Három embert elfogtak, egyet köröznek a meggyilkolt szlovákiai magyar vállalkozó ügyében – jelentették be a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Az elfogott három férfi szlovák állampolgár, közülük kettőt Szlovákiában, egyet Magyarországon vettek őrizetbe. A körözött személy – Sárközi Gergely – magyar, szerepel a rendőrség honlapján, a police.hu-n a körözési toplistán. A negyvennégy éves Sárközi veszélyes, fegyvere van — mondta a sajtótájékoztatón Jeney Áron ezredes, a KR NNI igazgatója. Ezért azt tanácsolta, senki ne próbálja meg feltartóztatni, valamint azt üzente a menekülő…
Read MoreCímke: NAKA
Lemondott posztjáról a visszaéléssel vádolt szlovák rendőrfőkapitány
Lemond posztjáról és távozik a rendőrségtől Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány, aki ellen a múlt héten indult büntetőeljárás hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén. Távozási szándékát maga a rendőrfőkapitány jelentette be keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján. A rendőrfőkapitány már hétfőn benyújtotta a belügyminiszternek lemondási nyilatkozatát, amely szerint szeptember 15-i hatállyal akar távozni posztjáról és a rendőrség kötelékéből – számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Kovaríkot idén januárban nevezték ki rendőrfőkapitánnyá, egy éven belül ő volt a harmadik személy ezen a poszton, aki ellen eljárás indult. Döntéséről Kovarík azt mondta: függetlenül…
Read MoreEljárást indított a szlovák rendőrfőkapitány ellen az ügyészség
Büntetőeljárást indított Peter Kovarík szlovák országos rendőrfőkapitány ellen csütörtökön a pozsonyi kerületi ügyészség hatalommal való visszaélés és igazságügyi eljárás akadályozása jogcímén – számolt be a szlovák média. Az ügyészség az eljárást egy idén júliusban történt incidensre hivatkozva indította meg. Akkor a rendőrfőkapitány ideiglenesen meghiúsította, hogy a belügyminisztérium belső ellenőrzési hivatala (ÚIS) végrehajtson egy akciót a rendőrség egy speciális egységében, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségben (NAKA). Az akció során az ÚIS három olyan úgynevezett „vezeklő tanút” akart őrizetbe venni, akik vallomásai alapján a NAKA több eljárást folytatott és folytat. Az ÚIS akcióját…
Read MoreVizsgálati fogságba vettek négy bírót Szlovákiában
Az igazságszolgáltatás akadályozása és korrupció alapos gyanúja miatt Szlovákiában szombaton éjjel vizsgálati fogságba vettek négy bírót és egy másik embert azok közül, akiket még szerdán vett őrizetbe a szlovák rendőrségnek az a különleges alakulata, amely a több súlyos bűncselekménnyel vádolt nagyvállalkozó, Marián Kocner egyik bűnügyében vizsgálódik. A szlovák rendőrség különleges alakulatának (NAKA) Köd nevű csoportja, amely a több súlyos bűncselekménnyel – köztük a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság megrendelésével – vádolt Marián Kocner egyik bűnügyében vizsgálódik, szerdán közel másfél tucat személyt, köztük 13 bírót vett őrizetbe. Közülük nyolc ellen indítottak eljárást…
Read MoreSemmi cicó: 13 bírót tartoztattak le Szlovákiában
Bírákat vett őrizetbe a Marián Kocner ügyeiben vizsgálódó szlovák rendőrség. Több helyszínen razziázott, és 13 bírót és más foglalkozású embereket vett őrizetbe szerdán a szlovák rendőrség különleges alakulatának (NAKA) Köd nevű csoportja, amely a több súlyos bűncselekménnyel – köztük a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság megrendelésével – vádolt Marián Kocner egyik bűnügyében vizsgálódik. Kocner ellen a NAKA bírók megvesztegetésének gyanújával is eljárást indított. A Vihar fedőnevű akció részleteiről a szlovák rendőrség annyit közölt, hogy az őrizetbe vettek között a 13 bírón kívül még egy volt bírónő, egy csődgondnok, egy ügyvédnő és…
Read MoreSzélsőségesség elleni harcra hoztak létre különleges rendőrségi egységet Szlovákiában
A szélsőségesség, azon belül a fasizmus különböző megjelenési formái elleni küzdelem, illetve a terrorizmus megelőzése lesz a feladata Szlovákiában annak a különleges rendőrségi egységnek, amelynek létrejöttét Robert Fico kormányfő jelentette be belügyminiszterével és az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A több mint száz fős egység (NJBPTE) a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) részeként fog működni, s a jövőben minden olyan bűncselekmény kivizsgálása a hatáskörébe tartozik majd, amelyeket a szlovák büntető törvénykönyv a terrorizmus, illetve extrémizmus címszó alatt tart számon. Az új szervezettől, amelyet Robert Kalinák belügyminiszter elitegységnek minősített, azt várják, hogy…
Read MoreCsehországban találták meg Jozef Rohác állítólagos bűntársának maradványait
Csehországban, egy Tisnov városához közeli erdőben találta meg a rendőrség annak a Jozef Hamalának a földi maradványait, akit az Aranykéz utcai robbantással vádolt Jozef Rohác bűntársaként tartanak számon és aki után több ügyben másfél évtizede nyomoztak a szlovák bűnüldöző szervek – erősítette meg az MTI-nek Michal Slivka, a szlovák Országos Rendőr-főkapitányság (PPZ) szóvivője. Hamala neve több – a múlt évszázad kilencvenes éveiben elkövetett – bűncselekményhez kötődik Magyarországon is, egyebek mellett állítólag Roháccsal együtt részt vett az Aranykéz utcai robbantás megszervezésében és előkészítésében. A szlovák hatóságok 1999 óta eltűntként tartották számon,…
Read More