ORFK: Pest vármegyében visszaszorították az illegális gyorsulási versenyeket

gyorsulási verseny

Az összehangolt akciók eredményeként a nyár végére Pest vármegyében sikerült gyakorlatilag teljesen visszaszorítani az illegális gyorsulási versenyeket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Azt írták, előfordult, hogy ötszáz autó is megjelent a Budapest környéki nagyáruházak parkolóiban tartott illegális versenyeken egy-egy péntek vagy szombat éjszaka. Megjegyezték: ezek nemcsak a főváros környékén élők életét keserítették meg, de nagy számban fordultak elő Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében is. Emlékeztettek arra, hogy a rendőrség tavasszal cselekvési tervet készített a versenyek felszámolására és összehangolt akciókat indított. A folyamatos ellenőrzések mellett a céljuk az volt, hogy forgalmi…

Read More

Hableány katasztrófa: Öt és fél év fogház a kapitánynak

Németh Leona bíró ítéletet hirdet a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2023. szeptember 26-án. Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság az ukrán hajóskapitányt.

Vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Jurij Csaplinszkijt, a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitányát. Az ítélet nem jogerős. A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán…

Read More

Kétnapos nemzetközi légiparádé lesz Szegeden

légiparádé

Péntektől szombatig légi produkciók, különleges repülőgépek, helikopterek, hidroplánok, extrém mutatványok és pirotechnikai bemutatók is várják a látogatókat a Szeged International Airshow-n – közölték a szervezők a honlapjukon. A szegedi repülőtéren nyolcadik alkalommal rendezik meg a légiparádét, amely az ország egyik legrangosabb repülős eseménye. A légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány. A program péntek délután kezdődik ejtőernyős, műrepülős, helikopteres és hidroplános bemutatóval. Az eseményen mások mellett bemutatkozik Besenyei Péter műrepülő világbajnok is egy Corvus Racer géppel. Majd olyan gépkülönlegességek is felszállnak, mint például a Boeing Stearman duplafedeles…

Read More

Köszönjük EU! 37 új, fecskendős tűzoltóautó áll szolgálatba

tűzoltóautók

Harminchét új, fecskendős tűzoltóautó állít szolgálatba az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a beszerzést az EU támogatta. Az OKF, Dóka Imre szóvivőhelyettes által jegyzett közleményében azt írta: a beszerzés a Széchenyi 2020 programban valósul meg. A projekt 2023 novemberében zárul, az Európai Unió 10 milliárd 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatásából, állami társfinanszírozással., A 320 lóerős MAN alvázra épülő tűzoltógépjárművek összeszerelését a BM Heros Zrt. Budapesti telephelyén végzik el. Az új járműveknek 4000 literes beépített víztartálya és 250 literes beépített habképzőanyag-tartálya van, és menet közben szivattyúüzemre kapcsolva is folyamatosan képesek oltani.…

Read More

Magyar Nagydíj: Folyamatos a fokozott rendőri jelenlét a verseny helyszínének környékén

Formula 1

Megkezdődött a Formula 1-es Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, amelynek helyszínén és környékén már folyamatos a fokozott rendőri jelenlét – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Azt írták, a sportrendezvényre nagyszámú érdeklődő érkezése várható a következő napokban. Ezért azoknak, akik gépjárművel érkeznek, de nem a versenypályára tartanak, azt tanácsolják, hogy a hosszabb várakozás elkerülése érdekében a versenyhétvége alatt az M3-as autópálya irányából Mogyoródra lehetőség szerint az autópályáról Szada felé hajtsanak le. Azoknak a nézőknek, akiknek nem a versenypálya főbejárata közelében lévő helyre szól a jegyük, a rendőrség azt javasolja, hogy a Hungaroringet a…

Read More

Illegális gyorsulási versenyek ellen léptek fel a rendőrök Szolnokon

gyorsulási verseny

 Illegális gyorsulási versenyek ellen léptek fel a rendőrök Szolnokon – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a vármegyei főkapitányság közlekedésrendészei a Szolnoki Rendőrkapitánysággal és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal munkatársaival együtt közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen. Ezért – folytatták – szombat éjjel a Szolnokon, a Felső Szandai réten közlekedő autósokat ellenőrizték. A levegőből drónnal segített közlekedési akció célja egyebek mellett az átalakított járművek kiszűrése volt. A rendőrök két helyszíni bírságot szabtak ki, kilenc szabálysértési feljelentést tettek, valamint bevonták a forgalmi engedélyét hat járműnek, mivel azokat…

Read More

American Woman: Emberrablónak gondolta a fuvarost, lelőtte

UBER

Gyilkossággal vádolták meg és meghosszabbították őrizetben tartását az amerikai hatóságok a hétvégén annak a nőnek, aki halálosan megsebesítette az őt szállító taxisofőrt a mexikói határ közelében, mert azt gondolta, hogy el akarja rabolni. A 48 éves nőt még június 16-án vették őrizetbe, a Texas államban lejátszódott tragikus incidens után. A rendőrségi dokumentumok szerint a Kentucky állambeli nő, Phoebe Copas a barátját látogatta meg El Paso határvárosban, majd beszállt egy közösségi taxiszolgáltatóhoz tartozó sofőr, Daniel Piedra Garcia autójába. A letartóztatási jegyzőkönyvben az olvasható, hogy a nő az autóból az út mentén…

Read More

Dunai hajóbaleset: Tagadta bűnösségét a segítségnyújtás elmulasztásával vádolt hajóskapitány

Viking Sigyn

Tagadta bűnösségét a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő Viking Idun szállodahajó 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával megvádolt ukrán kapitánya a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden tartott előkészítő ülésen – tudatta a Fővárosi Törvényszék. A vád szerint a kapitány 2019. május 29-én a Viking Sigyn hajó kapitányával történő rádióforgalmazás után tudta, hogy baleset történt, mégsem kezdte meg a Hableányról a vízbe került, közvetlen életveszélyben lévő, segítségnyújtásra szoruló sértettek kimentését. Kedden – a PKKB előkészítő ülésén – a vádlott nem ismerte be a bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le. Az ügyészi és…

Read More

Büntetést kapott egy vízirendőr

Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa jogerősen 392 000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és hat hónapra eltiltotta vízi jármű vezetésétől az egyik vízirendészeti rendőrörs parancsnokát vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétség miatt – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. A közlemény szerint a katonai büntetőeljárásban a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2022 decemberében emelt vádat. A rendőrtiszt vádlott 2021. április 22-én napközben járőrszolgálatot látott el a Tisza folyón egy alárendeltjével; a szolgálati kisgéphajót az örsparancsnok vezette. Amikor a Tiszaadony és Aranyosapáti közötti kompátkelőhöz értek, az örsparancsnok gépkezelési és irányítási hibát vétett, és a vízi úton…

Read More