A bíróság három év felfüggesztett börtönre ítélt pénteken egy halálos balesetet okozó önvezető taxi felügyeletét ellátó sofőrt Arizona államban. Ez volt az első, teljesen önvezető jármű által okozott halálos ütközés ügyében tartott bírósági eljárás. A közösségitaxi-szolgáltatás tesztjárműve még 2018 márciusában gázolt el egy kerékpárost. A vádirat szerint az autóban ülő, a jármű felügyeletét ellátó sofőr egy televíziós show-műsort nézett a telefonján, így nem tudott időben beavatkozni, hogy a balesetet elkerülje. A vádlott, Rafaela Vasquez azt állította, hogy az ütközés előtt a térdén fekvő munkahelyi telefonján a taxis cég üzenetküldési alkalmazását…
Read MoreCímke: számítógépes
Az OMSZ elismerte, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében. Az OMSZ pénteki közleményében azt írta: minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytattak egy a mentőkhöz szerda délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is. A vizsgálat megállapította: a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött,…
Read MoreTajvan megsegítését ígérik az amerikai védelmi ipar képviselői
Az amerikai védelmi ipar képviselői elkötelezettek Tajvan védelmének megsegítésében – erről Steven R. Rudder, az amerikai tengerészgyalogság nyugalmazott altábornagya beszélt szerdán Tajvanon egy szakmai fórumon a CNA helyi hírügynökség jelentése szerint. A védelmi ipar mintegy kéttucatnyi amerikai képviselője Rudder szerint szeretné biztosítani az ellátási lánc rugalmasságát, valamint Tajvan helyének megőrzését és szerepének megerősítését a nemzetközi közösségben. Mint fogalmazott, szeretnék jobban megismerni a sziget stratégiai gondolkodását, és azt, hogy az Egyesült Államok védelmi ipara hogyan segíthetné elő elrettentő képességét és egy potenciális kínai invázióval szembeni ellenálló képességét. Rudder szerint Tajpejnek és…
Read MoreNem vonható felelősségre a belgrádi lövöldözés elkövetője
Nem vonható büntetőjogi felelősségre az a hetedikes fiú, aki szerdán lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített, mert még nem töltötte be a 14. életévét – közölte a belgrádi főügyészség. A fiú csak július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők. A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Veselin Milic belgrádi rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a…
Read MoreEgyelőre nem ismerte el bűnösségét Jack Teixera
Megjelent a bíróság előtt pénteken a minősített amerikai katonai adatok kiszivárogtatása miatt letartóztatott Jack Teixera, és meghallgatta a vádat, de bűnösségéről nem tett nyilatkozatot. Az amerikai Nemzeti Gárda légi egységének 21 éves informatikusát nemzetvédelmi információk illetéktelen visszatartásával és továbbításával, valamint minősített dokumentumok szándékos visszatartásával vádolják, ami a kémkedésről szóló törvény alapján bűncselekménynek számít. A massachusettsi kerületi ügyészség közlése szerint Teixera a bíróság előtt nem tett nyilatkozatot, legközelebbi meghallgatása jövő szerdán lesz Bostonban, addig őrizetben marad. A beszámolók szerint a tárgyalóteremben ott voltak a szülei is, akik szeretetükről biztosították. A Szövetségi Nyomozó…
Read MoreAz EU a kibertámadások elleni felkészülést segítő oktatóközpontot hozott létre Kijevben
Az Európai Unió oktatóközpontot hozott létre Kijevben, hogy segítse az ukrán fegyveres erők kibertámadás elleni felkészülését – közölte az uniós külügyi szolgálat (EEAS). A közlemény szerint az Európai Békekeretnek nevezett programon belül Ukrajnának nyújtott támogatás részeként az EU az oktatóközpont működéséhez szükséges berendezéseket, különleges számítógépes szoftvereket és hardvereket biztosította. Az Európai Békekeret teszi lehetővé az EU számára, hogy olyan projekteket finanszírozzon, amelyek célja az unión kívüli országok, valamint a regionális és nemzetközi szervezetek „katonai és védelmi kérdésekkel kapcsolatos kapacitásainak megerősítése”. A támogatással Ukrajna „kiépítheti és továbbfejlesztheti fegyveres erőinek kibervédelmi kapacitásait…
Read MoreNem kibertámadás, hanem egy túlbuzgó képviselő miatt bénult le a szlovák parlament számítógépes hálózata
Nem kibertámadás, hanem egy parlamenti képviselő hibája miatt bénult le a múlt héten a szlovák parlament teljes számítógépes hálózata – jelentette a szlovák sajtó. A törvényhozás számítógépes rendszere a múlt héten csütörtökön omlott össze az aznapi szavazások előtt. A rendszer leállását először kibertámadásnak tulajdonították. Az ügyben indított vizsgálat során azonban kiderült, hogy a számítógépes rendszer összeomlását a legnagyobb szlovák kormánypárt egyik képviselője okozta. Robert Halák a kulturális bizottság ülésén véletlenül rossz helyre illesztett be egy lekapcsolt kábelt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A nem megfelelő helyre illesztett kábel…
Read MoreOrosz agresszió: az ukrán hírszerzés szerint az oroszok csak mímelik a kivonulást Herszonból
Az Ukrajnában háborút folytató orosz erők azt az illúziót keltik, hogy elhagyják Herszont, de valójában új katonai egységeket hoznak oda, és védekezésre készülnek a megszállt megye központjában – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője. A katonai hírszerzés főnöke elképzelhetőnek tartja, hogy az orosz közvéleményt tesztelik, miként reagálna Herszon feladására. Kifejtette, hogy elsősorban készpénzt, valamint számítógépes szervereket visznek ki onnan, illetve evakuálják saját hatóságaikat és a sebesült katonákat. „Vagyis azt az illúziót keltik, hogy minden eltűnt. Ezzel párhuzamosan viszont, éppen ellenkezőleg, új katonai egységeket visznek oda,…
Read MoreSzaharov-díj: Julian Assange, az ukrán nép, vagy a kolumbiai Igazságbizottság kapja idén az elismerést
Julian Assange, a WikiLeaks-portál alapítója, az ukrán nép, vagy a kolumbiai Igazságbizottság kapja idén az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélt Szaharov-díjat – döntött csütörtökön a három „döntős” jelöltről az EP külügyi és fejlesztési bizottsága. Az uniós parlament csütörtökön közzétett tájékoztatása szerint Julian Assange-t, a WikiLeaks-portál alapítóját, aktivistát 41 európai parlamenti képviselő jelölte. A jelölés szövege szerint Assange háborús bűnökre, önkényes fogva tartásokra, emberi jogi jogsértésekre és kínzásokra vonatkozó dokumentumokat bocsátott a világ vezető újságjainak rendelkezésére. Az Egyesült Királyságban börtönben tartják fogva és az Egyesült…
Read More