Csak az Egyesült Államok jelentős európai szerepvállalása, valamint a NATO és az Európai Unió bővítése, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítése akadályozhatja meg az orosz birodalmi ambíciók megvalósítását – jelentette ki a lengyel elnök egy varsói nemzetközi konferencián. Andrzej Duda beszédével nyílt meg a lengyel külügyi intézet (PISM) kétnapos, az ukrajnai helyzetről is foglalkozó, Strategic Ark nevű konferenciája. Online formában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszélt. A konferencián részt vesz Christopher Cavoli tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka is. Duda aláhúzta: a Nyugatnak elsősorban katonai és humanitárius területen kell támogatnia…
Read MoreCímke: Lengyel
Varsó fegyvert szállított Moldovának, és szankciózik
Lengyelország fegyvert szállított Moldovának, és szankciókkal sújtja Ilan Sort, az ellenzéki, oroszbarát párt vezetőjét – közölte csütörtökön Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter. A tárcavezető a Twitteren tudatta: döntése nyomán a moldovai rendőrségnek két Hercules és négy Casa katonai szállító repülőgéppel fegyvert, lőszert és a moldovai belügyi tárca szolgálatainak szánt felszerelést szállítottak. „A független és szuverén Moldova belső destabilizáció kísérleteivel szembesül, ezért szüksége van támogatásunkra” – írta Kaminski. Egy másik bejegyzésben azt is közölte, hogy az Európai Politikai Közösségnek a moldovai fővárosban csütörtökön megkezdődött csúcstalálkozója előestjén feltette a lengyel belügyminisztérium szankciós névjegyzékére Ilan…
Read MoreOrosz agresszió: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében
Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői csütörtöki moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak segítésében, hogy az európai kontinens egészére visszatérjen a béke – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján. Megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. Mint mondta, a Bulboaca településen tartott találkozón személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. Az EPK találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője…
Read MoreLengyelország 365 fehérorosz ellen hirdet szankciókat
Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…
Read MoreUkrán hírszerzés: Oroszország a szankciók ellenére újraindította a rakétagyártást
Oroszország kimerítette rakétakészleteinek jelentős részét, de a nemzetközi szankciók ellenére sikerült elindítania a gyártást, amint azt az Ukrajnában lelőtt rakéták töredékei is bizonyítják – jelentette ki pénteken Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak. A tisztségviselő közölte, hogy az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország havonta 67 rakétát képes előállítani. „Havonta legalább kétszer szállít Oroszország Kalibr típusú rakétákat az általa még 2014-ben megszállt Krím félszigetre. Most az oroszok körülbelül 25 Kalibr rakétát tudnak gyártani havonta, H-101-es típusból 35 darabot, Kinzsal rakétából kettőt, az Iszkander-M rendszerhez való 9M723…
Read MoreA lengyel kormányfő szerint Zelenszkij a XXI. század legsikeresebb vezetője
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a XXI. század legsikeresebb állami vezetője – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap a németországi Aaachenben a Nemzetközi Károly-díj átadó ünnepségén. A konzervatív politikus a díjazottat, azaz az ukrán államfőt és az ukrán népet méltatva kiemelte, hogy Volodomir Zelenszkij „Ukrajna hőse és Európa példaképe”. Mint mondta, Oroszország Ukrajna elleni háborúja „a jó és a rossz örök konfliktusának manifesztációja”, Zelenszkij pedig a jók oldalának megtestesítője. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna az emberi méltóság, a véleményszabadság és az állam és egyház szétválasztásának európai értékeit védelmezi, Oroszország viszont „Európa tagadása”, ahol…
Read MoreFeltehetőleg egy megfigyelő léggömb repült be a lengyel légtérbe Fehéroroszországból
Egy ismeretlen légi eszköz, feltehetőleg egy megfigyelő léggömb repült be a lengyel légtérbe Fehéroroszországból – közölte szombaton a lengyel nemzetvédelmi tárca. Az eszközt a lengyel fegyveres erők légi műveleti központja (COP) észlelte a radarernyőkön. A radarok képernyőiről egy idő után eltűnt, mégpedig akkor, amikor a tárgy a közép-lengyelországi Rypin község térségébe ért – derül ki a bejegyzésből. A lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoka az önkéntes területvédelmi erők (WOT) ügyeletes erőit vezényelte oda az eszköz felkutatására – közölte a nemzetvédelmi tárca. Witold Sura, a WOT szóvivője a sajtóval közölte: a fegyveres erők…
Read MoreBBN: orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be Bygdoszcznál
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte a varsói elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN). A BBN honlapján elérhető közleményt annak kapcsán adták ki, hogy korábbi közlések szerint április 26-án egy katonai eszköz darabjait fedezték fel Bydgoszcz városánál. Jacek Siewierát, a BBN főnökét április 26-án este tájékoztatták egy „azonosítatlan katonai eszközről, amely hosszabb ideig ható környezeti tényezők befolyásának jeleit viselő, orosz gyártmányú cirkálórakéta lehet” – áll a közleményben. Mint közölték, a BBN haladéktalanul…
Read MoreVarsóban tüntetők megakadályozták az orosz nagykövet győzelem napi koszorúzását
Tüntetők megakadályozták kedden a lengyel fővárosban, hogy az orosz nagykövet a győzelem napja alkalmából megkoszorúzza a Vörös Hadsereg varsói emlékművét. Szergej Andrejev délelőtt testőrök kíseretében érkezett a második világháború során meghalt szovjet katonák varsói mauzóleumához, ahol az Euromajdan nevű szervezet aktivistáiból, valamint ukrán menekültekből álló csoport várt rá. A tüntetők korábban több száz ukrán zászlót tűztek földbe a temető bejáratánál, és kereszteket is elhelyeztek ott, amelyekre a jelenleg zajló ukrajnai háború áldozataira emlékeztető neveket tűztek. Olyan emlékeztetőket is elhelyeztek, amelyek az ukrajnai vérengzések helyszíneit, köztük a Kijev melletti Bucsát idézték. A…
Read More