Tagadta bűnösségét a hivatali vesztegetéssel gyanúsított helyettes államtitkár és társai
Tagadta bűnösségét a volt földügyekért felelős helyettes államtitkár és két társa, akik ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali ...
Tagadta bűnösségét a volt földügyekért felelős helyettes államtitkár és két társa, akik ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali ...
Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte ...
Közokirat-hamisítással gyanúsít a rendőrség öt embert, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítványt gyártott, vett és használt fel - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. ...
Hamisított festményeket adott el egy bukaresti galéria, a rendőrség körülbelül százezer euróra becsüli az okozott anyagi kárt, amihez az ország ...
Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint ...
Hamis védettségi igazolványok készítőit fogta el a rendőrség Győr-Ménfőcsanakon - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ügy előzményeiről azt írták: ...
Öt év börtönre és több mint egymillió forint pénzbüntetésre ítélt első fokon pénteken a Szolnoki Törvényszék egy ortopéd szakorvost, aki ...
Közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy bírót, aki más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön. ...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden másodfokon, jogerősen a Pécsi Ítélőtábla a szekszárdi jogosítványügy több vádlottját, köztük a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ...