Oroszország tervszerűen Csehország politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása ellen tevékenykedik, ezért veszélyt jelent az ország biztonsága számára. Ez a megfogalmazás olvasható Csehország új nemzetbiztonsági stratégiájában, amelyet szerdán fogadott el a kormány – jelentette a CTK hírügynökség. Az új nemzetbiztonsági stratégia elfogadására azért van szükség, mert a korábbi, 2015-ben készült dokumentum már nem felel meg a mai követelményeknek – mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter a hírügynökségnek. Kína a cseh értékelés szerint megkérdőjelezi a jelenleg fennálló nemzetközi rendet, aminek negatív következményei, kihatásai vannak az egész euroatlanti övezet, így Csehország biztonságára is. További országok,…
Read MoreCímke: pénzügy
Erőteljesen nőtt a magyar vagyon- és egészségbiztosítás állománya tavaly
Az életbiztosítási szegmens stagnált, de a vagyon- és felelősségbiztosítási, illetve az egészségbiztosítási ágazatokban erőteljes volt a növekedés Magyarországon tavaly – derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből. A közlemény szerint a magyar biztosítási piac 2022-ben 0,2 milliárd euróval, 7,4 százalékkal nőtt, a teljes díjbevétel elérte a 3,6 milliárd euró értéket. Az életbiztosítási ágazatban a díjbevétel 0,7 százalékkal, 1,5 milliárd euróra emelkedett. A vagyon- és felelősségbiztosítási ágazatban ugyanakkor a biztosítási díjak 12,6 százalékos növekedéssel elérték a kétmilliárd euró értéket, a még mindig szerény értékű, 58 millió eurós egészségbiztosítási piac pedig csaknem…
Read MoreAz SZTNH is csatlakozott a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs programhoz
Kibővült a digitális bűnözők elleni Kiberpajzs program: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is csatlakozott a tavaly ősszel elindított kezdeményezéshez – jelentették be a program alapítói hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A Kiberpajzs oktatási-kommunikációs programot az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben indította el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Ehhez később csatlakozott az Igazságügyi Minisztérium is, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi feladatkörében támogatja az együttműködést. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a…
Read MoreVarga: az EU vegye ki a részét a határvédelmi költségekből!
Idén a határvédelmi kiadások meghaladhatják a 650 milliárd forintot, azonban Brüsszel ennek alig több mint egy százalékát térítette meg 2015 óta – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása (ECOFIN) előtt Stockholmban. A Pénzügyminisztérium pénteken kiadott közleménye szerint a magyar tárcavezető elmondta: várjuk a Bizottság válaszát, hogy mikor és miként segíti a schengeni határokat védő tagországokat az egyre növekvő migrációs terhek finanszírozásában. Az ECOFIN ülést a soros elnökséget ellátó Svédország fővárosában, Stockholmban tartják: az Európa előtt álló gazdasági kihívásokról tárgyaltunk – mutatott rá Varga, hozzátéve, hogy az egyik ilyen kihívás…
Read MoreÍgy kerülheted el a végrehajtást
Elkerülhető a végrehajtás, ha az adós időben megteszi a szükséges lépéseket a tartozás rendezése érdekében – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tájékoztatás szerint a lejárt tartozás esetén bekövetkező jövedelemletiltás, inkasszó vagy helyszíni végrehajtás is megelőzhető, a végrehajtási eljárásban részletfizetés vagy fizetési halasztás, de adott esetben akár a tartozás mérséklése is kérhető. Azt, hogy ilyen esetben kihez kell fordulni, az határozza meg, hogy a tartozás miből származik – közölte a NAV. Ha az államot megillető adókat, járulékokat, az adók módjára behajtandó köztartozásokat, és az állam különféle…
Read MoreNyereséges volt a NATO-ready Delta Technologies
A Delta Technologies Nyrt. csoportszinten 18,8 millió forint adózott nyereséget ért el a márciusban zárult 2022-2023-as üzleti éve első fél évében az előző év azonos időszaki 300 millió forintot meghaladó veszteség után – közölte a társaság. A cégcsoport nettó árbevétele 10,93 milliárd forint volt, ami 71,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Csontos Zoltán, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnöke a közlemény szerint kiemelte: a 2025-ig megfogalmazott növekedési ütemtervet fenntartják. A 2027-es üzleti évre a Delta Technologies Nyrt. célkitűzése, hogy a csoportszintű árbevétel 50-55 milliárd forint közötti szintre emelkedjen, ami…
Read MoreKibervédelmi programhoz csatlakozik az Igazságügyi Minisztérium
Növekszik a kibercsalások áldozatainak száma, az embereket pedig fel kell vértezni az online tér veszélyeivel szemben, ezért az Igazságügyi Minisztérium (IM) is csatlakozik a KiberPajzs Edukációs Programhoz. Az online térben fenyegető veszélyek elhárításában nagy felelősség hárul az igazságügyi tárcára, amely áldozatsegítő és fogyasztóvédelmi, valamint prevenciós, oktató tevékenységekkel is segíti az embereket. A kibercsalás elleni legjobb védekezési mód, ha megelőzzük azt, ehhez pedig jogalkotási munka és oktatás is szükséges. A 14-18 év közötti korosztály, valamint a 65 éven felüli generáció a legsebezhetőbb a személyazonosság-lopás, az internetes zaklatás, a személyes adatokkal való visszaélés,…
Read MoreMabisz: 7,6 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele meghaladta az 1467 milliárd forintot tavaly, ez 7,6 százalékkal több az előző évinél – mondta a szövetség elnöke. Erdős Mihály jelezte, a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 95 százalékát a Mabisz-tagok adják. Változatlanul a nem-élet üzletág díjbevételei nőttek nagyobb ütemben, 12,7 százalékkal, 821 milliárd forintra. Az élet területen a díjbevételek 1,9 százalékkal, 646 milliárd forintra emelkedtek tavaly, ezen belül a rendszeres díjbevétel 9,2 százalékkal nőtt, miközben az egyszeri és eseti díjbevétel 8,6 százalékkal csökkent – ismertette. A szektor több mint 169 milliárd…
Read MoreOrosz agresszió: Stoltenberg szerint Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez
Nincs jele annak, hogy Putyin a békére készülne, ezzel szemben a háború folytatását, és újabb támadásokat tervez, ezért Ukrajnának fegyverekre van szüksége a háború megnyeréséhez – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve. Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte: biztosítani kell, hogy Ukrajna hozzájusson a győzelemhez szükséges katonai eszközökhöz. A főtitkár felszólította az Ukrajnát támogató országokat, hogy küldjenek több lőszert, fegyvert és katonai felszerelést Kijev számára, valamint arra, hogy gyorsan szállítsák le a már felajánlott eszközöket. „Folytatni kell Ukrajna támogatását egyebek mellett logisztikai segítségnyújtás által,…
Read More