Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön bejelentette, hogy további hat hónappal, jövő év január 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket. A szankciókat, amelyeket először 2014-ben vezettek be válaszul Oroszországnak az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedéseire, 2022 februárjától jelentősen kibővítették, válaszlépésként Moszkva Ukrajnával szembeni „indokolatlan” katonai agressziójára. A meghosszabbított gazdasági szankciók a kereskedelemre, a pénzügyekre, a technológiára és a kettős felhasználású termékekre, az iparra, a közlekedésre és a luxuscikkekre vonatkozó korlátozásokat tartalmaznak. Az intézkedések kiterjednek továbbá a tengeri nyersolaj és egyes kőolajtermékek Oroszországból az EU-ba történő behozatalának…
Read MoreCímke: nyersolaj
Az Európai Unió hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb szankciócsomagot
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését. Az intézkedések lehetővé teszik, hogy szankcionálják azokat a harmadik országokat, amelyek segítenek Oroszországnak kijátszani a kereskedelmi korlátozásokat. A tanácsi sajtóközlemény szerint az EU tovább erősíti a harmadik országokkal folytatott két- és többoldalú együttműködést a szankciós szabályok betartása érdekében, és ha ez nem hozza meg a kívánt eredményeket, és a kijátszás továbbra is rendszerszintű marad, az EU-nak lehetősége lesz…
Read MoreAz EU két évvel meghosszabbította a líbiai fegyverembargót ellenőrző földközi-tengeri misszióját
Az Európai Unió Tanácsa 2025. március 31-ig meghosszabbította az ENSZ líbiai fegyverembargójának ellenőrzésére létrehozott, Euronavfor Med Irini nevű földközi-tengeri misszióját – közölte a tanács. A döntést a tanács politikai és biztonsági bizottsága hozta meg, amely az EU közös kül- és biztonságpolitikájának alakításáért felelős. A bizottság egyúttal frissítette szabályozását a művelet során lefoglalt muníció ártalmatlanítására és azt írta: még inkább meg kell könnyíteni a művelet során lefoglalt fegyverek és a hadi felszerelések megsemmisítését. A küldetés 2020. március 31-én indult 23 EU-tagállam együttműködésével. A művelet a főként az embercsempész hálózatok felszámolása érdekében…
Read MoreOrosz agresszió: Az EU véglegesítette az orosz finomított kőolajtermékek vasárnaptól érvényes árplafonját
Véglegesen jóváhagyta az Európai Unió Tanácsa szombaton az Oroszországból származó vagy onnan exportált finomított kőolajtermékek árplafonjáról szóló megállapodást, amely ma, február 5-én, vasárnap lép érvénybe. Az uniós tanács szombati közleménye szerint a tagállamok, valamint a Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát tömörítő G7-csoport tagjainak megállapodása értelmében a dízelolaj legmagasabb ára hordónként 100 dollár, míg az olcsóbb termékeké hordónként 45 dollár lehet. A vasárnaptól érvényes megállapodás 55 napos átmeneti időszakot határoz meg azokra az orosz kőolajtermékekre, amelyeket február 5. előtt vásároltak meg és rakodtak hajóra,…
Read MoreOrosz agresszió: Az olasz és a francia védelmi miniszter Ukrajnáról és a földközi-tengeri helyzetről egyeztetett
A védelmi együttműködésről is szó volt Guido Crosetto olasz védelmi miniszter és francia kollegája, Sébastien Lecornu pénteki római találkozóján, miközben a felmérések szerint az olaszok 55 százaléka nem támogatja a védelmi kiadások emelését. A védelmi minisztérium mikroblogján megjelent közlemény szerint Crosetto és Lecornu az ukrajnai háború alakulásáról, a földközi-tengeri térség biztonságáról és stabilitásáról, valamint az olasz és francia fegyveres erők közötti együttműködésről egyeztetett. Napirenden szerepelt a SAMP/T légvédelmi rendszer közös fejlesztési terve is. Korábban Crosetto a római parlamentben bejelentette, hogy a kormány készen áll újabb fegyverszállítmány küldésére Ukrajnába, amely az ukrajnai…
Read MoreAz EU és a G7 országok megállapodtak az orosz olaj árplafonjáról
Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását – közölte az Európai Bizottság. A brüsszeli testület közleményében hangsúlyozta: a tengeren szállított orosz olaj ára felső határának meghatározása csökkenteni fogja Oroszország bevételeit, miközben stabilan tartja a globális energiapiacokat. Közölték: noha az orosz nyersolaj hordónkénti felső árhatárát 60 amerikai dollárban határozták meg, az árkorlát a jövőben módosítható, hogy reagálni lehessen a piaci fejleményekre. Az ársapkát a részt vevő országok mindegyike azonos időben…
Read MoreJelentősen csökkentek az üzemanyagárak Németországban
Jelentősen csökkentek az üzemanyagárak Németországban az utóbbi hetekben, a Super E-10 prémium benzinfajta ára már az Oroszország Ukrajna elleni háborúja előtti szinten áll – jelentették német hírportálok az ADAC autóklub adatai alapján. A legnagyobb német autós érdekvédelmi szervezet kimutatása szerint a Super E10 literenkénti országos átlagára szerdán 1,785 euró volt. Ez 6,4 centes csökkenés az egy héttel korábbihoz képest. Az autózási főszezonra, a június-augusztusi időszakra biztosított üzemanyagadó-kedvezmény hatását kiszűrve ez a fajta benzin legutóbb február 23-án, az Oroszország Ukrajna elleni háborújának megindítása előtti napon volt olcsóbb. A dízel ára is hasonló…
Read MoreMintegy tízezer liter nyersolajat loptak el
Körülbelül tízezer liter nyersolajat lopott el munkahelyéről, egy baranyai fúrópontról négy férfi – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök november 8-án Békés megyében állítottak meg egy autójával közlekedő, utánfutóján több mint kétezer liter nyersolajat szállító 41 éves férfit, aki akkor azt mondta: az olajat két társával a munkahelyéről lopta el. A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak már több alkalommal, összesen mintegy körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról. A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük…
Read MoreÁtvállalja az állam a decemberi földgáz- és távhődíjat Németországban
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint. A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot. Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek,…
Read More