Enyhítették a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Priti Patel, brit belügyminiszter

Csökkentették a brit hatóságok szerdán a terrorkészültség szintjét. Priti Patel brit belügyminiszter a parlamenthez intézett hivatalos átiratában közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt második legmagasabb, “súlyos” szintről a középső, “jelentős” fokozatra enyhült a nagy-britanniai terrorellenes készenlét. Az eddigi “súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok “nagyon valószínűnek” tartottak egy nagy-britanniai terrortámadást. A szerdától érvényes “jelentős” készültségi szint “valószínűként” határozza meg ennek a kockázatát. A mindenkori nagy-britanniai terrorkészültségi szintet a hírszerzési és elhárítási szolgálatok, valamint a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának vezetői alkotta Egyesített Terrorizmuselemző Központ (Joint…

Read More

Mérsékelték a terrorellenes készültséget Nagy-Britanniában

Priti Patel, brit belügyminiszter

Mérsékleték hétfőn a brit hatóságok a terrorkészültség szintjét. Priti Patel belügyminiszter az intézkedést bejelentő közleményében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas. A Scotland Yard terrorelhárítási főnöke szerint az elmúlt két évben kéttucatnyi terrortámadási kísérletet sikerült meghiúsítani. Priti Patel közölte: az ötfokozatú skálán az eddig érvényben volt második legmagasabb, “súlyos” szintről a harmadik szintre, “jelentősre” módosították a készültségi fokozatot. A nagy-britanniai terrorkészültségi fokozat 2014 augusztusa óta nem volt ilyen alacsonyan. Az eddigi “súlyos” fokozat a hivatalos besorolás szerint azt jelentette, hogy a hatóságok “nagyon valószínűnek” tartottak egy terrortámadást. A hétfő óta…

Read More

Németországi molesztálás: csak három embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt

Több mint három év alatt mindössze három embert ítéltek el szexuális bűncselekmény miatt a németországi Kölnben 2015 szilveszterén történt nők elleni tömeges támadások ügyében – jelentette a Der Spiegel a kölni várósi bíróság kimutatása alapján. A független hírmagazin felidézte: Angela Merkel kancellár 2016 januárjában kijelentette, hogy a “visszataszító” bűncselekmények megkövetelik “a jogállam kemény válaszát”, ezért az elkövetőket a lehető leggyorsabban kézre kell keríteni, és származásukra, hátterükre tekintet nélkül meg kell büntetni. Több mint három év után megállapítható, hogy a német igazságszolgáltatás “adós maradt” ezzel a kemény válasszal – tette hozzá…

Read More

Az IRA nevében jelentkezett egy csoport a Nagy-Britanniában talált gyújtószerkezetek küldőjeként

Scotland Yard

Az egykori legnagyobb észak-írországi britellenes terrorszervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevében jelentkezett egy csoport azoknak a borítékokba rejtett gyújtószerkezeteknek a feladójaként, amelyek egy írországi címről érkeztek a múlt héten Londonba és Glasgow-ba – közölte a londoni rendőrség. A Scotland Yard tájékoztatása szerint a csoport még előző nap, egy észak-írországi médiaorgánumnak küldte üzenetét, olyan kódolással, amelyet az észak-írországi felekezeti villongások évtizedeiben a britellenes katolikus mozgalom rendszeresen használt. A kis hatóerejű, házilagos kivitelezésű gyújtószerkezetek A4-es méretű, ír bélyeggel ellátott fehér postai borítékokban érkeztek múlt kedden és szerdán két londoni repülőtér, a…

Read More

Szkripal-botrány: szennyeződésmentesnek nyilvánították Salisburyt

Méreganyagoktól mentesnek nyilvánították pénteken a hatóságok a délnyugat-angliai Salisbury városát, ahol csaknem pontosan egy évvel ezelőtt Novicsok típusú katonai idegméreggel próbálták megölni Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős katonai hírszerzőügynököt és lányát, Julija Szkripalt. A Scotland Yard bejelentése szerint a szakértők Szkripal egykori házát és tizenegy egyéb helyszínt fertőtlenítettek, és az összes érintett helyet biztonságosnak minősítették. A rendőrségi tájékoztatás szerint a brit hadsereg vegyvédelmi egységei összesen 13 ezer munkaóra alatt tisztították meg azokat a helyszíneket, amelyeken ténylegesen fellelték a Novicsok hatóanyag maradványait, illetve amelyek potenciálisan szintén szennyeződhettek. A tavaly április 20-án kezdődött…

