Lezuhant egy repülőgép a börgöndi repülőnapon, ketten meghaltak

Trojan repülőgép

Lezuhant az egyik, bemutatót tartó repülőgép a börgöndi repülőnapon vasárnap – közölte a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben ketten a helyszínen életüket vesztették. Az önkormányzat a közleményében azt írta, hogy a baleset ismeretlen körülmények között történt, a tűzoltók és a mentők nagy erőkkel a helyszínen vannak. A repülőnap további programjait azonnal felfüggesztették a szervezők. Sajtóinformációk szerint egy North American Aviation T–28 Trojan típusú gép zuhant le. A repülőben ketten ültek, esélyük sem maradt a túlélésre, hiszen a gép felrobbant a földbe csapódáskor. Győrfi Pál, az…

Read More

Tűzoltó laktanyát adtak át Nyíradonyban

Nyíradonyi tűzoltólaktanya

Átadták a Nyíradony új tűzoltólaktanyáját, a beruházást 315 millió forinttal támogatták a Magyarországon élő állampolgárok valamint a katasztrófavédelem központi felújítási keretéből biztosított 104 millió forintból valósult meg – mondta Dukai Miklós. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közölte: a katasztrófavédelem 2012-ben indította el az őrsprogramot azzal a szándékkal, hogy a nehezen elérhető területeken tűzoltó őrsök létesüljenek. A program eredményeként 47 őrs működik országszerte, amivel lényegesen lerövidül a vonulási idő ezekben a térségekben. Az államtitkár felidézte: Nyíradonyban 2013. január elsején kezdte meg hivatásos szervként működését a katasztrófavédelmi őrs egy önkormányzattól kapott, az 1870-es években…

Read More

Úzvölgyi katonatemető: Az EMSZ az újabb keresztek kihelyezői és a hatóságok ellen is feljelentést tesz

Úzvölgyi katonatemető

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit. A párt a közleményében leszögezte: az Úzvölgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el, az újabb keresztek felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt a Calea Neamului egyesület. Az EMSZ rámutatott: a…

Read More

Úzvölgyi katonatemető: Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését a Nemzet Útja szervezet hívei

Úzvölgyi temető

Elkezdték az újabb román keresztek kihelyezését szombaton az úzvölgyi katonatemetőben a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet hívei – közölte a Székelyhon hírportál. Mihai Tirnoveanu és társai helyi idő szerint 14 óra körül buszokkal érkeztek meg a Hargita és Bákó megye határán található úzvölgyi katonatemetőhöz – írta helyszíni beszámolójában a székelyföldi hírportál. A 100-150 résztvevő 150 fakeresztet hozott magával, és a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyére állítják fel ezeket. Először kimérték a „román parcellát”, majd nagyteljesítményű fúróval és ásókkal elkezdték kiásni a gödröket. A román csendőrség és rendőrség nagy erőkkel van…

Read More

Úzvölgyi katonatemető: Történelemhamisítástól tart az Erdélyi Magyar Szövetség

Úzvölgyi temető.

Történelemhamisítástól tart az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), és állásfoglalásban határolódik el attól, hogy valamennyi nemzet katonáinak emlékhelyet alakítsanak ki az úzvölgyi temetőben. Az erdélyi magyar politikai alakulat országos elnöksége állásfoglalásában üdvözli, hogy eltávolították a sírkertből az illegálisan felállított betonkereszteket, de azon meggyőződésének is hangot ad, „hogy az egyetlen és valódi siker a nyílt provokáció, valamint az abból eredő, félelemkeltő és magyarellenes agresszió megelőzése lett volna”. Az EMSZ a Hargita megyei önkormányzat előző napi közleményére is reagál, mely szerint az érintett helyi és megyei hatóságok, a román védelmi minisztérium képviselői június…

Read More

Külön emlékhelyeket alakítanának ki a különböző nemzetiségű katonahősöknek Úzvölgyében

Úzvölgyi temető

Külön emlékhelyeket alakítanának ki az itteni harcokban elesett különböző nemzetiségű katonahősöknek Úzvölgyében – közölte a Hargita megyei önkormányzat. A székelyföldi megye önkormányzata a közleményében tudatta, hogy az úzvölgyi katonatemetőbe törvénytelenül felállított betonkeresztek csütörtöki, június 29-i eltávolítása után másnap közös találkozót tartottak az érintett hatóságok. Mint írták, ezen a Bákó és Hargita megyei prefektúra, a Hargita megyei önkormányzat vezetői, a székelyföldi Csíkszentmárton és a moldvai Dormánfalva polgármestere vett részt, hogy párbeszédet folytassanak az elesett hősökre való civilizált emlékezés biztosításáról. „A jelenlévők a törvények tiszteletben tartására szólítottak fel, és felszólítottak minden olyan…

Read More

A második világháború hazlovi magyar áldozataira emlékeztek

Magyar hadisír

A második világháború utolsó napjaiban életét vesztő 36 magyar állampolgárra emlékeztek a nyugat-csehországi Hazlov temetőjében. A tragikus esemény 78. évfordulóján a település önkormányzatának, Magyarország prágai nagykövetségének, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének (CSMMSZ), valamint a prágai Esterházy János Társulásnak (EJT) a képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el a sírokon. Az 1945. április 11-én Hazlovban történt tragédia oka egy amerikai tiszt későbbi elmondása szerint az volt, hogy az amerikai hadsereg tévesen német lőszert szállító vonatnak vélte a személyvonatot, amely magyar egyetemistákat, professzoraikat és családtagjaikat szállította Németországból Magyarországra, és ezért légitámadást hajtott…

Read More

Dél-Csehországban a nácik elleni harcokban elesett magyar honvédekre emlékeztek

Dél-Csehországban a nácik elleni harcokban elesett magyar honvédekre emlékeztek (Fotó: Kokes János (felvidek.ma))

A második világháború végén a nácik elleni harcokban hősi halált halt magyar honvédekre emlékeztek hétfőn Dél-Csehországban. A Cesky Krumlovhoz közeli Zlatá Korunában a helyi önkormányzat, a prágai magyar nagykövetség, valamint a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének (CSMMSZ) képviselői először a Rájov település (ma Zlatá Koruna község része) főterén lévő emlékműnél hajtottak fejet a 78 évvel ezelőtti háborús események áldozatai előtt, majd átvonultak a Zlatá Koruna-i temetőben lévő cseh és magyar sírokhoz, ahol folytatódott a kegyeleti emlékünnepség és a koszorúzás. Magyarország prágai diplomáciai képviselete nevében Baranyi András nagykövet koszorúzott. Koszorút helyezett…

Read More

Kevesebb bűncselekmény, de több baleset történt tavaly Zalában

Vereckei Csaba Iván rendőr dandártábornok

A koronavírus-járvány időszakához képest Zalában tavaly kevesebb bűncselekmény történt, emelkedett ugyanakkor a balesetek száma – derült ki a Zala Vármegyei Közgyűlés által tárgyalt beszámolóból. Az ülésen Vereckei Csaba Iván megyei rendőrfőkapitány ismertette a tavalyi statisztikai adatokat, így a képviselők elé került előterjesztésből kiderül: tavaly a Zalában 2021-ben regisztrált 3353-hoz képest 3316 bűncselekményt vettek nyilvántartásba. A kiemelten kezelt bűncselekmények száma azonban emelkedett: 1626-ról 1852-re. Két évvel ezelőtt két gyilkosság, tavaly három emberölés történt a vármegyében, az embercsempészéssel kapcsolatos ügyek száma hétről tízre nőtt a múlt évben. Csaknem megduplázódott az online térben…

Read More