Orosz agresszió: Ukrajna különleges jogokat készül adni a lengyel állampolgároknak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a törvényhozás elé, amely alapján különleges jogi státust adnak Lengyelország állampolgárainak Ukrajna területén – számoltak be ukrán híradások. Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő az UNIAN hírügynökség tájékoztatása szerint elmondta, hogy a tervezet jelenleg kidolgozás alatt áll a külügyminisztériumban, és hasonló lesz a Lengyelországban az ukránok támogatásáról hozott törvényhez. “Figyelemmel arra a törvényre, amelyet Lengyelországban fogadtak el az Ukrajnából ideiglenesen áttelepült személyekről, és amely valójában egyenlővé tette Ukrajna állampolgárait Lengyelország állampolgáraival, kivéve a szavazati jogot. Ennek megfelelően Ukrajnában az államfő kezdeményezésére, mondhatni hasonló…

Read More

Baerbock: egyedül Putyin felelős az energia- és az élelmiszerárak emelkedéséért

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Egyes egyedül Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni – jelentette ki a német külügyminiszter. Annalena Baerbock a dán diplomácia vezetőjével, Jeppe Kofoddal folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján elmondta, hogy Putyin “fegyverként használja az éhezést” az Ukrajna ellen folytatott háborújában. Szerinte ezt mutatja, hogy az orosz hadsereg magtárakat rombol le, mezőgazdasági területeket bombáz és blokád alá veszi a kikötőket, amelyekből el lehetne szállítani a terményt a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajnából – mondta a…

Read More

Nemzetközi katonai gyakorlat bemutatóját tartották meg Szolnokon

Black Swan hadgyakorlat

A Black Swan 2022 elnevezésű nemzetközi különleges műveleti gyakorlat bemutatóját, szakmai napját tartották meg Szolnokon, az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison. Sándor Tamás vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának különleges műveleti szemlélője a helyszínen elmondta: a gyakorlaton Magyarország vezetésével valamennyi R-SOCC (Regional Special Operations Component Command – regionális különleges műveleti komponensparancsnokság) partnerország, így Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá részt vesznek katonák Csehországból, Lengyelországból, Romániából és az Egyesült Államokból is – közölte. Az eddigi eredmények közül kiemelte: tavaly elérték a “kezdeti műveleti képességet”. A mostani gyakorlat…

Read More

Prága szívesen venné, ha az amerikai hadsereg jelen lenne Csehországban

Jana Cernochová

A cseh kormány szívesen látná, ha az amerikai hadsereg valamilyen módon jelen lenne Csehországban – jelentette ki Jana Cernochová védelmi miniszter egy interjújában. “A következő kétoldalú találkozón ezt a témát is fel akarom vetni” – mondta Cernochová azzal a pontosítással, hogy húsvét után hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol amerikai partnerével, Lloyd Austinnal fog tárgyalni. A cseh védelmi tárca vezetője szerint az egyik lehetséges megoldás az, amit Szlovákia alkalmazott: kétoldalú szerződés alapján lehetővé tette az Egyesült Államoknak, hogy két katonai támaszpontot használjon a hadserege. “Nem akarok belemenni a részletekbe, de…

Read More

Mindenki mindenkit kiutasít

Ukrajna

Mióta kitört Oroszország Ukrajna elleni inváziója nem jó diplomatának lenni. Egyre több ország dönt orosz diplomaták kiutasításáról, a többi közt Belgium, Lengyelország, Csehország, Írország, Hollandia, Franciaország, Németország, Dánia és Olaszország jelentett be már erről szóló döntést. Válaszul Oroszország is rengeteg diplomatát utasít ki. Csehország kiutasította a prágai orosz nagykövethelyettest Csehország nem kívánatos személynek minősítette a prágai orosz nagykövetség egyik diplomatáját és kiutasította az országból – közölte a Twitteren a cseh külügyminisztérium. A Deník N és a Respekt hírportálok szerint a kiutasított diplomata Feodosij Vladisevszkij, a prágai orosz nagykövet helyettese. “Szövetségeseinkkel…

Read More

Orosz agresszió: Érkeznek Szlovákiába a Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek

Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter

Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi miniszter közlésére hivatkozva. Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter erről a közösségi hálón tett bejelentésében számolt be, hozzátéve: az egységek érkezése a következő napokban folytatódni fog. A Patriot légvédelmi rendszert Németország és Hollandia bocsátotta ideiglenesen Szlovákia rendelkezésére az ukrajnai konfliktussal összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából. Az atlanti katonai blokk megerősítése érdekében a tervek szerint 2100 NATO katona érkezik Szlovákiába. Nad közlése…

Read More

Orosz agresszió: Közép- és Kelet-Európában sok helyütt megrongálják a szovjet háborús emlékműveket

#NoWar graffiti

Az ukrajnai orosz támadás megindítása óta Közép- és Kelet-Európában több helyütt is megrongálták a szovjet háborús emlékműveket – jelentette pénteken az Euractiv brüsszeli hírportál. A tudósítás szerint míg az orosz nagykövetségek felháborodtak, a nemzeti hatóságok megértőbbek voltak az elkövetőkkel szemben. Egyes esetekben az önkormányzatok fontolgatják az emlékművek eltávolítását. A Slavínt, a szlovák fővárosban, Pozsonyban a szovjet Vörös Hadsereg katonáinak emelt emlékművet, március 2-án kékre és sárgára, az ukrán nemzeti lobogó színeire festették. Ez Szlovákia egyik legnagyobb háborús emlékműve, amely több ezer fehérorosz, orosz és ukrán katona temetőjeként szolgál. A pozsonyi…

Read More

Orosz agresszió: kemény fellépést ígért a Kreml a Metának, ha nem blokkolja az oroszok elleni erőszakra felbujtást

putyin

Moszkva a lehető leghatározottabb intézkedéseket fogja meghozni, ha a Meta által működtetett Facebook és Instagram nem blokkolja az oroszok, köztük a katonák elleni erőszakra történő felhívásokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. “Ez olyan információ, amely nagyon-nagyon alapos megerősítést és tanulmányozást igényel” – mondta Peszkov, azt a hírt kommentálva, hogy a Meta bizonyos országokban ideiglenesen engedni fogja az ukrajnai orosz erők elleni erőszakra buzdítást. “Egyszerűen nehéz elképzelni ilyesmit. Biztos vagyok benne, hogy az illetékes szerveink ki fogják deríteni, hogy ez valóban így van-e. Reméljük, hogy ez nem igaz,…

Read More

Orosz agresszió: Varsó magasabb uniós támogatást szorgalmaz az Ukrajnával határos országoknak

Pawel Jablonski

Az Ukrajnával határos országoknak a bejelentettnél határozottan nagyobb uniós támogatásra van szükségük a menekültáradat kezelésére – hangsúlyozta Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes. Az Ukrajnából érkező menekültáradat miatt az Európai Unió (EU) frontországai – Lengyelország mellett Szlovákia, Magyarország, Románia, valamint Moldova is, amely nem uniós tagállam – óriási kihívásokkal szembesülnek – fogalmazott Jablonski. A jelenleg bejelentett uniós támogatás “határozottan nem elegendő” – tette hozzá. Közölte, hogy az EU Tanácsa hétfői miniszteri értekezletén “rendszerszintű, valódi”, a szükségletekkel arányos uniós támogatást fog sürgetni, olyat, hogy a humanitárius segítséget szervező tagállamok reális támogatást kapjanak Brüsszeltől. Múlt…

Read More