Read More

A brit hadsereg is bekapcsolódott a Heathrow-n észlelt drón ügyének vizsgálatába

A Scotland Yard és a brit hadsereg közösen vizsgálja azt a drónincidenst, amely miatt kedd este háromnegyed órára le kellett állítani a felszállásokat a londoni Heathrow repülőtéren. A londoni rendőrség bejelentette, hogy teljes körű bűnügyi vizsgálat indult a legforgalmasabb európai repülőtér körzetében észlelt drón ügyében. A Scotland Yard közölte, hogy rendőrök is látták a repülőszerkezetet. Stuart Cundy, a Scotland Yard műveleti parancsnoka tájékoztatójában elmondta: a London nyugati határában fekvő Heathrow térségében kiterjedt kutatás folyik a felelősök után. Hangsúlyozta: a brit repülésbiztonsági törvény alapján a repülőgépek biztonságának fenyegetése bűncselekmény, amelyért akár életfogytig…

Read More

Őrizetbe vettek egy behatolót a londoni parlament parkjában

London

Őrizetbe vett a rendőrség egy behatolót kedd délután a londoni parlament parkjában. A férfi átmászott a kerítésen és beugrott a parlament körüli védett park belterületére, de a hatalmas épületegyüttest védő rendőri egységek azonnal a helyszínen voltak, és elektromos sokkolót alkalmaztak a behatolóval szemben. A földre került férfit ezután megbilincselték, majd elvezették. A Scotland Yard rövid tájékoztatása szerint az illetőt védett objektum területén elkövetett birtokháborítás gyanújával vették őrizetbe, az incidens véget ért, körülményeinek vizsgálata megkezdődött. A környéket nem zárták le, és a parlamenti ülést sem szakították félbe. A rendőrségi közleményben nem szerepel, hogy…

Read More

Romániai embercsempészeket vett őrizetbe a londoni rendőrség

London

Nyolc romániai embercsempészt vett őrizetbe a Scotland Yard. A román bűnüldöző hatóságokkal együttműködésben végrehajtott nagyszabású rajtaütés során négy londoni helyszínen kiszabadítottak 33 embert is, köztük négy nőt és öt gyermeket az embercsempész csoport fogságából. A londoni rendőrség a szerdai közleményben nem nevezte meg az előző éjszakai akcióban elfogottakat, csak annyit közölt, hogy öt férfiről és három nőről van szó. A legfiatalabb 26, a legidősebb 50 éves. Az embercsempészet mellett egyiküket személyes szabadság jogtalan megsértésével is gyanúsítják. A kiszabadított 33 embert a Scotland Yard tájékoztatása szerint biztonságos helyen elszállásolták. A londoni rendőrség beszámolója…

Read More

Szkripal-botrány: az orosz katonai hírszerzés ezredese az egyik gyanúsított

Szkripal-botrány Anatolij Csepiga

Az orosz katonai hírszerzés (GU) ezredeseként azonosították a Szkripal-ügy egyik gyanúsítottját brit oknyomozó újságírók. A Bellingcat nevű, angliai székhelyű, vizsgálatainak eredményeit online blogfelületén ismertető csoport szerda este közölte, hogy a Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel utazó gyanúsított valójában Anatolij Vlagyimirovics Csepiga, a GU egyik legmegbecsültebb fedett műveleti tisztje, akinek 2014-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Oroszországi Föderáció Hőse címet adományozták. A Scotland Yard és az angol-walesi ügyészi hivatal “Bosirovot” és hivatalosan Alekszandr Petrovként megnevezett társát gyanúsítja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével.…

Read More