Terror Tel-Avivban

Izrael merénylet tetthely terror

Legalább két ember életét vesztette és többen megsebesültek csütörtök este Tel-Aviv belvárosában egy lövöldözésben – közölték az izraeli egészségügyi hatóságok. A Magen David Adom, a helyi mentőszolgálat beszámolója szerint a belváros több helyszínéről is jelentettek lövéseket. Közlésük szerint kilenc embert szállítottak kórházba, hárman súlyos, illetve kritikus állapotban voltak. Az Ichilov kórház szerint két ember meghalt és másik tíz sebesültet kezelnek. A katonai rádió értesülése szerint négyen súlyos, illetve életveszélyesen súlyos sebesülésekkel érkeztek, és négy embert sokkos állapota miatt szállítottak a kórházba. A sebesültek húszas-harmincas éveikben járó fiatalok. Az első lövések a…

Read More

A francia nemzetgyűlés határozatban ítélte el az ujgur “népirtást”

Emmanuel Macron

A francia nemzetgyűlés határozatot fogadott el az ujgur “népirtás” elítéléséről, és ugyanerre kérte a francia kormányt is. Az ellenzéki szocialisták által beterjesztett határozattervezetet – amely nem von maga után következményeket – Emmanuel Macron államfő Köztársaság lendületben (LREM) nevű pártjának képviselői is támogatták. A jelenlévők közül 169-en igennel szavaztak egy nem ellenében, míg öten tartózkodtak. Az elfogadott javaslat kimondja, hogy a nemzetgyűlés “hivatalosan emberiesség elleni bűntettként és népirtásként ismeri el a Kínai Népköztársaság hatóságai által az ujgurok sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket”, valamint elítéli azokat. A szöveg felszólítja a francia kormányt, hogy…

Read More

Kilenc év börtönbüntetésre ítélték egy merényleteket tervező neonáci terrorcsoport vezetőjét Párizsban

OAS francia neonácik

Kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság egy feloszlatott neonáci terrorcsoport, az OAS vezetőjét, aki baloldali politikusok és muzulmán vallási helyek ellen tervezett merényleteket. Ez volt az első nagy per Franciaországban szélsőjobboldali terrorcsoport ellen az elmúlt négy évben, amely alatt hét neonáci szervezet ellen indult eljárás. Ezek keretében 48 embert helyeztek eddig vád alá szélsőjobboldali merényletterv miatt. Az Organisation des armées sociales (Szociális hadseregek szervezet) elnevezésű csoport nevének rövidítése, az OAS szándékosan emlékeztetett az algériai függetlenségi háború idején az algériaiak elleni merényletekért felelős Organisation armée secrete (Titkos hadsereg szervezete)…

Read More

Szeretjük Mohamedet! – óriási demonstrációk a karikatúrák ellen

Mintegy húszezren gyűltek össze Dagesztán fővárosában, hogy Mohamed prófétát ünnepelve tiltakozzanak a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelent, és számos más európai lapban is közölt Mohamed-karikatúra ellen. A mahacskalai főmecsetben a pénteki közös ima (Mavlid) után tartott akciót Ramazan Abdulatyipov, az észak-kaukázusi köztársaság elnöke felhívására tartották meg. Az Oroszországhoz tartozó Dagesztán elnöke a mahacskalai nagymecsetben azt mondta, a Mohamed-karikatúra a muzulmánellenes hangulat szítását szolgálja, és „azt akarja bizonyítani, hogy a muzulmánok terroristák, gyilkosok”, de nem szabad felülni e provokációnak. Dagesztán lakosságának 90 százaléka muzulmán hívő. Oroszország két másik észak-kaukázusi…

Read More

Potenciális terroristák lehetnek

A lengyel titkosszolgálat 6 lengyel származású személyt azonosított, akik potenciális terrorista veszélyt jelentenek, mivel nyugati emigrációjuk során áttértek a muzulmán vallásra, és ezt követően radikális csoportokhoz csatlakoztak – adta hírül a TVN24 varsói hírtelevízió szombaton. Erről a hírtelevízió szerint a lengyel katonai elhárítás és a belbiztonsági szolgálat főnökei számoltak be a parlament belbiztonsági bizottságának zárt ülésén. Az azonosított személyek közül öt Norvégiában, illetve az Egyesült Királyságban csatlakozott fundamentalista iszlám csoportokhoz, és jelenleg Irakban és Szíriában harcolnak az Iszlám Állam oldalán. Egy hatodik, muzulmán hitre áttért ember visszatért Lengyelországba, a szervezetet…

Read More