói kör részére – adja el a cégét, mert csak ebben az esetben nyerheti meg a cég a közbeszerzési eljárást. A 46 éves férfi többször – egy alkalommal 47 és 57…

Read More

Erőszakkal akarták áldozatukkal a feljelentést visszavonatni

bilincs

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy szabadszállási testvérpárral szemben, akik tavaly júliusban megfenyegettek, leköptek, majd csuklóját és tarkóját megszorongatva arra akartak kényszeríteni egy nőt, hogy vonja vissza a fivérük ellen tett feljelentését. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a 29 és 26 éves szabadszállási testvérpár fivére ellen rongálás vétsége miatt a Kiskőrösi Rendőrkapitányságon nyomozás indult, és a férfit 2017. július 26-án gyanúsítottként kihallgatták. Ugyanezen a napon este a testvérpár megjelent a sértettel közös munkahelyükön, egy kecskeméti-kadafalvi telepen, ahol műszakváltáskor összefutottak a testvérüket…

Read More

Zárkatársait bántalmazó fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden

Szanka Ferenc

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a férfit kényszerítés bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolják. A vádirat szerint a férfi 2016. július 19-én a büntetés-végrehajtási intézet zárkájában szóváltásba keveredett az egyik sértettel, majd órákon keresztül ütötte, rúgta őt. A vádlott felszólította a zárkában tartózkodó másik sértettet, hogy ő is vegyen részt a bántalmazásban, mert ha ennek nem engedelmeskedik, akkor őt is megveri. Hogy…

Read More