Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Putyin a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott megbeszélésén. „Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil” – mondta Putyin. Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később „szemtől szemben” fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával. „Egészében véve a helyzet stabil, sőt,…
Read MoreCímke: portugália
Orosz agresszió: Hollandia a nyáron megkezdi az ukrán pilóták F-16-os kiképzését
Hollandia Dániával és az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy még a nyáron megkezdjék az ukrán pilóták F-16-os vadászgépek vezetésére való kiképzését – jelentette be Kajsa Ollogren védelmi miniszter. A miniszter az amerikai védelmi miniszterrel, Lloyd Austinnal, és az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, ötven országot tömörítő nemzetközi kapcsolattartó csoporttal folytatott egyeztetést követően közölte a hírt. Austin azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium,…
Read MoreAz Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az EU csatlakozását az isztambuli egyezményhez
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy az Európai Unió csatlakozzon a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményhez – tájékoztatott az uniós tanács. A közlemény szerint az egyezményhez való csatlakozás jogi keretet teremt a nők erőszakkal szembeni védelmére. Intézkedések széles körét öleli fel, az adatgyűjtéstől és a figyelemfelkeltéstől kezdve a nők elleni erőszak különböző formáinak bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló jogszabályok meghozataláig. Intézkedéseket tartalmaz az áldozatok védelmére és támogató szolgáltatások nyújtására, valamint foglalkozik a nemi alapú erőszak dimenziójával a menekültügy és a migráció területén. Az Európai…
Read MorePortugáliai víztározót kutatnak át a Madeleine McCann ügyében
Az egyik portugáliai víztározóban kezdenek kutatást keddtől a tizenhat éve Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében nyomozó brit és portugál hatóságok. A Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió hétfői beszámolója szerint a kutatást az Arade folyón gáttal kialakított tározónál végzik, 50 kilométerre Madeleine McCann eltűnésének helyszínétől. A kislány a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A gyermek – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti…
Read MoreAz orosz alsóház jóváhagyta az európai hagyományos haderőkről szóló szerződés felmondását
Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. A vonatkozó törvénytervezetet Putyin május 10-én terjesztette be. A felmondást a felsőháznak is jóvá kell hagynia. Oroszország 2007 júliusában függesztette fel részvételét a CFE-szerződésben, miután a NATO megtagadta az aktualizált változat ratifikálását. Andrej Kartapolov, a ház védelmi bizottságának elnöke szerint a CFE-szerződés felmondása „jelzés a Nyugatnak, hogy sem az Egyesült Államok, sem a NATO-országok nem olyan szerződéses partnerek többé, akiknek az álláspontját figyelembe vesszük”. Hozzátette, hogy a NATO infrastruktúrája az orosz határok közvetlen…
Read MoreSzabadlábra kerülhet a Madeleine McCann-ügy egyetlen gyanúsítottja
Hamarosan szabadlábra kerülhet a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyének egyetlen gyanúsítottja, egy német férfi – jelentette a német t-online hírportálja a braunschweigi tartományi bíróság végzését ismertetve. A bíróság illetékesség hiányára hivatkozva elutasította, hogy a branunschweigi ügyészség pert indítson Christian B. ellen ugyancsak Portugáliában történt, de a Madeleine McCann-ügytől független szexuális bűncselekmények miatt. A férfi – akinek teljes nevét a személyiségi jogok védelméről rendelkező jogszabályok miatt nem használják a német sajtóban – így rövidesen szabadlábra kerülhet, mert kábítószer-kereskedelem és nemi erőszak miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésének kétharmadát már letöltötte,…
Read MoreNATO-bővítés: Finnország a NATO 31. tagja lett
Finnország hivatalosan a NATO tagjává vált kedden, miután képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli székházában – közölte a NATO. Finnország ezzel az észak-atlanti szövetség 31. tagállama lett. A NATO tájékoztatása szerint Pekka Haavisto külügyminiszter Finnország csatlakozásának ratifikációs okmányait Antony Blinken, a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok külügyminiszterének jelenlétében helyezte letétbe. A NATO legutóbb 2020. március 27-én, Észak-Macedónia csatlakozásával bővült. Finnország csatlakozása a katonai tömbhöz egybeesik a NATO létrehozásának 74. évfordulójával: a szövetséget alapító Washingtoni Szerződést 1949. április 4-én írták alá. Jens…
Read MoreStoltenberg: Finnország mától a NATO tagjává válik
Finnország ma a NATO 31. tagjává válik – közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn, a tagállamok külügyminisztereinek másnap kezdődő, kétnapos tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján. Jens Stoltenberg tudatta: a finn lobogót ma délután vonják fel a szövetség brüsszeli központjánál. A norvég politikus leszögezte: Finnország csatlakozásával a NATO erősebbé válik, és ahogy a csatlakozás révén biztonságosabb hellyé válik Finnország, növekszik a csatlakozásra váró Svédország biztonsági környezete is és közelebb hozza az országot a teljes integrációhoz. „Jó nap lesz ez Finnország biztonsága, az északi országok biztonsága és a NATO egésze számára” – fogalmazott. Kiemelte:…
Read MoreA belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya
A kábítószerfogyasztás Európa-szerte emelkedik, a belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya Európában – derült ki a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) jelentéséből. A lisszaboni székhelyű EMCDDA 2011 óta vizsgálja az európai kábítószer-használatot a városok szennyvizének elemzése segítségével. Legfrissebb jelentésükhöz tavaly március-áprilisban egy egyhetes időszakban 104 városban vettek szennyvízmintát a kokain, az amfetamin, metiléndioxi-metamfetamin (MDMA), továbbá az ecstasy, a ketamin és a kannabisz használatának mérésére. Az ügynökség jelentése szerint a flandriai Antwerpen ismét az első helyen áll azon helyek listáján, ahol a legtöbb kokainnyomot találták a szennyvízben. A vizsgált…
Read More