Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője. „Bahmut továbbra is a kelet-ukrajnai harci cselekmények középpontjában van. A harcok során egységeink – annak ellenére, hogy személyi állományban, lövedékekben és felszerelésben hátrányban vannak az orosz erőkkel szemben -, tovább nyomulnak előre” – fogalmazott a szóvivő. Megjegyezte viszont, hogy az oroszok még mindig igyekeznek teljesen elfoglalni Bahmutot, noha…
Read MoreCímke: Luhanszk
„Nemzetközi háborús szponzornak” minősítették az OTP-t
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot „a nemzetközi háborús szponzorok” listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal – közölte az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette. A NAZK a döntését sajtóközleményében azzal indokolta, hogy a magyar bank továbbra is tevékenységet fejt ki Oroszországban és egy olyan hitelezési jogszabály rendelkezései szerint jár el, amelynek alanyai a Donyeck és Luhanszk megyei orosz hatóságok. A NAZK szerint az OTP „kedvező feltételek mellett nyújt hiteleket az orosz hadsereg” tagjainak, ideértve a fizetési halasztás…
Read MoreOrosz agresszió: Putyin a felperzselt föld taktikáját alkalmazza Bahmutban
A Donyeck megyei Bahmutban az orosz erők a felperzselt föld taktikáját kezdték alkalmazni, a városban a helyzet súlyos, de az ukrán csapatok ellenőrzésük alatt tartják – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka. A katonai vezető megjegyezte, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazták az orosz csapatok Szíriában is. Kifejtette, hogy légicsapásokkal és tüzérségi tűzzel rombolják le az épületeket és katonai állásokat a városban. Kiemelte, hogy az ukrán katonák támadó műveleteikkel kimerítették a Wagner orosz zsoldoscsoport tartalékait, ezért az orosz hadsereg most kénytelen különleges erőket és légideszant egységeket bevonni a…
Read MoreOrosz agresszió: Az ukrán légierő nyugati, GPS-irányítású bombákat is használ
Az ukrán légierő használ nyugati gyártású, JDAM (Közös Közvetlen Támadó Lőszer) kategóriába sorolt, GPS-irányítású precíziós bombákat – közölte Jurij Ihnat, a légierő szóvivője. „JDAM-nek nevezett bombákat használunk. Ezek nyugati típusú bombák, amelyekkel repülőgépeink sikeresen csapnak le fontos célpontokra. Ezek a bombák valamivel kisebb teljesítményűek, de rendkívül nagy pontosságúak. Szeretném, ha több ilyen bombája lenne az ukrán légierőnek” – jelentette ki a szóvivő. A közelmúltban Oroszország aktívan kezdett használni irányított légi bombákat. Az orosz erők általában a szovjet időkből származó FAB-500-as bombákat használnak, amelyeket utólag szárnyakkal és GPS-navigációval szereltek fel –…
Read MoreUkrán főügyész: Putyint letartóztathatják külföldön
Putyin hivatalosan nemzetközi bűncselekmény gyanúsítottja lett, így Oroszországon kívül letartóztathatják és bíróság elé állíthatják – jelentette ki Andrij Kosztyin ukrán főügyész, reagálva arra, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. „Mostantól az orosz elnök hivatalosan gyanúsítotti státuszban van egy nemzetközi bűncselekmény, nevezetesen ukrán gyermekek illegális kitelepítése miatt. Az ICC elfogatóparancsot adott ki Putyin és Lvova-Belova orosz gyermekjogi biztos ellen. Ez azt jelenti, hogy Oroszországon kívül le kell tartóztatni, és bíróság elé kell állítani Putyint. A világ…
Read MoreUkrán vezérkar: az orosz erők folytatják Bahmut ostromát
Az orosz erők továbbra sem hagytak fel a Donyeck megyei Bahmut ostromával, és változatlanul próbálják áttörni az ukrán csapatok védelmét a Harkiv megyei Kupjanszknál és a donyecki régióban lévő Limannál – írta harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar. Az ukrán határőrség arról számolt be, hogy a nap folyamán ukrán határőrök visszaverték az orosz csapatok rohamát Bahmutnál, nyolc orosz katonát megöltek és 23-at megsebesítettek. „Az orosz harci repülőgépek tüzérséggel, rakéta-sorozatvetőkkel és kazettás lőszerrel támadták az ukrán hadsereg állásait Bahmut peremvidékén. Az ukrán határőrök aknavetőket és légi felderítést alkalmaztak, valamint kézi lőfegyverekkel közelharcot…
Read MoreOrosz agresszió: Kupjanszk térségét lőtték a putyini hadak, emberek rekedtek a romok alatt
Az orosz erők tüzet nyitottak csütörtökön a Harkiv megyei Kupjanszk térségére, eltaláltak egy adminisztrációs épületet, emberek rekedtek a romok alatt – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója. Az előzetes adatok szerint az orosz csapatok Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki. A kormányzó közölte, hogy az eltalált hivatali épület mellett egy ember megsérült, és legalább két ember rekedt a romok alatt. A mentést végzők a helyszínen dolgoznak. Szinyehubov hozzátette, hogy a reggeli órákban Kupjanszk városát is lőtték az oroszok, aminek következtében két nő sérüléseket szenvedett. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője arról…
Read MoreOrosz agresszió: ismét lőtték Harkivot, áldozatok
A szerda reggeli légiriadó idején több robbanás rázta meg a kelet-ukrajnai Harkivot, az orosz támadásnak eddig két sérültje lett a polgári lakosok közül – közölte Ihor Terehov, a város polgármestere. Oleh Szinyehubov megyei kormányzó hozzátette, hogy az orosz erők infrastrukturális létesítményekre mértek csapást. A harkivi polgármester információi szerint négy csapás érte a megyeszékhelyt. Az orosz megszállás alá került Donyeck megyei Mariupolban úgyszintén robbanások történtek a kikötőben, ahol az orosz csapatok lőszert tárolnak – számolt be a városi tanács, hozzátéve, hogy ezután orosz repülőgépek emelkedtek az égbe. Jurij Ihnat, az ukrán légierő…
Read MoreOrosz agresszió: Zaluzsnij szerint olyan feltételeket kell teremteni, hogy Oroszország soha többé ne tudja megtámadni Ukrajnát
Ukrajna győzelme nemcsak területeinek felszabadítását jelenti, hanem olyan feltételek megteremtését is, az ukrán fegyveres erők olyan szintű megerősítését, hogy Oroszországnak soha többé ne legyen lehetősége megtámadni Ukrajnát – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, Az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a hétfői telefonbeszélgetésében, amelyet Christopher Cavoli amerikai tábornokkal, az Egyesült Államok Európában állomásozó egységeinek, illetve a NATO európai egységeinek parancsnokával folytatott megvitatták a nemzetközi katonai szállítmányok Ukrajnába juttatásának kérdéseit, és beszéltek az ukrán katonáknak a partnerországok területén történő kiképzéséről. Az ukrán főparancsnok értékelte amerikai kollégájának az orosz-ukrán háború frontján kialakult hadműveleti helyzetet és…
Read More