Március 15.: megkezdte munkáját az operatív törzs

Az előkészítési, szervezési munkálatokkal megkezdte működését a nemzeti ünnep rendezvényeinek biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, a biztosítási tervet elfogadták – közölte Kara Ákos, a törzs vezetője. A központi rendezvényeket szervező Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára azt mondta: mindenkit várnak a március 15-ei rendezvényekre, hogy „együtt, méltó módon és békésen tudjunk (…) ünnepelni, emlékezni 1848 hőseire”. „Ma is meg kell küzdeni a magyar szabadságért és függetlenségért” – hangsúlyozta, hozzátéve: „március 15-éhez közeledve arra emlékezünk, hogy mindig voltak olyan magyarok, akiknek az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ért”. Kara elmondta, az…

Read More

Komoly közlekedésbiztonsági fejlesztés a GYSEV Zrt. Szombathely-Szentgotthárd vonalán

Tízmilliárd forintos európai uniós támogatással 2020-ig a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. kiépíti az Egységes európai vonatbefolyásoló rendszert (ETCS L2) a Szombathely-Szentgotthárd közötti vonalon, amellyel jelentősen javul a közlekedés biztonsága – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Mosóczi László a projektindítón elmondta, hogy a rendszer a pályaadatokat, egyebek mellett a sebességet tárolja, a biztosítóberendezésekből kapott információkat feldolgozza, ellenőrzi a vonatok sebességét, és szükség esetén beavatkozik. Emlékeztetett, hogy a kormány 2022-ig mintegy 1500 milliárd forinttal támogatja a hazai vasút fejlesztését. A következő években 882 kilométernyi vasútvonalat korszerűsítenek, új járműveket helyeznek…

Read More

Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el az NFM a ferihegyi földi kiszolgálóknál

Ferihegy

Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szolgáltató földi kiszolgálóknál. A szaktárca hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ellenőrzés kiterjed az alvállalkozókra és arra is, hogy az üzembentartó Budapest Airport Zrt. a munkavállalók repülőtérre történő be- és kilépése során milyen biztonsági intézkedéseket tesz és tett annak érdekében, hogy megakadályozza a forgalmi előtéren és a poggyászosztályozó területeken bűncselekmények elkövetését. A soron kívüli vizsgálat tavasz elejére várható eredményétől függően a légiközlekedési hatóság korlátozni fogja minden olyan szervezet engedélyét, amely nem képes biztosítani,…

Read More

Biztonságból jelest kapott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ferihegy

Kiválóan megfelelt Magyarország legnagyobb nemzetközi légikikötője, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának biztonsági ellenőrzésén. Az uniós rendeleten alapuló szigorú ellenőrzésen a polgári légi közlekedés védelmét szolgáló szabályok betartását vizsgálták. A sikerhez vezető munkában a rendőrségnek is oroszlánrésze van: a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) feladata a közösségi előírások betartása és betartatása. A reptéri rendőrök látják el az utasbiztonsági ellenőrzés felügyeletét és fegyveres biztosítását, valamint az utas- és repülőtérbiztonsági feladatokat végző szervezetek szakirányítását és szakmai felügyeletét is. – Az Európai Bizottság tisztviselői rendszeres időközönként szigorú, többnapos…

Read More

Januártól újabb mozgóképes kérdésekkel bővül a KRESZ-vizsga

A kedvező tapasztalatok alapján januártól újabb mozgóképes kérdések jelennek meg a járművezetői elméleti vizsgákon – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A szaktárca emlékeztetett, hogy 2016 májusában jogosítvány kategóriánként két-két kérdésben jelentek meg a mozgóképes vizsgakérdések, a vizsgázó így nemcsak egy adott időpillanatban fennálló forgalmi helyzetet lát és értékel, hanem annak közelmúltbeli történéseit is figyelembe véve képesnek kell lennie több, egymást követő információ feldolgozására is. Ezeket a kérdéseket a járművezető-képzők és a vezetni tanulók is kedvezően fogadták. A mintegy tíz másodperces animáció akár többszöri megtekintésére, a válaszlehetőségek feldolgozására ugyanúgy egy…

Read More

November 8-10: ellenőrzni fognak a hatóságok

Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre 2017 november 8. és 10. között – tájékoztatta közleményben az MTI-t a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Emlékeztetnek arra, hogy az őszi-téli időszakban megváltozó út- és látási viszonyokhoz minden közlekedőnek alkalmazkodnia kell. Csúszós, havas úton a fékút hosszabb, ezért a gumiabroncsok állapota döntően befolyásolja a járművek menetstabilitását. A közlekedési hatóságként eljáró NFM és a kormányhivatalok munkatársai végzik az ellenőrzést. A személygépkocsik esetében azt vizsgálják, hogy a gumi megfelel-e az időszaknak, továbbá az abroncs…

Read More

A színes ceruzák, zsírkréták, temperák, vízfestékek és a tolltartók döntő többsége biztonságos

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményéből megállapítható, hogy az ellenőrzött színes ceruzák, zsírkréták, temperák, vízfestékek és a tolltartók döntő többsége biztonságos. A fejlesztési minisztérium akkreditált laboratóriuma 59 termék ellenőrzését végezte el, amelyek közül mindössze hat nem felelt meg a követelményeknek. A szakemberek egyetlen vízfesték vagy zsírkréta esetében sem találtak kifogásolnivalót. A vizsgált kilenc tolltartóból három az egészségre káros tiltott lágyítószert tartalmazott. A tíz tempera készlet közül kettőben a zöld és kék festékek réztartalma magasabb volt a megengedettnél. A húsz színes ceruza készlet közül pedig egy termék…

Read More

Az aquaparki eszközök 43 százalékánál talált problémát a fogyasztóvédelmi hatóság

A fogyasztóvédelmi hatóság júniusi országos ellenőrzése a vizsgált aquaparki eszközök 43 százalékánál állapított meg kisebb-nagyobb hiányosságokat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A közlemény szerint a szakemberek 136 helyszínen 553 csúszdát, vízi ugráló várat és élményjátékot ellenőriztek. A fogyasztóvédelmi hatóság több helyen kifogásolta az adattáblák hiányosságait, az elvégzett javítások nem megfelelő dokumentálását. Négy helyszínen 16 eszköz (csúszda, vízbe telepített mászóka-csúszdarendszer és kisgyermekeknek szánt, kézi hajtású, lapátkerekes vízi eszköz) működtetését megtiltották a megfelelőségi tanúsítvány beszerzéséig, a terhelhetőség feltüntetéséig vagy a kezelő személy megfelelő oktatásának igazolásáig. Ezek közül három helyen már pótolták…

Read More

A VSZ tiltakozik a vasútőri tevékenység kiszervezése ellen

A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) petícióval fordult pénteken Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy vonja vissza utasítását, amely alapján a vasútőr munkavállalókat a MÁV Zrt.-től kiszervezik külsős cégekbe. A petíciót a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) Kiss Anita sajtófőnök vette át. Kotter József, a VSZ alelnöke a dokumentum átadását követően a minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a MÁV Zrt. mintegy kétszáz vasútőr munkavállalója a vasúttársaság keretein belül érzi biztonságban magát. Nem akarnak átmenni különféle biztonsági, vagyonőri, vagyonvédelmi gazdasági társaságokhoz, akkor sem, ha megígérik nekik, hogy a jogutódlásnak megfelelően egy évig érvényes lesz…

Read More